(’88. dec. 30.)

Mindenki menekülne az egzisztenciától
Mindenki világszínvonalon élne
Az archetípussal stereopeeppel (Peep Show)
azonosulna. Csávókám, nősülni akarsz, mennyi pénz
van a zsebedben?
Nincs szenvedés, csupán Parnasszus a múzsákkal
Akiket Apollón vezet
Üresnek és szépnek lenni, Lelketlen szobornak
Ez mindenki célja
Mindenki művész, technikus akar lenni
Nem létezni, nem szégyenkezni

Figyeltem a Dunát
És arra gondoltam, hogy a Vár alatt,
A partok között zajló folyónak nincs is neve
Pusztán egy névtelen folyamisten, valami Egeria
Vagy Szkamandrosz
A világunk valami teljesen más
Időtlen
Jeltelen idő
Hiteltelen világ. Először is semmi architektúrája
Semmi zenéje, semmi ősi nincs benne
Az emberek sohasem fogták föl komolyan a dolgokat
Elfecsérelték az idejüket, dohányoztak
Itt minden olyan… ám a fűzfák például
Miközben volt rá lehetőség, egészen biztosan. Mégis, a fűzfák csodásak
„Hamis nyárfákként” is

A távolban uszályokat láttam
Ahogyan az árral szemben köddé váltak
Mit mondjak még erről
Semmit

De
A távolban uszályokat láttam
Hármasban szelték a vizet
Mint a lovak inas nyaka
Fekete szürke fehér
Hullámzó sörénnyel
Lassan ám kitartóan haladva előre

*

A vers a Magyar Kultúra című lap Duna-számában is megjelenik.