Ágyás, hallgass ide egy pillanatra. Arra gondoltam, versben írom meg ezt neked, ami sokáig megtermékenyített. Aztán elmúlt, szerintem helyesen. Tehát bocsásd meg nekem ezeket a szabálytalan sorokat, amelyekben itt kitárulkozom neked. Alig van benne valami: egy a madaraknak, egy a másféle madaraknak, egy a halálnak és egy annak, amelyik talán életben marad. Bocsáss meg. A nagyon durva poénok néha a kellemetlenség határáig élesítik a mulcsot, amellyel titeket akartalak betakarni, valami vakarászás vagy kaparászás, amit néha érezhettek, ha egy ásó egy kő mellett halad el, de én valami mélyebbet akarok. Ezt nálam biztosan jobban, vagy legalábbis alaposabban tudjátok. Remélem, hogy felforgattam a gyomrotokat, még akkor is, ha egy alattam kinyíló aknába lépek, és a legjobb esetben is kificamítom valamimet. Látjátok, komolyan gondolom, és senkit sem kímélek. Éppen ellenkezőleg, itt egy ígéret, olyan ponyvákat terítek fölétek, amiktől minden meggondolás kondenzvize, egy egész tavasz töprengése tör át rajtatok mindannyiszor, amikor egy szellő az imént megígért védelmet, akár magát az ígéretet könnyedén mozgatja, ahogy a tenger hullámzik egy színházban. Ezt akarjátok? Később, amikor a kísérletem véget ér, megkérdezlek titeket, hogy ezt akartátok-e, mert már tudom, hogy az ideiglenes szakaszban nem kaptam volna egyértelmű választ, most pedig megbízom a kedves tájékoztatásotokban, amikor mindezek végeztével az megtiszteltetés ér, hogy veletek maradhatok.

A szöveg eredeti címe és megjelenési helye: Rede an die Beete, Lyrikline.org (https://www.lyrikline.org/de/gedichte/rede-die-beete-4413)