Sötét.

Csend.

Valahol csepeg a víz.

Női kuncogás a távolból. Majd megint csend.

Még mindig sötét.

Csepeg a víz.

Egyszeriben éles fény gyullad. Teljesen megvilágít és elvakít minket. Egy pillanatig semmit sem látunk. Aztán megjelenik a szaunánk. Régi, kopott, már szétesőben van. A múlt század hetvenes éveiben épült. Ebből az időből származik az egyszerű berendezés is. Van itt izzasztó, zuhanyzók, kinti medence, pihenőszoba nyugágyakkal.

Látjuk a szaunásnőt, ahogy a szaunában takarít. Majd távozik.

Ősz

 

Már megint a mi kis szaunánkban ülünk, a Cseh Paradicsomban, izzasztjuk a testünket és a lelkünket. Kint ősz van.

Az, amelyik egész életében a karácsonyfadíszgyárban dolgozik, és nyugdíjba készül, kinyitja a szauna izzasztójának az ajtaját, és leül a padra.

Az, amelyik tanár, és tavaly egy balesetben meghalt a felesége, szintén kinyitja az izzasztó ajtaját, és leül a padra. Teljes csendben ül, és izzad.

Az, amelyik taxis, kinyitja az izzasztó ajtaját, körbenéz, leül a padra, és azt mondja:

– Mint a kupiban.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– Ja, csak innen hiányoznak a prostik.

Az, amelyik taxis, a legmelegebb helyre ül, a kályhával szembe, ahova mindig, és ahol senki mást nem tűr meg. Ránéz a másik kettőre, és azt mondja:

– Hogyhogy? Én látok két kurvát!

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

 – Én meg látok egy harmadikat.

– Hallod, ezt tartsd meg magadnak, jó?!

– Te kezdted.

– Na ja, végül is igazad van. A kurva az kurva, ugyebár. A fő, hogy nem csaljuk meg egymást.

– Mintha lenne választásunk, ugyebár.

Mind felnevetnek, és izzadnak tovább.

– A fő, hogy lezuhanyoztál-e.

– Jössz folyton ezzel a higiéniával, olyan vagy, mint az asszony.

– Hallod, ismerlek, hírhedt disznó vagy. A szauna az egy szentély, ide megmosakodva járunk.

Az, amelyik tűzoltó, és emberéleteket ment, szétcsapja az izzasztó ajtaját, felpattan közvetlenül a hőmérő mellé, ahol mindig ül, ránéz, és azt mondja:

– Kilencvenhat. Ja, ja, ja, úgy kell nekünk. Megint szépen megdolgoztatjuk magunkat. Szevasztok, fiúk!

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– Lezuhanyoztál?

– Ja… Persze.

– Na, de tényleg. Te is hírhedt disznó vagy. Aki nem mosakodott meg, annak semmi keresnivalója a szaunában!

– Persze, serif.

Az, amelyik taxis, azt mondja:

– Hallod, mi volt ma az a baleset Vesben?

Az, amelyik tűzoltó, és emberéleteket ment, azt mondja:

– Nem tudom. Kiderítem. Ma szabadnapos voltam.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– Állítólag egy Oktávia volt.

 Az, amelyik taxis, azt mondja:

– Fábia volt.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– Te vagy a Fábia, Oktávia volt.

– De azt mondták, hogy Fábia!

– Oktávia volt, tutira, bazmeg.

– Szerintem Fábia volt. Állítólag metálkék.

– Ja, kék volt. De Oktávia.

– Fábia.

– Mondom, hogy Oktávia volt, bazmeg.

– Fábia.

– A szart, Oktávia volt! Frontális ütközés egy teherautóval, halálos!

– Szerintem Fábia volt.

– Veled aztán nem könnyű. Ott voltál?

– Nem.

– Na látod.

– Mert te ott voltál?

– Hát nem.

– Na látod.

– De azt mondták, hogy egy Oktávia volt.

