Megcsodálni egy méhet: túl korán ébred és egyedül repül át a sötéten, virágpor helyett fényt gyűjt egy alvó erkély korlátjáról, mely úgy csillog, mintha egyfolytában átcsapnának rajta a hullámok; bele is ragadnak a lábai, mintha mézbe lépett volna, ő pedig bánatában a földre zuhan, és mindent felad.

Ugyanez történik minden reggel velem is.

Megcsodálni egy halat: szándékosan akadt horogra, a nagy, kövér nap helyezte rá, húsos, durva ujjaival ovális sebbé lapította a száját, és egy költői kérdést helyezett bele.

Ez annak a művészete, hogy a testedet valaki más holttesteként használd, és kijátszd a saját elvárásaidat, anélkül, hogy bárkinek csalódást okoznál.

Ez a seb nem fáj, ezzel születtél,

futni, csodálni a köteleket, mert körbetekerik, de sosem érik el a fojtogatott nyak közepét, és húzni magad után a saját köteled, mintha sárkányt röptetnél szél nélkül,
miután letakartad a szemeidet korláttá, horgokká és kötelekké alakított

kezeiddel,
és a sötétben ünnepelni a szarkasztikus hétfőket,
egy naptárat, amiben minden állat ugyanúgy néz ki,
minden gyomor ugyanolyan,
a zsiráfoknak csőrük van,
és a szférák megvásárolhatók.

Tépd le a bőrödet,
szkenneld be egy parkban,
és küldd el magadnak emailben.

Vagy csinálj valami váratlant.
Mondjuk tölts egy kis almalevet.

*

A mű eredeti címe: Ovalna