Költemény (Te negyedeszű...)

„Te negyedeszű, agyadra mentek a könyvek,
azzal kezdem, hogy eltüntetlek az összes fényképedről,
kiváglak, vagy egyszerűen kitöröllek!
Ha a fényképeken éppen esik, kipenderítelek az esőből,
ha a fényképeken éppen havazik, kitaszítalak a hóesésből!
Ha a fényképeken, ahol mások közt előadod magad,
és a dombokat zúzmara borítjaű, kipiszkállak a zúzmarából.
Kiradírozlak a fényképeiden látható összes természeti jelenségből!
És eltávolítom a könyvtárakból a könyveket, melyeket te írtál,
és golyóstollal kihúzom a következő szavakat:
nap, hold, naptári nap, éjszaka, víz, tűz, tél, nyár, meleg, hideg, jég, satöbbi.
Ezután nyugodt lelkiismerettel a kukába dobhatod a könyveidet,
mert amúgy sem olvassa már senki.
Hogy te is megértsd: a természeti jelenségek fontosabbak,
mint a lélekről szóló irodalom.”
Az én piciny és türelmetlen kincsem elővette a golyóstollat
s ott, előttem kihúzott a fényképről, melyen én kék nagykabátban
a hóesésben lépkedtem a vasúti sínpár között, talpfáról talpfára,
kezdve a Nehézgépgyártó Üzem udvarától.
A képen, egyszerűen, egy vastag fekete ikszet húzott a fejemre,
úgyhogy nem maradt belőlem csak egy fejnélküli ember,
aki bizonytalanul lépkedett talpfáról talpfára
a hatalmas hóesésben, a vasúti sínpárok között.
Így a képen csak ő látszott, egy sarokban,
ő, aki a festőműhelyben melózott, vörös köpenyben,
a festőpisztolyát feje fölé tartva
szórta a sárga festéket egy autóbuszra.

Vers (Ez a vers viharlámpa)

Ez a vers viharlámpa a kocsma mögötti göngyöleghegyen.
Ez a vers félig poshadt,
benne rideg fény, s egy rés, amelyből nyirkos vörös hernyók buggyannak elő,
araszolnak és araszolnak körbe-körbe a bádogasztalon.

(„Nagy pálinka-pelyhekkel havazott” – mondta Danila, a kocsis
„Tízezer gyermeket hánytak kardélre az árkokban” – mondta Danila, a kocsis
„Rongypuhán kinyúlva köhögött az asztal alatt, és lelt belső békére” – mondta Danila, a kocsis
„Csenevész testének dundi neve volt” – mondta Danila, a kocsis)

És a vörös hernyók belemásznak a feledés fémes ködfüggönyébe,
benne, mint hosszú villámlás, egymásba torkollnak a kocsmák,
viharlámpa és göngyöleghegyek
egy hatalmas elcsigázott agyvelő peremén, akár egy letarolt erdő, csupán tuskók és gallyak
és nyelvek beleragadva az eltévelyedett ész zöld lekvárjába.

*

Ion Mureșan kolozsvári költő és esszéíró, mindössze három verses- és négy esszékötet szerzője. Ennek ellenére – hazájában és külföldön – a kortárs román líra legeredetibb alkotójaként tartják számon. Költői földrajzának középpontja a kocsma. Zalán Tibor szerint: „a román költő kocsmametaforája nem feltétlenül kapcsolható valóságban létező kocsmákhoz, ahogy a valóság kocsmáiból sem lesz soha erős metafora, csak azok kezétől és kezében, akik arra fölkentek, akik a kocsmák fölött röpködni tudnak, akár Chagall bizonytalan mosolyú hegedűsei.” A szürrealistáktól eltérően Mureșan nem a véletlenszerű hallucinációkra hagyatkozik, hanem tudatosan szerkesztett álomalkotási modellt hoz létre, és ezzel hűen és érvényesen követi az álom általa megteremtett logikáját. A rendkívüli életművet a négytől a négyszáz sorosig (A tékozló fiú visszatérése vagy Párbeszédek az ördöggel) terjedő lírai víziók alkotják. A Versek nehéz időkre című Mureșan-kötet Zalán Tibor és Farkas Jenő fordításában idén jelenik meg a Palamart Kiadó gondozásában. (F.J.)