– Mégis ki?

– Egy fazon, aki arra ment, az mondta.

– Nekem meg egy másik azt mondta, hogy egy Fábia ment bele abba a teherautóba.

– Jesszus, veled aztán nem könnyű. Mit veszekszel folyton?

– Te veszekszel.

– Hallod, te nem tudod, milyen kocsi volt az? Mégiscsak tűzoltó vagy, neked tudnod kell.

 Az, amelyik tűzoltó, azt mondja:

– Mondom: nem tudom. Kiderítem. Szabadnapos voltam. Fát aprítottam télire.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– És biztonságos autók ezek a Fábiák és Oktáviák?

Az, amelyik tűzoltó, azt mondja:

– Biztonságosak… Ez nem olyan könnyű. Én azt tudom, hogy amikor frontális ütközéshez megyek, és azt látom, hogy mozognak a lábak, akkor tudom, hogy az egy jó autó. Vagy hogy annak az embernek mázlija volt. Ha a lábak nem mozognak, akkor tudom, hogy az nem egy jó autó. Vagy hogy annak az embernek nem volt mázlija.

Az, amelyiknek tavaly egy balesetben meghalt a felesége, azt mondja:

– Szörnyű, ahogy ezek az emberek hajtanak manapság.

Az, amelyik taxis, és korábban autósiskolája volt, ránéz, és azt mondja:

– Hát rám ne nézz, én nem tehetek róla, hogy az ember úgy hajtanak, mint a barmok.

Az, amelyiknek tavaly meghalt a felesége, ránéz, bólint, és nem mond semmit.

Az, amelyik taxis, még egyszer ránéz, és azt mondja:

– Bocs, tudom, hogy nálad az asszony klassz asszony volt.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– Az volt hát. Mind bőgtünk miatta.

Az, amelyiknek tavaly meghalt a felesége, ránéz, és nem mond semmit.

Az, amelyik taxis, azt mondja:

 – Az emberek felének megtiltanám, hogy autót vezessen, az emberek úgy hajtanak, mint a barmok.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– Mert az emberek barmok. Vedd csak a háborúkat. Az összes válságot. Ha az emberek nem lennének barmok, csodálatos lenne a világ. Minden összhangban lenne, érted? Poézisben. Érted?

– Értem. De valószínűleg inkább csak félig.

– Zöldmindegy. Ha olvasnál könyveket, értenéd.

– De emberek nélkül sem működne a világ, ugyebár.

– De barmok nélkül jobb lenne a világ.

– Ja, persze. Mondjuk nélküled, ugyebár, a süket dumád nélkül. Hogy te miért nem mentél valami filozófát vagy mit tanulni, ember?

– A kommunisták nem hagyták. Azért csinálok karácsonyfadíszeket, de legalább az egész világot ellátjuk velük, szóval… Az egész zöldmindegy már.

– Ja, persze, a kommunisták, mindenki mindent rájuk fog.

– De neked nem kell rájuk fognod, ugyebár te magad is kommunista voltál.

– Mert muszáj volt.

– Persze.

– Nem lehet mindenki disszidens, ugyebár, ráadásul most megint divatos kommunistának és nem disszidensnek lenni.

– Ezt a divatot nyomd föl magadnak! Meg amúgy is, te dumálsz itt folyton, nem én. Én gondolkozom. Legtöbbször saját magamról.

– Hallod, nincs harag, barátom. Hisz mind barmok vagyunk egy kicsit.

Aztán egy pillanatig csend van, csepeg rólunk az izzadság, és pattog a tűz a kályhában.

Az, amelyik tűzoltóként dolgozik, feláll, ránéz a hőmérőre, és azt mondja:

– Kilencvenhét! Megint szépen megdolgoztatjuk magunkat. Ja, ja, ja! Úgy kell nekünk.

Egyszeriben kinyílik az ajtó, és mind a szaunában vagyunk. Az jön, amelyik biztosítást árul.

