1. Bristol Globe. Miért szól mindkettejükhöz. Éjszakai sereglet. Az anya reggel. Füzet. Tetovált gyerek. Égő tábor. Takarodjatok! Eleanor and her boys[1]. És még messzebb.

Így hogy koncentráljak, baszki?

Az apa a vándorkocsi volánja mögött gubbaszt, karnyújtásnyira egy üveg, a térdén szétnyitott füzet, folyton irkál bele valamit.

Éjjel majdnem kész lettem egy fejezettel, de olyan hepaj volt, hogy csak felvázoltam! Bristol mindig szuper volt! Fiúk, A kincses sziget, hallottatok Jim Hawkins hajósinasról? Mindkettejükhöz szól, mert, mint mondja, beszéltetni akarja őket. A rugdalózós kicsit is, meg azt is, amelyik már megnőtt.

És tudod, mi az érdekes?, fordul Soňához, aki a főzőlap lángja fölött egy kanalat melegít. A másik rózsán néha megkeveri az apróság pépjét.

Most inkább Long John Silverrel azonosulok!

Mert középkorú vagy, amiatt lehet, folytatja az anya a reggeli szertartást, a mandala színeiben pompázó hálóingje ujja feltűrve.

És az apa teleírt, elnyűtt, kávé- és borfoltos füzete átsüvít az addig alvó kicsi feje fölött, és a holmik közé esik.

Az apa kinyújtja a lábát, tarkóját a támlának dönti, ellazul. A nomád táborhelyet nézi. Szurtos póló van rajta, rövidnadrág, szemében az érdeklődés szűnhetetlen ragyogása. Komédiáskobakján hippikalap, alóla ősz tincsekkel átszőtt vöröses haj tör elő.

A tábor kapuját figyeli, vagyis a Globe Színház kicsinyített mását, amelyen a végtelen mennyiségű, ám csak este felgyulladó kis villanykörte a 400-as számot, a drámaíró kicsit vicces arcmását és a HIS WORDS: WISDOM, FREEDOM AND BEAUTY![2] feliratot adja ki.

A hagyományos fesztiváli forgatag helyén, amelyet ezúttal William Shakespeare életének és műveinek szentelnek, az éjszakai jövevények miatt szokatlan nyüzsgés van. Egykoron egy ötletes alkotással itt ünnepelte az apa és Soňa Csehország a Közösséghez való csatlakozásának évfordulóját, és mesés háromszáztizenhárom fontot táncoltak össze. De most minden más. Az apa bámul, mered, morfondíroz. Szaglászik. És talán épp a tokmánya mozgatásával tájékozódik, egyszer régen eszébe jutott, hogy vékonyka nemesfémréteggel vonja be a tokmányát, de annyira sikeres azért nem volt.

A bejárati kapunál a sebtében berendelt bevándorlási hivatalnokok tanyáznak. Az asztalkákon, számítógépeken és listákon fánkhalmok, süteményekkel megpakolt tányérok és kávéscsészék sorakoznak.

Tegnap a terület üres volt. Most azonban embercsoportok lepik el. Alvók sorai matracokon, nők hosszú köpenyekben csecsemőkkel, ücsörgők és gesztikulálók elszórt csoportjai. Marmonkannákkal vénasszonyok vánszorognak a vízcsaphoz, a szakadt pólóban és farmerben héderelő tinédzserek úgy néznek ki, mintha a nők munkáját felügyelnék.

A tömeg szélén, amely a túlnyomórészt fekete öltözetek miatt valamiféle masszának tetszik, rendőrautók állnak. Az éjszakai jövevények többnyire oda feküdtek le, ahová elcsigázottan megérkeztek, a bizonytalanság és a félelem egész éjjel hullámokban támadta a tömeget.

Bristol nagyon bejön nekem! De a kikötőt valamiért sose néztük meg, de ma talán összejön, mit gondolsz? harsogja az apa a fiúnak, aki épp vízért csoszog a marmonkannákkal.

A vízcsapokhoz álló sor a kapu mentén húzódik. Talán elrepedt egy tömlő, vagy valaki tönkrevágta az egyik vízforrást, sötét és elfátyolozott nők sora tapos a sárban, hordókkal vagy a táskájukban egy rakás PET-palackkal lassan haladnak előre, egy gyerek tornacipője körül víz csörgedez.

Hey you... felemeli a fejét, egy mosolygós lány vállára hulló világos hajzuhataggal a kivilágított Globe-replikából csokoládébevonatos fánkot osztogat.

Lábujjhegyre áll, érzi, ahogy az ujjain végigcsöpög a lekvár, de valaki vállon vágja. Két langaléta sötét gyerek. A nagyobbik álmodozóan lehunyt szemmel azonnal el is marja a fánkot.

És ő, hát... a lány kihajol, és most egy teljes doboz nyalánkságot oszt szét, a mindenféle színű mázukba már belekóstolt a nap.

A heves dulakodás, a csetepaté elsodorja a kannáktól, most már kisebb sereg van ott, eltűnik a gatyák, a pólók és az ütéseket osztó könyökök között, és úgy téblábol, mint egy kölyökkutya, akit kegyetlen gazdája egy dobermannviadal kellős közepére hajított.

Látja, ahogy a felborult kannák eltűnnek az előrehaladó sor szoknyái, cipői, tornacipői és szandáljai mögött, a nők felé tör, dühös kiáltásokkal kitérnek előle, mint egy támadó bogár elől. Megdöbbenten állapítja meg, hogy a hasánál tartja a dobozt, aminek a sarkaiba összenyomott fánkok ragadtak: győzött.

