A klasszikus kínai költészet aranykorának számító Tang-dinasztia (618–907) idejének költői olyan új, korábban nem létezett versformák és formanyelv alapjait dolgozták ki és fejlesztették tökélyre, amelyek az elkövetkezendő több mint egy évezredre meghatározták a kínai lírát. A legjelesebb Tang-kori poéták, mint Li Bai (701–762), Du Fu (712–770) vagy Bai Juyi (772–846) – akinek költeményei magyarul külön-külön, szerzői antológiákban is olvashatók – méltán képviselik a klasszikus kínai költészetet nem csupán Kínában és Kelet-Ázsiában, de immár az egész világon. A klasszikus kínai lírával kapcsolatban az irodalomtörténeti művek még a következő dinasztia, a Song-dinasztia (960–1279) korát, illetve alkotóit szokták kiemelni, amikor is újabb versformával, a cinek nevezett dalverssel gazdagodott a költészet tárháza. Az új verselési forma megjelenése mellett azonban kevesebb hangsúlyt kap az, hogy a Song-korban, amely többek között a tudományok felvirágzásának és bizonyos értelemben a kínai felvilágosodásnak a kora is, olyan új témák, motívumok jelennek meg a költészetben, amelyek korábban nem keltették fel a művészek figyelmét. Jelen válogatás ebből nyújt ízelítőt azzal, hogy egy Song-kori költő néhány macska-témájú versének műfordítását közreadjuk.
Lu You (1125–1209) születése idején Kína már megosztott volt. Északot elfoglalták a dzsürcsik, a kínai uralkodóház a Jangcétől délre menekült és csak ezek a területek jelentették a kínai birodalmat. Lu You a fiatalkori katonai karrierjét követően az államigazgatásban helyezkedett el, de a korrupt rendszerben sehogyan sem találta meg a helyét. Sikertelen hivatalnoki pályájának 1190-ben vetett véget és visszavonult szülővidékére, a mai Zhejiang tartományba található Shaoxingbe. Költészete is ebben az időben teljesedik ki: a többnyire szegénységben, nélkülözésben telt idős korából nem kevesebb, mint hatvanötezer verse maradt fenn. Leginkább a hazafias témájú veresei miatt vált népszerűvé, ugyanakkor a vidéki, falusi élet egyszerűségét, mindennapjainak természetközeli szépségét is rendre megénekelte.
Monumentális életművében olyan érdekes verseket is találhatunk, melyeknek ihletői az otthonában tartott macskái voltak. A kínai irodalomtörténetben korábbról nem ismerünk olyan költőt, aki ennyi verset szentelt volna házi kedvenceinek, különösképpen a macskáknak. A macskák szerelmeseként is ismert Lu You versei azonban nem csupán az új költészeti téma szempontjából érdemelnek figyelmet. Mindamellett, hogy ezek a versek értékes forrásai a korai kínai macskatartás tanulmányozásának, a Csúfot űzök gazdámból című nyolcsorosa külön kiemelendő. A klasszikus kínai költészetben, de még a prózairodalomban is igen ritkán jelennek meg az olyan, az európai irodalomban egyáltalán nem szokatlan állatversek, állatmesék, amelyekben az állatok emberi érzésekkel, gondolatokkal rendelkezve szólalnak meg. Lu You e költeményének nem csak témája, de „költője” is, a türelmetlen, lusta és falánk kandúr.
Cicámnak
Kértek egy zsák sót érte, s lett portámnak cicája,
tízezernyi könyvemet rendületlen vigyázza.
Szegényes hajlékomban pedig jutalma vékony:
nem jut pokróc, ha fázik, s halat vár, de hiába.
Rózsás nózinak
Macskám minden éjszaka megvív az egerekkel;
véres bajszú zordon őr – árpám is megvan reggel.
Hogy-hogy nem vágysz el tőlem rőt kapus úri lakba,
hol várna halvacsora s dús meleg brokát fekhely?
Kettős érzések
Macskám plédek közt durmol naphosszat,
ha egér neszez, csak néz rám bután,
de könyveimet dönti, borítja.
E verset írtam dúlása után.
Szarkák ereszen rakták fészküket,
de csivitüket már nem hallom reggel.
Pontosan tudom, ki ludas ezért,
nem kérdezgetek, nyomoznom sem kell.
Amikor alszik, békés egy jószág,
ha jól belakik, nyugtom is akad.
Az ő élete nagyszerű móka,
de a rendrakás persze rám marad.
Csúfot űzök gazdámból
Betelt a pohár, irgum és burgum:
kellj fel izibe, te lusta gazda!
Hol a lakomám, lesz-e hal elég?
Nem az én gondom az egérbanda!
Már rohanok is, várnak kabócák,
de ni-ni egy fa: föl hát magasba!
Óh, az a Qu-hegy vajh merre lehet?
Ott él a tündéri, legszebb lánymacska.
Annak alkalmából írtam e verset, hogy mivel az egerek minduntalan kárt tettek könyveimben, társam gyanánt kerítettem egy macskát, ki szünnapot nem tartva pusztította az egérhadat kiürítve jó néhány fészküket
Se szolgám, se cselédem, magam gyújtok füstölőt,
szobámban elvonultan csak macskám virraszt velem.
Ha nappal szunyókálunk, melegszünk összebújva,
Éjjel ölembe veszem, s várjunk, hogy reggel legyen.
Bátor, hős kis vitéz ő, az egérlyukak réme,
zsoldja ahhoz is kevés, hogy a gyomra megteljen.
Keszeg, mit kap: soványka – magát mégsem alázza
azzal, hogy a kertemben pillangókat kergessen.