Az, amelyik országos bajnok volt asztaliteniszben. Az, amelyik kutyakaját fuvaroz.

Az, amelyik a női szervek doktora. Az, amelyik a legfiatalabb.

Az, amelyik autókat árul.

Az, amelyik adatokat elemez az irodában.

Végül az is, amelyik nem lát. Az, amelyik doktor, kezet nyújt neki, és odavezeti a helyére. Mindegyikünknek megvan itt a fix helye.

Csak a kályhával szembeni sarokba nem akar ülni senki, ott bekrepálnánk.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– A feleségem szeret, jó, hogy. Nekem főleg az tetszik, hogy olyan hallgatag. Nekem olyan mázlim volt, mi már minden fontosat elmondtunk egymásnak az első közös évünk alatt. Most már nem kell mondanunk egymásnak semmit. Hazajön, bezárkózik a nappaliba, körberakja magát gyertyákkal, meggyújtja őket, és becsukja a szemét. Én meg a konyhában bekapcsolom a tévét. Vagy olvasok. Mások veszekszenek, ordibálnak egymással, mi meg szépen hallgatunk. Aztán mindig eszünk valami finomat. Ahogy ő főz, az szintén nem rossz.

Az, amelyik nem lát, és zongorát hangol, azt mondja:

– Az én feleségem folyton beszélgetni akar.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– Hallod, akkor találjál neki valakit, nem? Valami nyanyát, hogy beszélgessen vele, hogy nyugtod legyen.

– De hisz én szeretek vele beszélgetni.

– Ja, és miről?

– Hát hogy hol volt, mit csinált, mit olvasott, mit látott, mi történt vele.

– Hogy mi történt vele?

– Ja, hogy vannak a gyerekek, meg ilyesmik.

– Hallod, én is szeretek beszélgetni. De férfiakkal. Itt, a szaunában. Az asszonnyal már mindent rég elmondtunk egymásnak. Arra elég volt egy év. Most szépen együtt hallgatunk, el sem tudjátok képzelni, milyen szép is az.

Az, amelyik a legfiatalabb közülünk, amelyiknek a vesszője még az útja elején áll, és az első sebeket gyűjti rá, és egy autógyárban dolgozik, azt mondja:

– Egy idősebb csajjal nyomulok most, harminc lesz. Elvált, free, laza. Reggel kinyitom a fürdőszobaszekrényét, és egy halom fogkefét látok egy pohárban. Mondom, fasza, szeret fogat mosni, hát az egészséges, az higiénikus, én is mosok fogat, én is higiénikus vagyok. Csakhogy ő az expasijai után tartogatja őket, akik nála laktak, nála aludtak. Emlékbe tette el a fogkeféjüket, mint valami trófeát.

Az, amelyik a városunkban a női szervek doktora, és a legidősebb, legtapasztaltabb és legnyugodtabb közülünk, azt mondja:

– Vannak ilyen esetek.

– De ez azért egy kicsit kemény, nem? Ez nem normális, nem? Ez nem higiénikus, vagy mégis?

– Szenvedélyesen csinálja?

– Ja.

– Az a lényeg. Ha nincs benne szenvedély, akkor baj van. Akár a szexszel, akár a fogkefével. Hogy higiénikus-e, vagy sem, az nem olyan lényeges. A szex ugyanis alapjában véve nem túl higiénikus. Nem is lehetne az, azok a nedvek, az a természet. A természet pedig mocskos. A mocsok viszont egészséges, és ezt orvosként mondom nektek.

Az, amelyik taxis, odafordul ahhoz, amelyik most készül nyugdíjba, és azt mondja:

– Na látod, te meg idegesítesz itt folyton a higiéniával.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– Csakhogy mocsok és mocsok között különbség van, és kész. A szauna bejáratánál egyértelműen ki van írva, hogy zuhanyozz le, mielőtt idetolod a képed.

