Marcello Potocco: Ahol szigetek lángolnak
Marcello Potocco: Ahol szigetek lángolnak

Megrekedtél ebben az üledékben, amiről azt állítod,
hogy szigetek lángolnak benne – azt hiszed, tudok másról is
írni, mint a saját dolgaimról – azt hiszed,
van még valami a világban, ami változatlanul felkelti
érdeklődésemet, de vajon mit markolnak karmaim,
ha kinyújtom őket, mit markolok e robusztus létből?…
Ezt a dinamikát ismered. 
Van úgy, hogy fél egykor feltámad a misztrál,
felborzolja a vizet – amikor épp nyugalomra vágysz –
és estig is eltart, mire megnyugszik a tenger. (A késő délutáni
hullámok már nem olyan szörnyűek, ha bemész;
ficánkolhatsz bennük, mint a gyerek.)
Ismeretlenek ezek a hangok, nem igazán emlékszel rájuk.
Amikor a szél elcsendesedik, felragyognak a szigetek,
éltere szeretnéd kelteni (most) őket. Jelet hagyni.
Akárcsak a túloldalon a kis fenyőfa – várakozni,
hogy a napok helyre zökkenjenek – vár az alagút –,
időtlen horpadás. (És te, – hogy vagy mostanában? 

Megszokott-e már a macska, akit befogadtál?
Üdvözlet neki, Majának, még ha nem is emlékszik rám.
És mondd, – ha lángolnak a szigetek – lehetséges-e
kevésbé feketén és porosan emlékezni rájuk?)

A vers szerzőjéről
Marcello Potocco (1974)

Irodalomtörténész, költő és műfordító. Legutóbbi  verseskötete: Poznam te črne stvari (2017). Magyarul eddig a Forrás folyóirat közölt tőle néhány költeményt. 

A fordítóról
Fenyvesi Ottó (1954)

József Attila-díjas költő, író, képzőművész.  A VÁR UCCA MŰHELY folyóirat főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Halott vajdaságiakat olvasva (2017)