egyik reggel a lányom áll
az ablaknál és néz kifelé
szél és eső zilálta szét az éjjelt
majd borzongva megszólal
„eső esik az egész világon”

kinézek én is és most már látom világosan
igen – eső esik az egész világon

eső esik harlemben és esik babi jarban
esik rovaniemiben is
s míg hamvaiból éled
szívgyökeret ültet az emberiségbe

esik valparaisoban is
s e nyirkos ostor végzete
a pillanatoknak

esik tórshavnben
s az út tükrözi a terror egyensúlyát

esik a zeneszerzőre
s kottájába fulladnak a ritmusok

eső esik a könyvtárban is
s átszivárog elmélet s gyakorlat között

esik a legtávolabbi parton
hol virul s elhal a beszéd

eső esik rád és rám
s életpróbálkozásainkra

esik loholva, rohanó napok sarkában
eső esik minden eleven hangon
s esik az összes dajkamesében

egyetlen csipetnyi vérrel érkezik a nap
s befesti a közelgő estét
bizony – értem, amit mondasz
eső esik az egész világon