Szól a tenger… Szemfedőd dobd le, Pergolesi!
Himnuszaidhoz méltó óriás orgonája!
Halhatatlan Stabatod zúgja most az árja,
Énekek énekeként zengi és idézi!

„Földanya vagyok, ki a szülés kínját érzi!
Felszögezték az idő nagy keresztfájára
fiam, az embert!” – hallom révületbe szállva…
Szól a tenger messziről… „Sok mély sebe vérzik!”

„Napkelettől odáig, hol a nap lemerül,
keserű-sós könnytenger vesz mindenhol körül…
Vak haragtól mennydörög felettem a kráter…

Kínban szültem fájdalmat, melynek neve élet…
Ó tenger, nyugodt kékség, sziklameredélyek,
hallgassátok jajszavam! Így szól – Eia Mater!”

*

Maria Konopnicka (1842–1910) a lengyel irodalom egyik nagyasszonya. Költő, novella- és meseíró, publicista és műfordító volt. Az ő műve az Eskü (Rota), amely tartalmában a Nemzeti dal, szerepében a Szózat funkcióját tölti be Lengyelországban. A meséin nemzedékek nőttek fel. Naturalista és impresszionista novelláit pedig magyarul is olvashatjuk A község irgalma című kötetben, Mészáros István fordításában.

Élete utolsó két évtizedét szinte állandó utazgatással töltötte Maria Dulębianka festővel, később nőjogi aktivistával. A tenger, a műemlékek és a múzeumok óriási hatással voltak rá, és több kötetnyi művét ihlették.

Magánéletében viszont számos tragédia érte. Bátyja elesett az 1863–64-es oroszellenes felkelésben. Házassága nyolc éve alatt nyolc gyermeket szült (férje szexuálisan kihasználta), de két ikerfia csecsemőkorában meghalt. Gyermekeit iskolás koruktól egyedül nevelte, különköltözött gavalléréletet élő férjétől. Lengyelországot pedig eredetileg azért hagyta el, mert egyik lánya egyrészt leányanya lett, másrészt antiszociális viselkedéssel járó pszichés problémái voltak. Mindkét tény Konopnicka karrierjét fenyegette – ne feledjük, hogy az alkotó nők helyzete ekkoriban sokkal nehezebb volt. Nem sokkal később a költő elsőszülött fia hunyt el.

Nem csoda, hogy Konopnicka számos művében megjelenik a kozmikus Földanya-Szűzanya – vagy a földi anyák – fájdalma. Az itáliai Madonna-képek is ihletett versekre indítják, melyek sokban emlékeztetnek a preraffaelita költők alkotásaira. A Pergolesi sírjánál című szonett azonban összetettebb ezeknél a műveknél.

Giovanni Battista Pergolesi nápolyi barokk zeneszerző csupán huszonhat éves volt, amikor elhunyt. Utolsó alkotása, a Stabat mater a híres latin szekvencia szövegére íródott, amely a kereszt tövében álló Szűzanya fájdalmát dolgozza fel. A tüdőbajban szenvedő zeneszerző Pozzuoliban írta a művet, amelynek jobb volt a klímája, mint Nápolyé. A pozzuoli dómban temették el. A városka magas partra épült, igazi kilátópont a tenger felett. Konopnicka szonettjének második részében több utalást is találunk erre. S hogy miért szerepel a versben a kráter? Nem költői túlzásként vagy csak a rím kedvéért. Pozzuoli egész környéke egy hatalmas őskori szupervulkánon fekszik, amelynek mentén több kisebb kráter jött létre. Nem egyben, így a híres Solfatarában ma is tapasztalható a vulkáni működés. Pozzuoli székesegyházát a 20. század második felében egy pusztító tűzvész után földrengések tették teljesen tönkre. Mai formáját egy nagyszabású újjáépítési projektnek köszönheti.

A szonett zárlata: Eia Mater, Babits fordításában: „Óh szentséges anya”; de Konopnicka valláson kívülre lépő, egyszerre kozmikus és személyes megközelítése megengedi, hogy egyszerűen, szó szerint fordítsuk: „Ah, Anya!” Természetesen ez a felkiáltás is a Stabat mater himnusz részlete, egyszersmind a zenemű egyik tétele. A vers alanya itt szólítja meg Máriát, akivel együtt kíván gyászolni. A vers kontextusában a szenvedő Földdel és minden emberi anyával érezhetünk együtt, ha meghallgatjuk Pergolesi muzsikáját, például Andreas Scholl előadásában:

*

Szólnunk kell még a nem mindennapi versformáról. A trzynastozgłoskowiec, vagyis a tizenháromszótagos verssor lengyel sajátosság. 7 + 6-os felépítésű ütemhangsúlyos verssor, nőrímekkel. Első ismert példája a 15. századból származik. A 16–19. századi lengyel költészetben ez a forma helyettesítette többek között a disztichont és az eposzi hexametert. De a szonettben is alkalmazták. A lengyel szonett, ez a különleges hibrid forma tágabb, több tartalmat fogad be, mint más nyelveken megszólaló testvérei.

A trzynastozgłoskowiec sikerrel fordítható magyarra, ha időmértékes vagy hangsúlyos trocheusokkal tesszük lendületesebbé. Így tulajdonképpen egy plusz szótaggal kibővített Toldi-verset kapunk.

Ilyen módon alkalmazták a magyar műfordítók többek között Mickiewicz műveiben: Rónay György (Varsányi István nyersfordítása alapján) a lengyel nemzeti hőseposz, a Pan Tadeus magyar változatában, Radó György pedig a Krími szonettekben.

A vers eredeti címe és első megjelenése: U grobu Pergolesa, in: Maria Konopnicka: Italia, Gebethner i Wolff, Warszawa, 1901.