Az, amelyik a legfiatalabb, azt mondja:

– Pontosan, a szaunában mind higiénikusak vagyunk.

Az, amelyik taxis, odafordul ahhoz, amelyiknek meghalt a felesége, és azt mondja:

– Hallod, én mindenkit megtanítottam, hogy kell helyesen vezetni, hogyan legyenek figyelmesek, csak éppen le kellett lépnem taxizni, hogy be ne dilizzek a nagy figyelmességre tanítástól, én nem tehetek róla, hogy az emberek hülyülnek, és Monte Carlóban érzik magukat a kormánynál, tök mindegy, hogy nők vagy férfiak, csak öldöklik egymást, én nem tehetek róla, hogy az emberek barmok.

Az, amelyiknek tavaly meghalt a felesége, feláll, hogy lehűtse magát. Többen is vele tartunk.

Az, amelyik nyugdíjba készül, tovább izzad, és néz az után, amelyiknek meghalt a felesége, és azt mondja:

– Ennek a felesége, az tényleg igazán gyönyörű nő volt. Attól félek, sosem heveri ki, hogy egyszer bedobja a törölközőt.

Az, amelyik taxis, szintén tovább izzad, és azt mondja:

– Miért dobná be?

– Hát, szerintem bedobja.

– Kiheveri, mindenkire vár még egy-egy cicus, aki befizeti a körhintára.

– Körhintára?

– Hát ungabunga, kufirc, hancúr, csöcsörészés, folyton ugyanaz, mint a körhintán, nem? Csak vigyázz, hogy ki ne csússzon a talaj a lábad alól, és eggyel több fattyú legyen itt.

– Hogy úgy. Nem, nem, szerintem ő hamarosan bedobja a törölközőt. Ő egy érzékeny és művelt ember. Ő nem olyan barom, mint mi. Ő tanár.

– Na, de kérlek. Minek dobná be?

– Ennek a felesége, az tényleg igazán gyönyörű nő volt.

– Ja, az volt.

– Ahogy az járt, tudod, az olyan szép volt. Szép volt a csípője. Nem túl széles, inkább egy kicsit keskeny. De szép íves.

– Széles volt az.

– Nem, pont hogy nem. Vékony volt. A melle is kicsi volt, éppen tenyérbe való.

– Pedig széles volt a csípője.

– Hülyeség. Keskeny volt. Ne veszekedj folyton!

– Te veszekszel. Amúgy is, honnan tudod, milyen volt a melle?

– Hát… Egy időben kicsit barátkoztunk…

– Ja?

– Mármint korábban, természetesen, régen.

– Ja, tényleg? És jó volt?

– Jó. De ne mondd el neki.

Az, amelyik autókat árul nálunk, és horgászni jár, a pihenőszobában fekszik és lazít.

Mellette a nyugágyon az fekszik, aki házakat, életeket és autókat biztosít, és azt mondja:

– Na, milyen volt a tengernél?

A másik, amelyik autókat árul, azt mondja:

– Klassz.

– Szóval két hét?

– Ja.

– Meleg volt?

– Ja, délen van. Klassz volt így a szezonon kívül kiruccanni.

– Nem egy hónapra mentetek?

– Eredetileg de.

– Elég volt két hét a parancsnok asszonnyal, mi?

– Dehogyis, tök jó volt. De egy hónap túl sok lett volna.

– És mit látsz most, ha becsukod a szemed?

– Mármint?

– Hát, ha becsukod a szemed, mit látsz?

– Hát, mit… Sötétet.

– Sötétet?

– Sötétet. Ja, hogy úgy… Hát, a tengert látom. És halakat.

– Te a parancsnok asszonnyal töltött két hét tenger után a tengert látod?

– Ja.

– Elég más dolgokat kéne látnod, ha két hétig a tengerparton hemperegtél egy nővel, nem? Hát mit szól ehhez a parancsnok asszonyod?

