Midőn saját sífeliratát már előre szavakba foglalta –
„szült engem Mantova, rabolt el Calabria…” –
és a hideglelés lázas sietséggel vitte célja
irányába, mint ahogy azt egy hajó tette,
s amikor még szólni volt képes,
döntést hozva leszögezte:
megparancsolta, hogyha lelkét kilehelte,
költészetét, mit évtizedeken át
költött, dugdosott és csiszolgatott,
mint a bocsait gondozó medve,
kiknek még ki se nyílt a szeme,
vessék tűzre. Tévedett volna?
Tűzre vele! Próba alá vetette
volna bizalmas barátait?
Jól tudta, Augustusnak
sincsen felette hatalma.
De mégis, halála előtt
minek játszadozott volna?
Valami egészen másról volt itt szó.
Tudta, költészete egy olyasfajta
hitelességi fokra jutott,
mely már független attól,
hogy megőrződik-e a Földön
vagy sem. Tudton-tudta, most már
a tűz emésztő ereje se dacolhat vele.

*

A vers eredeti címe: Vergilij v Brindisiju