RAJTAKOPÓ ÉS A TITKOS MASSZÁZSSZALON

1. fejezet

Nyirkos éjszaka volt. Mindenre és mindenkire sötétség telepedett.[84] A házak között tolvaj ólálkodott, úton következő áldozatához, dr. Kneipphoz.[85] Sejtése sem volt arról, hogy Rajtakopó is épp vadászni indult.

2. fejezet

Amint a tolvaj felfeszítette a doktor házának déli ablakát, Rajtakopó gazellaként előugrott rejtekéből, és egy élről elrugaszkodva nyakon csípte a gazfickót.[86]

- Most megvagy!

- De hát még nem is csináltam semmit - mondta a tolvaj arcán kaján vigyorral -, nincs miért elkapnod.

Rajtakopó felhorkant, a nyavalyás tolvajnak igaza volt.

- Akkor addig itt kint várok.

Ilyen volt ez a Rajtakopó, mindig egy lépéssel előrébb járt. Amíg a tolvaj a dolgát végezte, ő elszívott egy mentolos cigarettát.

3. fejezet

Teltek-múltak a percek, majd az ablakban megjelent a tolvaj, zsákjában a szajréval. Rajtakopó felnevetett.

- Most már mehetünk a dutyiba?

- A fenébe is - szaladt ki a tolvaj száján -, túl jó vagy![87]

Rajtakopó eltaposta a cigarettáját.

- Tudom.

Együtt szépen beballagtak a rendőrségre. A masszázsszalont egy szóval sem említették.[88] Újra biztonságos lett a város, még ha csak egyetlen éjszakára is.

*

Jegyzetek:

[84] Brandeggen különösen elégedett volt ezzel a mondattal. Egy darabig el is játszott a gondolattal, hogy az összes regénye így kezdődjön. De máshogy alakult.

[85] Lehetséges utalás a „vízdoktor” Sebastian Kneippra (1821-1897), minekutána Brandeggen a hidroterápiának és az úgynevezett Kneipp-kúrának is adott egy esélyt, amikor beteljesedett az idő. A Rajtakopó és a titkos masszázsszalonhoz készült, kézzel írt jegyzetekben és az első vázlatban dr. Kneipp helyett még dr. Omega szerepel.