– Ja, hogy úgy… Ja, persze, tök jó volt vele.

– Hát, hallod, ezt már nem magyarázod ki, ebből nem dumálod ki magad, ez egy tesztkérdés, hogy mit látsz, amikor becsukod a szemed, ebből lehet tudni, hogy milyen volt, és hogy milyenben vagytok. Ezt már nem magyarázod ki azzal a tengerrel. Csak a parancsnok asszonyt nem zavarja-e ez, hogy neki tetszett-e ott.

– Talán.

– Mert az a legfontosabb. Nem az a fontos, hogy neked tetszik-e, mindig az a fontos, hogy a parancsnok asszonynak tetszik-e. De a legeslegfontosabb folyton rugalmasnak lenni.

– Mi?

– Kiegyenlíteni a nyomást. Rugalmasnak lenni.

– Aha.

– Én olyan rugalmas vagyok, mint az állat.

– Tényleg?

– Ja. Máshogy nem megy. Rugalmasnak kell lenni. De ezt a tengert, amit a parancsnok asszonnyal töltött két hét tenger után látsz a szemed előtt, azt, barátom, már nem magyarázod ki. Az már kakukk. Már tudod, miben vagytok.

Egy perc múlva az izzasztóban az, amelyik tűzoltó, ránéz a hőmérőre, és azt mondja:

– Pont száz! Ja, ja, ja, így kell ezt. Csak semmi szarakodás.

Az, amelyik nem lát, azt mondja:

– A barátom, zongorahangoló és zenész, mint én, ő is vak, na, ez a barátom szörnyen szeret aludni. Ő azt mondja, hogy csak amikor alszik, akkor lát. Álmában lát.

Az, amelyik taxis, azt mondja:

– Egyszer volt egy vietnamim az autóssuliban, kicsit idősebb fazon, harcolt anno abban a háborújukban, és amikor valami puffanást hallott, akár csak egy fingnyit is, vagy leesett valami, mondjuk egy üveg a mögötte levő ülésről, ő egyből bebújt a volán alá, mintha épp légitámadás érné Hanoit, jól össze is törtük miatta a kocsit, rálépett a fékre, hogy légitámadás van, a mögöttünk jövő ürge meg belénk szállt.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– A feleségem szeret, jó, hogy. Még ha nem is beszélünk. Az ötvenedik születésnapomra egy sírhelyet kaptam tőle. Szép helyen van, az új temetőben, második sor, a napos részen. Szép helyem lesz, ha már nem leszek.

– Végül ki kellett szórnom azt a vietnamit, magyarázd el a biztosítónak, hogy van egy kuncsaftod, aki túlélte a vietnami háborút, és néha befekszik a volán alá, nem magyarázod ki, hogy nem te tehetsz az ütközésről, hogy nincs időd rálépni a fékre és elhúzni a kormányt, mert te nem vagy olyan gyors, te nem vagy hős, mert nem voltál ott a vietnami háborúban, te csak a hülye Csehszlovák Néphadseregben voltál.

Mire a legfiatalabb közülünk, amelyik még csak most kezdi a balhéinkat, amiket még nem láthat előre, azt mondja:

– Egyszer láttam reggel a harmincasomat, ahogy felváltva azokkal a fogkefékkel mossa a fogát, a másik kezével közben a mellét simogatja, és nézi magát a tükörben. Aztán egyre lejjebb és lejjebb simogatja magát, és azt csinálja magának. Normális az ilyen? Énszerintem nem túl normális. Ez tényleg nem higiénikus.

A pihenőben az, aki országos bajnok volt asztaliteniszben, ledönti a nyugágyat, és azt mondja:

– Telihold lesz ma, megint nem fogok tudni elaludni, heh.

