Ha rákeresünk a Bhután és cipő szókombinációra a neten, kétfajta találatot kapunk. Elsőre a masszív, ormótlan, agresszív mintázatú talpazattal ellátott, sötét színű sport- és túrabakancsot dobja ki, mely ugyan ronda, de maradéktalanul kielégíti azoknak a lelkes hegymászóknak az igényeit, akik bokaficam nélkül akarják megúszni a himalájai meredélyeket.

A másik keresési eredmény ennek a szöges ellentéte: egy színpompás térdcsizma, melynek külleméről süt, hogy kizárólag dekorációs célokat szolgál, és legalább olyan távol van a praktikus turistaviselettől, mint a himalájai Bhutáni Királyság a balkáni Bolgár Köztársaságtól.

A csizma, melyet a tsolam névvel illetnek, alighanem a bhutáni férfi népviselet leglátványosabb darabja; a lábbelin kívül ehhez még egy térdig érő, hosszú ujjú köntös tartozik, melyet a bhutáni állampolgároknak közterületen kötelező jelleggel viselniük kell. A felöltőtől eltérően a csizmát csak meghatározott szertatások alkalmával hordják. Hétköznapi használatra térdig érő zoknit és lohasztóan közönséges barna vagy fekete férficipőt vagy fehér edzőcsukát húznak a lábukra. Ez, úgy látszik, nem esik a kormányrendelet hatálya alá, melynek legfőbb célja, hogy megóvja a bhutáni nemzeti identitást mind a nyugati modernizációs hatások nyomásától, mind India és Kína, az apró hegyi királyság két hatalmas szomszédjának befolyásától.

A csizmát a mai napig teljes egészében kézzel és megrendelésre készítik. A csizmadia, akivel a fővárosban, Timpuban a saját lábbelimet elkészíttettem, nem tudta leplezni afeletti megdöbbenését, hogy egy nő férfiholmit rendel, de hivatástudata gyorsan átlendítette kezdeti megrökönyödésén: körberajzolta a lábamat egy kartonlapon, majd lemérte a bokám és a térdem közötti hosszt. Ezután elővett egy tarka szaténvászon- és hímzésminta-kollekciót, melyből választhattam a körénk összesereglett vásárlóközönség biztató bólogatása közepette.

A végeredmény szédületes lett: az élénknarancssárga brokátselyemre hímzett tarka sárkányokat színes növényi motívumok indázzák körül, az egyes vászondarabokat fűzöld és narancssárga paszományok választják el, fogazott szegélyezésük ciklámenrózsaszín és türkizkék. Az egyszínű és ránézésre egyszerű felületeken a kellően figyelmes tekintet előtt újabb részletek tárulnak fel: a felső, egységesen törökkék szaténre sárkányokat hímeztek, az alsó fehérből pedig domborított növényi motívumok tűnnek elő. Még az ujjak és a sarok barna ornamentumait is vörös cérnával varrák föl.

A lábbeli minden egyes szeglete önmagában is feszegeti a színek kombinálhatóságának és a mértéktartartásnak a határait, de az összeállítás egésze valahogy mégis mesés, hogy azt ne mondjam, pszichedelikus. „A csizma tökéletesen hordhatatlan, de ha az lenne, bármivel fel lehetne venni” – jegyezte meg joggal egy barátnőm, akinek Szófiában megmutattam a szerzeményt. A mai napig nem vettem fel: nem csupán a megfelelő alkalom hiányzott hozzá, vagy mert macerás lenne összehozni más ruhadarabokkal, hanem azért is, mert túl nagy. Ez meglehetősen lelombozó, tekintve, hogy ez az egyetlen lábbelim, melyet a saját lábam méretére szabtak.

Amit nem tudtam, amikor kiválasztottam a csizma dizájnját, az az, hogy a csizma színe és díszítőelemei viselőjük társadalmi rangját tükrözik. Míg a felső része rendszerint fekete vagy kék selyemből készül, az alsó viselőjének a ranglétrán elfoglalt helyére utal: a sárga szín őfelségének Bhután királyának, illetve a legfőbb hitéleti méltóságnak a kiváltsága, a narancssárga a minisztereké, a vörös a lovagi rangot viselő tiszteké és bíráké, a zöldet a köznép viseli.

