Luoyangban nyílik a barack, szilva,
Lebben, libben, hová hull a szirma?
A sok színt fájlalja Luoyang lánya,
Felsóhajt, a hulló szirmot szánja.
Idén már mind elvesztette színét,
Jövőre ki látja a fák díszét?
Tűzifa lett a ciprus és fenyő,
Könyörtelenül rohan az idő.
Nem tér már vissza a régi alak.
Hiába várják a szirmok alatt.
Ugyanolyan a virágrengeteg,
Évről évre mások az emberek.
Virágában a lány, elpiruló,
Szívét búsítja ősz öreg apó:
Őszbe csavarodott már a haja,
Pedig ő is ifjú volt valaha.
Hajdanán hercegek fái között
Dalolt, táncolt hullott szirmok fölött.
Mint Ma Fang gazdag hímzett selymekben,
Mint Liang Ji tündéres termekben.
Reggel betegágy mellett kik állnak?
Tovatűnt tavaszok hova szálltak?
Már nem ifjúi a báj, mint hajdan,
Ősz szál rejtőzik az ében hajban.
Régi dal, tánc helyén nem marad más,
Gyászos alkonyi madárvijjogás.