Ne sírj, leány, mivel a háború kegyes.
Mert szeretőd az égre vadul emel kezet
S a megrettent ló rohan magában tovább,
Te ne zokogj.
A háború kegyes.

      A regiment dobja fülrepesztő, rekedt,
      Silány lelkek, kik harcra szomjasak,
      Kiképzésre és halálra szült férfiak ezek,
      A rejtelmes dicsőség felettük dagad,
      Nagy a hadisten, és a királysága, nagy—
      Mező, ahol tetemezredek fekszenek.

Ne sírj, te gyermek, mert a háború kegyes.
Mert apád a sárga árokban elbukott,
Mellét ütötték át, fuldoklott és halott,
Te ne sírj.
A háború kegyes.

      A regiment hevesen lobogó zászlaja,
      Vörös és arany címerrel a sas,
      Kiképzésre és halálra szült férfiak ezek,
      Mutass nekik mészárló érdemet,
      Tedd láthatóvá a gyilkos tökélyt,
      És a mezőt, ahol tetemezredek fekszenek.

Anyám, kinek szíve gombként fityeg
Fiad dicső, fényes leple felett,
Te ne sírj.
A háború kegyes.

*

A fordító jegyzete:

Országh László a determinista naturalizmus korai képviselőjének nevezi Stephen Crane-t. Egy metodista lelkészcsalád tizennegyedik gyermeke, nagyon fiatalon újságírói pályára lépett, emellett termékeny szépíró volt. „Az emberre kényszerített … végletes helyzetet ábrázolta” 1895-ben született, az amerikai polgárháborúban játszódó The Red Badge of Courage-ben is[1] (A bátorság vörös kokárdája, magyarul Bartos Tibor fordításában olvasható). 1896-tól haditudósítóként részt vett a kubai függetlenségi háborúban és a spanyol-amerikai háborúban Mexikóban. 1897-ben túlélte a Commodore nevű gőzhajó felrobbanását, ekkor született The Open Boat (magyarul Lélekvesztőn, fordította Molnár Miklós) című elbeszélése. Ugyanebben az évben már Görögországban írt haditudósításokat a New York-i Journal számára az első görög-török háborúról.[2]

Saját verseit Crane soroknak nevezte (lines), életében két verseskötete jelent meg, The Black Riders and Other Lines (1895), illetve War Is Kind (1899). Legtöbb verse epigrammatikusan tömör, Országh szerint Emily Dickinson és Thomas Hardy költészetét idézik, az ember kicsi és tehetetlen a sorsot intéző istenek közömbösségével szemben.[3]

Így szólt egy ember a Világmindenséghez:
Uram, én létezem!
Csakhogy, felelte a Világmindenség,
Én nem érzem, hogy ez engem
Bármire is kötelez.[4]

Stephen Crane tüdőbetegségben hunyt el 28 évesen egy német szanatóriumban.

* 

[1] Országh László, Az amerikai irodalom története, Gondolat, Budapest, 1967, 255.

[2] https://poets.org/poet/stephen-crane

[3] Országh, I. m., 256.

[4] https://www.magyarulbabelben.net/works/en-hu/Crane%2C_Stephen-1871