Bhutánról közismert, hogy nem csupán a bruttó nemzeti termék (GNP) növekedésével törődik, hanem a bruttó nemzeti boldogságéval (GNH) is. A látszattal ellentétben ez nem valamiféle buddhista absztrakció, hanem egy sor olyan kormányintézkedést és működő intézményt meghatározó irányelv, mely a bhutáni nép szigorúan vett gazdasági indikátorokon túlmutató általános jólétéről és boldogságáról hivatott gondoskodni. Ezt a politikát még az előző uralkodó vezette be, és fia és utóda, Jigme Khesar Namgyel Wangchuck, Bhután jelenlegi Sárkánykirálya továbbra is érvényben tartja.

2008-as megkoronázása után a huszonnyolc éves bhutáni uralkodó lett a világ legfiatalabb államfője, s az is maradt 2011-ig, amikor Kim Dzsong Un került Észak-Korea élére. A koronázási szertartáson a trónörökös a hagyományos bhutáni csizmát viselte. Csakhogy azt már nem egy helyi csizmadia készítette, hanem a Salvatore Ferragamo olasz luxuscipő-gyártó, melyet még a múlt század húszas éveiben alapított a névadó Ferragamo, aki a hollywoodi filmcsillagok kedvenc cipőtervezője volt.

Ebben a minőségében alkotta meg Ferragamo 1938-ban legismertebb modelljét, a Rainbow-t – a szintén meglehetősen pszichedelikus, szivárványszínű vastag talppal ellátott, arany szandált -, melyet kifejezetten Judy Garlandnak szánt, aki akkor épp az Óz a csodák csodáját forgatta. (A filmben elhangzó Over the Rainbow című dallal a kapcsolat alighanem nem véletlen.) A filmben a Garland alakította Dorothy flitterekkel borított rubinpiros cipőt[1] visel. A végén koppint a sarkával és háromszor elismétli a varázsigét –„Mindenütt jó, de legjobb otthon” -, hogy ezzel elhagyja Óz országát, és hazatérjen.

Dacára annak, hogy én jóval prózaibb úton– több átszállással - kerültem haza Bhutánból Szófiába, sokáig az volt az érzésem, hogy legalább olyan kitalált és mesebeli helyen voltam, mint Óz országa. A bőröndömben pedig a gonosz Keleti Boszorkány piros cipellője helyett a tarka csizma lapult, mely szintén onnan származott.

*

Jegyzet:

[1] Különös, hogy az Óz a csodák csodája című könyvben Dorothy igazából nem piros, hanem ezüst színű cipőt visel, mely a Keleti Boszorkánytól származik át hozzá. A filmben azonban rubinpirosra változtatják a színét, kiemelendő az akkor új Technicolor technológiaerényeit, mellyel a hollywoodi filmeket színezték. Elvetették azt az eredeti ötletet, hogy rubinra hasonló gyöngyökkel borítsák be a felületét, ehelyett azonban flitterekkel varrták ki. A forgatáshoz készített néhány pár cipő azóta ikonikussá vált és igencsak keresett darabnak számít a gyűjtők körében.

*

Ekaterina Petrova a csütörtökön kezdődő 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége lesz. Az érdeklődők szeptember 30-án találkozhatnak vele az Európa Pontban (1024 Budapest, Lövőház u. 35.)  9-10:30-ig, ahol a "The growing East-West divide / A növekvő Kelet-Nyugat távolság" című beszélgetés vendége lesz. A beszélgetést Tarsoly Eszter vezeti majd. 

*

A szöveg eredeti címe és megjelenési helye: „Тшолам. За ботушите бавноходки и индекса на щастието в Бутан” In: Нещотърсач: 44 (не)обикновени предмета от близо и далеч. Plovdiv, Janet 45, 2021.