A verőfények e pompás óráján
a rezzenetlen pálmák
a lekoptatott kövek
a kósza fények
a szikrák
a felvillanások
Elér Brazília diadalmas éneke!
Elér az Iguaçu lovainak trappolása a meztelen sziklák
fennsíkjain, ugrándozva a párás levegőben, vízpatákkal
a reggel buborékos és zöld cseppekkel kergetőző vizében;
Elérnek a súlyos dallamok, barbár és súlyos dallamaid,
Amazonas, megsűrűdött, lassú és olajos hullámaid dallamai,
melyek dagadnak és csak dagadnak, nyalogatják a partfalak és mélységek
iszapját, harapdálják a gyökereket, szigeteket építenek és bökdösik az
elernyedt óceánt, akár pikákkal a botokkal ágakkal és lombokkal
megtűzdelt lusta bikát;
Elér a föld, az észak-keleti táj forró szelek közötti recsegése-ropogása, a
a föld, amely forr e vidékek bérgyilkosainak súlyos bronz talpa
alatt, a föld, amely szétmállik és süket golyókban gurul végig
a Juazeiro-ba vezető úton, és száraz, megpörkölődött kenyérhéjként
törik meg a lapos Crato-n;
Elér a caatingák száraz zizegése - trillák, csipogás, károgás, trillák,
füttyök, zümmögés, csőrök, melyek zsákmányra csapnak, lábak, amelyek
megfeszülve remegnek, tisztán rezgő dobhártyák, begyek,
melyek éheségtől lappadnak, szárnyak, amelyek halkan verdesnek, cris-cris,
susogások, mélázások, hosszú, lomha mélázások – caatinga, te kiszáradt
táj az ég magasában;
Elérnek a kacagó patakok, hátukon falánk aranylazacok ugrándoznak,
harcsákkal vegyülve kavarognak mélyedések és kövek bújtató
iszapjában;
Elér a cukornádpréselő malmok hangja, a tálakba szétcsorduló
szirup glu-glu-bugyogása és a kaucsukfákra felakasztott bádogedények
csörömpölése;
és a fejszék, amelyek lángoló ösvényeket szaggatnak
és a fűrészek, amelyek éhesen belemarnak a fák törzsébe
és a "Szélvágók", a "Vastörők", a "Szikrák"
és "Cápák" kutyafalkái, amelyek hajszolják a pumákat
és az ocelotokat,
és a fényben bugyborékoló mangrovefák,
és az örvös pekarik, ahogy állkapcsuk csattogtatják az aligátorok felé,
kik a mocsaras őserdő langyos ölében alszanak…
Elér egész Brazília, és énekel, és zúg, és kiabál,
és lármázik!
Hálók, amelyek lengnek,
szirének éles hangja,
gyárak nyikorgása, zihálása, bömbölése
és zúgása,
szátrobbanó csövek,
körbeforgó daruk,
csapódó kerekek,
zakatoló sínek,
dombhátak és fennsíkok zajlása, harangok, nyerítések,
kurjantások és bőgések,
harangok zengése, rakéták robbanása, Ouro-Preto, Baía
Congonhas, Sabará,
tőzsdék számfokozó kiabálása, az egész papagájriadalom,
a felhőkarcolók tövében tülekedő utcák forgataga,
emberfajták különhangja, melyeket a kikötők kiáradó tengere dob
a sertão bozótos, száras pusztaságába!
A verőfények e pompás óráján elér Brazília.
Minden hangod, sötét hazám, elszéled a levegőben…
a kávéültetvényesek szapora beszéde,
a bányászok lassú beszéde az arany csarnokaiban,
a vaskohók munkásainak forrongó beszéde,
az aranyásók beszéde, ahogy a mélyedésekbe túrnak,
a földbirtokosok beszéde, ahogy csevegnek udvarházaik verandáján...
De leginkább elérnek a verőfények e pompás óráján
a rezzenetlen pálmák
a lekoptatott kövek
a kósza fények
a szikrák
a felvillanások
ez bölcsődalod, Brazília, a bölcsőid dala, melyekben, miközben
alszol, sötét arcodra szádból rácsordul a tej,
aludj, s bízz magadban,
holnap embere!
*
Jegyzetek:
Ronald Arthur Paula e Silva de Carvalho (1893 – 1935), brazil költő, író, politikus. A portugál és brazil Modernizmus között ő képviselte a kapcsolatot, mert művei megjelentek a portugál modernisták által 1915-ben indított folyóirat, az Orpheu első számában. Itt közölt versének eredeti címe: Brasil, és az Alexandre Pinheiro Torres által összeállított Antologia da Poesia Brasileira (Lello & Irmão Editores, Porto, 1984) című kötetből vettük át.
*
Forrás: 1749
