December

Szüntelenül zuhog fölénk
köd és heves, sötét eső,
a természet a köd mögé
bújt, és lustán nyúl most elő.

Csepp, csepp után simán elér
biztos sorsáig a földön,
hull és remél, s versenyre kél
más cseppekkel örökkön.

Lent várják felpuhult rögök,
a föld, mely mindent egybefog,
egyként rohadnak benne szét
a mezők és a városok.

S az összegyűlt víz felszinén
akár tükörkép, átrobog
a szürke föld s a szürke ég,
a mezők és a városok.

De csüggedten és unottan
majd fölfelé zúg a zápor,
s a jót, mit tudhatna jobban,
veti a szélnek zálogául.

Vizekről és völgyekből is
magasba száll a fátyol,
se formája, se színe nincs
s egy fulladást határol.

A természet a köd mögé
bújt, és lustán nyúl most elő,
szüntelenül zuhog fölénk
a köd s a bosszantó eső.

1909, Szenteste

Brumat

Hosszú és szépen ívelt bajusz a láthatár
Magasan fölötte leng az ég sörénye is
Mennyei szem kutatja bennünk a szép halált
És szerelmet talál magasztost és hamist.

1903

*

Jegyzet:

Brumat: a cím valószínűleg Giuseppe Brumatra, Michelstaedter egyik iskolatársára utal a cím, a goriziai Staatsgymnasiumból (Sergio Campailla jegyzete).

A versek eredeti címe: Dicembre, Brumat