Mire az, aki kutyakaját fuvaroz az egész országban, mellé dől, és azt mondja:

– Én mindig elalszok. De az asszony, az sosem bír elaludni. Folyton forgolódik meg sóhajtozik, aztán elkezd böködni meg magyarázni: én nem tudok aludni, engem gyötör a hold, én aggódom, te meg nyugodtan alszol, téged semmi sem aggaszt.

Az, amelyiknek tavaly meghalt a felesége, és most itt ülve meditál, az nem mond semmit.

Az, amelyik nem lát, azt mondja:

– Az én vak barátom azt állítja, hogy legszívesebben nonstop aludna. Hogy olyan jó látni a világot. Megértem.

Mire az, amelyiknek meghalt a felesége, azt mondja:

– Mert ő látott azelőtt?

– Soha. Születésétől fogva vak.

– És te láttál?

– Csak kissrácként.

Az, amelyik országos bajnok volt asztaliteniszben, másodszor is elvált, egyedülálló, és azt állítja, hogy szörnyen elégedett, azt mondja:

– De hogy tudhatja, hogy álmában lát, ha sose látott, heh, hisz nem tudja, milyen látni?

Az, amelyik nem lát, azt mondja:

– Nem tudom. Egyszerűen lát álmában. Szóval simán átalussza az egész napot, mert nézni akar.

– Ez hülyeség, nem?

Mire az, amelyik a városunkban a női szervek doktora, azt mondja:

– Vannak ilyen esetek.

– Énszerintem ez egy hülyeség.

Az, amelyik taxis, azt mondja:

– Egész véletlenül én egyszer megtanítottam autót vezetni egy vakot, mondjuk csak az egyik szemére volt vak, a lánya szúrta ki neki nyílvesszővel, amikor indiánosat játszottak, jól vezetett, de negyvenévesen szívrohamot kapott a kereszteződésben, megállt, az emberek dudáltak, mérgelődtek, de senki sem ment oda, senki sem nyitotta ki a kocsi ajtaját, senki sem segített neki, két órán át ott ült a Kaufland előtti kereszteződésben, és mindenki kikerülte, szörnyű, ahogyan egymással bánnak manapság az emberek.

Mire az, amelyiknek meghalt a felesége, azt mondja:

– És te látsz néha?

Az, amelyik nem lát, egyszeriben szörnyen felvihog. Mindannyian nézzük.

Az, amelyik taxis, azt mondja:

– Mit vihogsz úgy?

Az, amelyik nem lát, nem mond semmit, és továbbra is szörnyen vihog. Mindannyian nézzük.

– Na, mit vihogsz úgy?

Az, amelyik nem lát, kivihogja magát, és azt mondja:

– Én elmondanám, de úgysem hinnétek el nekem.

– Akkor igazán elmondhatnád, nem?

– Nem, nem. Nem lehet. Senki sem hinné el, hogy én mit látok.

Közben az izzasztóban az, amelyik a totál legfiatalabb, és mindig totál legfeljebb ül, azt mondja:

– Nekem nem tűnik túl normálisnak az exfaszik fogkeféjét szopogatni. Ez nem higiénikus. Szóval eldöntöttem, hogy egyszer sem hagyhatom ott a fogkefémet a harmincasomnál. Mindig hazaviszem magammal. Amúgy viszont tökre rendben van, mindent végignyom. Olyan tapasztalt harmincas, nem egy hülye huszonéves.

Mire az, amelyik a városunkban a női szervek doktora, és mindig a kályha mellett ül a földön, azt mondja:

– Srácok, hogy ti mit összehordotok… Ez nem higiénikus. Nem bírom tovább. Mennem kell.

Az, amelyik nyugdíjba készül, azt mondja:

– Ne menj még.

– Megyek.

– Izzadd ki magad előbb rendesen.

– Én már totál leizzadtam tőletek.

– Még nem folyik rólad a víz.

 – A hülyeségeitektől folyik rólam a víz. Elegem volt. Nem bírom tovább.

Feláll, és elmegy lehűteni magát.