I

Őrületet adott az árnyék – megízleltem
Ha azt mondom, nem váltam, nem válik azzá

Kedvesem – ne vigyél haza éjszakánként
Engem, legkevésbé haza, leginkább éjszakánként

Ásd fel gondolataim, égesd el termésemet, vess ki az útra,
Az én pusztáim nem szoktak tágas szobákhoz

Ezeket neked egyenként
Egyenként pendülve az óra rugóival

Kedvesem – bocsáss meg nekem éjszakánként, leginkább éjszakánként
Hadd élvezze táncomat az éhes tömeg

Testem gyászból készült puska
Elsülhet feletted

Ne csalj engem abba a hirtelen csapdába
Mi is lenne az az otthon ahhoz képest, amiből elszöktem

Kedvesem – engem azokhoz a hosszú asztalokhoz, azokba a sikkes szalonokba
Kedvesem – a nappalokkal karolj belém

A halottak nádasán vezess keresztül, anyád arcán
A lányok, akiknek lefutott a szem a harisnyájukon, amúgy sem a reggeléi

II

Kedvesem – hallgass meg engem éjszakánként, leginkább éjszakánként
Ahogy ömlik a nyelvemen át ez a

Bogáncsos, áradó, zúzmarás
Az én hangom nem ám csak úgy ilyen

Kedvesem – borba meríts engem éjszakánként
Félelmeidből faragj, magányodból párolj

Mondj el engem a díszítőknek, mondj el a jázminoknak
Engem a kerengőknek leginkább, leginkább éjszakánként

III

Kedvesem – világként tekints rám, szőlőből hántolj
Az iránytű forgása nem miattunk

Felejtsd el azt a fájdalmat, ahogy folyton neked csapódom
Maradjon, ahol van, a távolban – felejtsd el

Almává válni egy utca torkában
Nevetéssé válva robbanni füledben

Kedvesem – az én hangom sodort a vizekkel
Mégsem a zsebedből esett ki, amit elhagytál az úton

Mi is a várakozás a magában álló virágcserépben
Az én poromhoz képest

A jelentés a gombok szétkapcsolása
A szó, megöli, akit eltalál

Kedvesem – hajolj le, nézz rám
Mi minden nem tőled való abból, akihez bújsz

 ***

A fordító jegyzete:

Gonca Özmen versei, így legutóbbi kötete is úgy arat osztatlan sikert mind a kritikusok, mind a (versolvasó) nagyközönség körében, hogy közben zavarbaejtően komplikált, saját törvényszerűségeihez  és öntörvényűségéhez kíméletlenül ragaszkodó belső világgal rendelkezik: a versbeszélő, személyes tereiben egy nagyon komplex önállóság, ebben a versében a nappali és éjszakai világ különbözéségének apologétája. Ugyanakkor ez nem jelenti, hogy ez a világ amorális volna: "A jelentés a gombok szétkapcsolása / A szó megöli, akit eltalál", mondja, és ez más szövegeiben akár különböző társadalmi problémák megjelenítését is indukálja. Mindezt sodró lendülettel, pompás képi világgal adja elő, ennek és szókimondó kiállásának is köszönheti népszerűségét. Nem véletlen, hogy ezt a globálisan is érthető költészet már számos nyelvre lefordították, és a szerzőnek németül is jelenhetett már meg kötete.