A 2021-es esztendő Lengyelországban többszörös irodalmi emlékév. A naptárban az első ünnepelt Krzysztof Kamil Baczyński költő, aki 1921. január 22-én született Varsóban. Alakját mintha Petőfiéből és Radnótiéból gyúrták volna össze, de még a két magyar költőnél is rövidebb életidő – csupán huszonhárom és fél év – adatott neki. Az un. Kolumbuszok nemzedékének egyik legismertebb tagja volt. Ezek a fiatal, tehetséges, értelmiségi családból származó költők és írók szinte mindannyian 1939-ben tették le az érettségi vizsgát. A felnőtté válás egyet jelentett számukra a német megszállással. Bekapcsolódtak az ellenállási mozgalomba, szabotázsakciókban vettek részt, többen konspiratív formában jártak egyetemre (a megszállt Lengyelországban nem volt oktatás). Jelentős részük a varsói felkelésben halt meg.

Baczyński kiemelkedő tehetsége korán kibontakozott. Az idősebb írók – Jarosław Iwaszkiewicz, Jerzy Andrzejewski – és az irodalomtörténészek, kritikusok egyaránt csodálattal vették körül. Ezért és adottságai miatt is, amelyek nem igazán tették alkalmassá a harctéri szolgálatra, a legtöbben igyekeztek visszatartani a bevetésektől. Felettesei kisebb küldetéseket bíztak csak rá, ám a felkelés kitörése épp egy ilyen misszió teljesítése közben érte. A harcok elején, 1944. augusztus 4-én végzett vele egy mesterlövész. Terhes felesége nem értesült a sorsáról. Ő három héttel később, civilként kapta a végzetes lövést.

A költő életében csak kevés versét publikálta konspiratív kiadásokban (a náci uralom alatt a lengyel könyvkiadást is tiltották). A többi versét füzetekbe írta, sietve, jobbára titokban. Némelyik művét viszont ügyes grafikákkal, akvarellekkel illusztrálta. Nem sokkal a varsói felkelés előtt néhány füzetet szerkesztő barátjára bízott. A házat, amelynek a padlója alá rejtették a füzeteket, a német lángszórók nem pusztították el teljesen. Így jelenhetett meg 1947-ben Baczyński saját nevén első verseskötete, az Ének a tűzvészből. De ahogy Varsó újjáépült, még évtizedekkel később is kerültek elő újabb füzetei, így műveinek első teljes összkiadása csak 1979-ben látott napvilágot.

Baczyński lírájában a katasztrofizmus egyesül a lengyel romantikus hagyománnyal. A fenyegetettség, sőt: halálra ítéltség tudata folyamatosan jelen van verseiben (az árja oldalon éltek, de édesanyja zsidó származására bármikor fény derülhetett). Idővel egyre inkább a helytállás, a haza védelme, a költő társadalmi szerepe, az utókor kérdése kerül a versek középpontjába. Művei között találunk ihletett szerelmes verseket is. Nem mindennapi formaművész volt: a lengyel nyelv például kevéssé alkalmas hexameter írására, Baczyński mégis többször sikerrel alkalmazta ezt a metrumot. Emellett rímes strófákat és szabadverseket is írt. Erőteljes költői képeit szinte fizikálisan érzi az olvasó. Fordítóként nem voltam képes testemen-lelkemen átszűrni a halálra ítélt fiatal nemzedék traumáját. Ezért a költő egyik kevéssé ismert, nyugodt „fiatalkori” versére esett a választásom. A Páfrányok árnyékában Baczyński olyan irányú érdeklődését mutatja, amelynek az elmélyítésére már nem volt lehetősége. A prehumán ősvilági természet megidézésével pedig a mai poszt-antropocentrikus irányzatok egyik távoli elődje is lehet.

*

Páfrányok árnyékában

Régebben volt, mint a szivardobozok
és Atlantisz embere, távolibb, mint a titok,
mikor széles homokpadon – mint egy bányamester –
csorba holdpipán pöfékelt a vállas este.
Lassan haladtak a csillagforró penészsejtekben
fogant bolygókék állatok,
és a pterodactylus
borostyán helyett alkonycseppbe kövült.
Hatalmas volt a világ, durvábban faragott.
Az érdes zsurlón könnyű volt a járás.
Évezredes páfrányok pihenés volt
a fel nem robbant bombák, a csillagok között
vállon vinni a hallgatás bölcsességét,
és a világot, mely szőrös, mint a kókusz,
mint a teremtés valamelyik napja.

(1940 r. ősz - tél?)

A vers eredeti címe és megjelenési helye: W cieniu paproci, Tygodnik Powszechny (hetilap), 1951, 12/13. szám.