Palmi Rancsev versei
Fotó: pxhere.com
Palmi Rancsev versei

Fény

Hálás vagyok az idegennek,
aki a sötét utcán szembe jön.
Már messziről a cigarettájába szippant.
Megvilágítja magát – nehogy megijedjek.

Történet

Valaki kopog az ablakon –
tolvaj, gyilkos, bolond?
Hogy jutott fel idáig?
Kilépek a balkonra.

Meg kell tudnom, milyen
az arckifejezése,
amikor meglát, mikor meglátom –
legyen közös a borzadályunk.

Ó, hogy megnyugtat a mosott ruha,
melyet csapkod a szél.
Megérintem – nem ember,
nem ember, nem ember.

Erőlködés

Elkeserítő színe van az égnek –
a reggel olyan, mint egy délután.
A fentről jövő homály örökre itt marad.
Érzem, ahogy magába szippant.

S hogy repesve futok ki a semmibe.
Tudni akarom, betöltöm-e.

Széttárt kezek

Este megöntözöm
a virágokat a kertben.
Fölöslegesnek érzem magam,
ha esni kezd.

Más végzi a dolgomat.
Legtöbbször eltúlozza.
Olyankor tanácstalanul
széttárom a kezem.

Csápok

Nem szeretem, ha vállon veregetnek.
Ha mosolyogva néznek.
Utálom a kitüntetéseket. Meg a versenyeket.
Nincs szükségem drogra,

pénzre és szerelemre. Gyűlölöm
minden függőség csápjait.
Utamban vannak, nem tudok elúszni.
Én meg az ő útjukban, nem lógnak szabadon.

A vers szerzőjéről
Palmi Rancsev

Bolgár költő, író.

A fordítóról
Csíkhelyi Lenke

Történész, műfordító, az ELTE nyugalmazott docense.