Kialszik az utolsó fény
a nyárfák összezárt ujjai közt ‒
árnyuk reszket mögöttünk a hidegtől
s a várakozástól
s lassan körénk emeli karjait, hogy
még árvábbak legyünk.

Kihúny az utolsó fény
a hársfa lombjain ‒
a nyárfák ujjaira az égen
gyűrűt húznak a csillagok.

Valami leereszkedik az égből
a reszkető árny felé ‒
valami eljön
a mi sötétségünkbe
mint hófehér ragyogás ‒
talán valami olyan, ami még nincs
talán valaki, aki holnap
lesz majd ‒
talán egy teremtmény
a könnyeinkből.

Milánó, 1930. november 15.

*

A vers eredeti címe: Presagio.