[86] Brandeggenre az idők során rendkívül szerteágazó érdeklődés volt jellemző, felnőtt éveiben pedig a parkour foglalkoztatta leginkább.  Ez elsősorban a brit Michael Bjorn Edwardsnak volt köszönhető, azon kevesek egyikének, akik előtt Brandeggen többé-kevésbé megnyílt. Útjuk véletlenül, de mindkettejük számára sorsdöntő pillanatban keresztezte egymást. Michael Bjørnt a szerelem vitte Norvégiába, ahol az olajiparban elhelyezkedve nagy karriert futott be, és sínre került az élete. Nemsokára azonban becsapott a mennykő: a szerelme talált magának valaki mást, ráadásul egy nőt; Michael Bjørnt magát pedig leépítették a munkahelyéről. Úgy érezte, kisiklott az élete. E megfeneklés romjain fordult a parkour felé, miután véletlenül rátalált az interneten. Alaposan utánaolvasott: „A parkour olyan mozgásforma, amelyben minél hatékonyabban jutunk el egyik helyről a másikra. Ha a parkourt gyakorló traceur kerítéssel találja szemben magát, ajtó helyett az előtte álló akadály leküzdésének leghatékonyabb módját keresi. A parkournak nem része a versengés - hacsak nem az ember önmagával történő versengésére gondolunk -, így nem definiálható versenysportként. A traceurök a jobb eredmények érdekében saját határaikat feszegetik. A parkourt mint extrém sportot David Belle alkotta meg néhány gyerekkori barátjával, akik azonban később más utakon indultak volna tovább. Egészen más utakon. Viszálykodás lett belőle, amit mindenki megsínylett, kár volna szépíteni. Túlságosan is sértő, személyeskedő hangnemben üzengettek egymásnak a kezdeti ártatlan ugratások után. A szüleik békítő találkozót szerveztek, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, de egyikük sem ment el rá. Mert az utcán ugráltak. Némelyikük könnyes szemmel. Sanyarú idők voltak azok, igazán sanyarúak. Aztán a gyerekkori barátok egyike, Sebastien Foucan, alias Foucen [f’okan] megalkotta a freerunning egészen hasonló sportágát. Enyhén szólva nem tett vele David kedvére, aki tört-zúzott dühében. Megszakadt közöttük a kapcsolat, az üzengetés is abbamaradt. Legfeljebb magukban szóltak egymáshoz, cifra káromkodások formájában. Mindettől függetlenül: míg a parkour célja, hogy minél hatékonyabban jussunk el egyik helyről a másikra, a freerunning teret ad olyan látványelemek bemutatásának is, mint a különböző ugrások, szaltók és egyéb trükkök. Mivel pedig a szaltó (salto mortale) nem hatékony mozgás, kívül esik a parkouron.” Michael Bjørn nem akart lenyűgözni senkit, és tornászni sem akart. Az ő szemében a pragmatizmus előrébb való volt az esztétikumnál. A felfedezés, az alázat és a személyes szabadság lényegesebb az apró részleteknél vagy a tökéletességnél. Ilyen szempontból egy az egyben David Belle „filozófiáját” vallotta. És itt a „filozófia” nem véletlenül került idézőjelek közé: a tisztesség diktálta így. Michael Bjørn olyan új szavakat kezdett használni, mint vault, precision, tic tac és wall run. Melegítőt vásárolt magának, jó cipőt, és Michael Bjornra változtatta a nevét. Lendületbe jött. Kísérletezett, hogy a saját személyes szabadsága és a parkour segítségével ki tudja fejezni a belső fájdalmát. A parkour tudatállapot, hangoztatta, jóval több néhány mozdulatsornál. Azt mondta, a parkour legalább annyira szól a mentális és érzelmi, mint a fizikai akadályok leküzdéséről. Míg azonban Belle és követői a két pont közötti legidőtakarékosabb mozgást célozták meg, az ütődött freerunnerök pedig az esztétikus mozdulatokra és extrém látványelemekre helyezték a hangsúlyt, Michael Bjornt az élek foglalkoztatták, mert azok a városban és a saját életében is határokat jelöltek ki, és kíváncsi volt, miképp lehetnek a javára, ahelyett hogy akadályoznák. Erre alapozta a „Parkourozó az élen” (magánkiadás, 2012) című röpiratában és Élről élre (Michael Bjorn Productions/NRK Rogaland, 2013) dévédéjén ismertetett meglátásait, amelyekre a későbbiek során élfilozófiájaként hivatkozott. Az élfilozófia alapvetése, mint arra Michael Bjorn ráébredt, hogy „minden él. Minden egyes lépcsőfok él. Az él él. Nem több élnél, de jó valamire. Márpedig a város tele van élekkel.” Brandeggen Michael Bjorntól tanulta meg, hogyan használhatjuk a határokat az énünk felfedezésére, és hogy a rövid lélegzetvételű darabokból álló Rajtakopó-sorozat nem más, mint az irodalom élvonala.

Forrás: Dragster

Együtt a Dragster (MB/Premier Toys, 1982) társasjátékkal. Frode Brandeggent a nemzetközi mezőny tizenkettedik legjobbjaként tartották számon, és amikor kék autókkal játszott, már-már legyőzhetetlen volt. Legszívesebben Reidarral (a világranglista hatvankettedik helyezettjével) mérkőzött meg, természetesen Megvesztegethetetlen Gary bíráskodása mellett.

[87] A regényfolyam első része, a Rajtakopó szagot fog, sokáig a „Túl jó vagy, Rajtakopó” munkacímet viselte. A „túl jó vagy” szófordulat aztán a Rajtakopó-könyvek amolyan visszatérő catchphrase-évé nőtte ki magát. A mögöttes gondolat Brandeggen megfogalmazásában a következő volt: „olyan szöveguniverzumot akartam teremteni, amelyben végül a logika győz, és amelynek lényegét illetően mindenki egyetért. A Rajtakopó-könyvek lényege pedig, hogy Rajtakopó túl jó, így a bűnözőknek esélyük sincs. Épp ezért a regények nem is lehetnének hosszabbak annál, mint amilyenek. Azt akartam, hogy a dolgok feketén-fehéren álljanak ott. Feltehetőleg.”

[88] Rejtély. Brandeggen semmit sem árul el a masszázsszalonról: nem tudjuk meg, hol van, milyen szolgáltatásokat kínál, vagy hogy miért releváns a regény és a karakterek szempontjából. Egyedül annyi derül ki, hogy a létesítményt a szereplők egyike sem említi meg. A karaktereihez most is hű szerző pedig szavatartóan hallgat.

*

A mű eredeti címe: Ferskenen. Johan Harstad Rajtakopó című regénye júniusban jelenik majd meg az Ø Kiadónál Veress Kata fordításában.