Lukilliosz

A zenész halála

Eutükhidész, a zenész meghalt. Meneküljetek immár
      lenti lakók! Dalait most viszi Eutükhidész!
Lantból egy tucatot s huszonöt ládát visz a sírba,
      melyben a kottáit tartja s az eszközeit.
Kháron hozza a kínt rátok! Már nincs hova bújni,
      Eutükhidész lenn is pengeti hangszereit.

Markosz Argentariosz

Húzd a hajókötelet

Húzd a hajókötelet, kalmárkapitány, kihajózhatsz!
      Hosszan időztél már, szántsd fel a fürge habot!
Messze a tél, a zefír kacag és szelidíti a kéklő
      lágy habot, oly gyöngéd, mint a szüzecske, a víz.
És gyermekszerető fecskék építik a házuk
      sárból, szalmából, s hangzik a nagy csivogás.
Nyílnak a tarka virágok a réten. S zengi Priáposz:
      itt az idő, most már szállhat a fürge hajó!

Adaiosz

Szép a fiú?

Szép a fiú? Tetszik? Hát üsd a vasat, ha melegszik!
      Nyíltan szólj hozzá, s nyúlj be a lába közé.
Mert ha csak azt mondod: „testvérként érzek irántad”,
      úgy a szemérmesség vágyadat ölheti meg!

Lukianosz

Minden relatív

Hogyha szerencsés vagy, rövid akkor a végtelen élet,
      hogyha szerencsétlen, hosszas egy éjszaka is.

*

A szövegek eredeti megjelenési helye: The Greek Anthology, Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts – London, 1993. I–IV. kötet. Loeb Classical Library.