Szorítja a zsákmányt, hirtelen az alvó tömegben van, valaki, fél testtel a hálózsákban, utánakap, a gyerek elugrik.

És egyenesen egy meztelen gyerek arcába bámul bele. Kábé olyan idős és akkora, mint ő. És az eleve maszatos képe teljesen fekete. Az arca, a karja és a combja is tetoválva van, tele gyulladt szúráshelyekkel. Özönlik körülöttük a tömeg, őket nézik. A kerekes erődítmény, ahol a szülei tartózkodnak, messze van. Odaadja a fiúnak a dobozt. Sarkon fordul, és fogja az egyik marmonkannát, a másikat kikotorja valaki lába alól, araszol velük a sorban, aztán beléjük dugja a csövet, és csurig tölti őket. Ahogy mindig is csinálta.

Az esti fellépés Bristolban azonban elmarad. Egy váratlan esemény, katasztrófa vagy természeti csapás esetén alkalmazandó paragrafusra hivatkoznak (plusz hatvankét font mindkettejüknek).

De hát úgyis el akarunk húzni erről az esős helyről délre!

Csatlakoznak más autósok konvojához, és napközben átkocsiznak egy másik táborhelyre.

Soňa és a gyerekek elcsigázottak az úttól, így rögtön aludni térnek. A sátorra tesznek, hátul kucorodnak össze.

Az anya a karjában tartja a kicsit, suttog neki valamit, a gyerek elalvóban, még látja az apát az első ülésen, ahogy előreszegett állal kapar valamit a füzetbe.

Éjjel valaki felgyújtja a cigók táborát. A támadók Molotov-koktélt dobtak egy sátorba, egy másik üveg a fa őrbódét gyújtotta fel. Miközben a lakókocsik lakói kirohannak és oltják a tüzeket, amelyek egyébként nem is tudnak rendesen lángra kapni, megint mások meg kapkodva csomagolnak, az apa nyugalomra inti a családot.

Direkt olyan sátorba dobták, amiben senki sincs. Kifigyelték, nem akarnak senkit se bántani.

De azt akarják, hogy eltakarodjunk!

Csodálkozol rajtuk?

Gyerünk, mozgás, megyünk mi is! nógatja őket az anya az egyetlen látó szemével, ami még össze van ragadva, reggeli kócossága szintén aggasztó mértékű.

Az apa morog, hogy most már tényleg be akarja fejezni azt a fejezetet. De lehet, hogy végül színdarabot csinálok belőle, motyogja. Csakhogy abban a pillanatban kis kövek ütődnek a szélvédőnek. A távolból dobva erőtlenül érkeznek, úgy kopognak, mint az esőcseppek.

Azt a rohadt mindenit! kiáltja az apa, és hátravágja a füzetet, ahol a hasonló műkezdemények maradványainak kupacán landol.

LEAVE MEANS LEAVE! POLISH VERMIN![3]

Dühös nők és pár mogorva idősebb pasi ezt a házilag készített transzparenst és még néhány másikat emel a magasba.

Az utcából előbukkanó és a szétdúlt tábor felé tartó menet élén egy csapat gyerek tolong.

Egy szigorú küllemű személy vezeti őket fekete ruhában, a szájánál hangosbeszélő. Vékony bajsza alól teli tüdőből skandálja a levegőben úszó transzparens szövegét, és egy fekete esernyővel adja az ütemet a hangok szenvedélytől duzzadó kórusának.

Te, Soňa, hát nem olyan, mint valami Bitlisz-klip?

Egy ordítozó kiscsóka egy darab téglával eltalálja a sárvédőt. A többiek boldogan üvöltenek.

De, mint az Eleanor Rigby.

Egy másik gyerek a lakókocsi után hajít téglát, de nem tud odáig eldobni.

We are not Polish vermin, we are CZECH VERMIN![4] kiabálja az apa az ablakból. Értetek harcoltunk! Betl of Briten[5], mond ez neked valamit, szipirtyó? kiabálja a vezetőjüknek, aki gyorsan közeledik a teljes társulattal.

Már tuti a világon voltál, vén csoroszlya!

Csillapodj!

Ostoba liba!

És beindítja a kocsit. Az anya megragadja a fiú kezét. Másik kezével pedig az utca felé mutat, ahonnan a képeslapra illően szép, téglavörös házak között további polgárok tartanak feléjük. A letaposott, összetiport füvön pasik, pasasok vonulnak pólóban és farmerben, ütőkkel a kezükben.

A leggyorsabb, egy fess fazon a karján színes tetoválásokkal és csíkos pólóban, amelyet rövidnadrág kantárjai szelnek végig, ráköp a motorháztetőre, és hátulról készül megkerülni a kocsit.

Akkor inkább induljunk, mondja az apa. És elindulnak. Komppal és még messzebb.

*

Jegyzetek:

A szöveg eredeti címe és megjelenési helye: Citlivý člověk, 2017, Torst, Prága.

[1] Eleanor és a fiúk.

[2] AZ Ő SZAVAI: BÖLCSESSÉG, SZABADSÁG ÉS SZÉPSÉG!

[3] A MENNI AZT JELENTI, MENNI! LENGYEL ÉLŐSDIK!

[4] Mi nem lengyel élősdik vagyunk, hanem CSEH ÉLŐSDIK!

[5] Angliai csata