VI.

Felszántott föld a falusi asszony.
Vágyai helyén kukoricát ültet,
deréktájon mindnek megálljt parancsol.
Álmait eldadogja,
méhében kalászt hordoz.
Két kezével elfojtaná a tüzet;
lábával a tavaszt ejtené rabul.
Talpán a sár őrzi az emlékeit.

VII.

A nő, kiben tűz lobog
a szenvedésben éli ki önmagát.
Várja, hogy a pillanat feleméssze.
Szívében tájoló jelzi az utat.
Mohó nyelve csakis só után kutat,
hogy ne apadjon szomja.
A vágy izgága tyúkként
cikáz húsában és tekintetében.

VIII.

A felhők asszonya maga Marbella.
Ablakban ülő megzavart pacsirta,
ki tündöklő ibolyákról álmodik.
Marbella:
Fonott kosaradban mindig van gyümölcs,
sebeid csokornyi szegfű borítja.
Mágiádhoz elég egy homokóra.
Hited hegyeket mozgat,
méheddel csodát teszel.
Nem bújsz pajzs mögé, és nem húz le horgony.
Sietős lépteid nélkül az otthon
akár egy kamra, hol még hangya sem jár.
Kezed nélkül a kályha
csak egy halom ócskavas.
Marbella:
Tápláló leves vagy és pompás festmény,
ima és gondoskodás,
tej s illatos gyógynövény.