Ha újra láthatnám
A házat, amely mellett elhaladtunk a hosszú, flamand úton
Aznap,
Amikor a sereg vonult Antwerpenből Brugge-ön át a tengerhez,
A házat a karcsú ajtóval,
És egyetlen keskeny zsalusorával, amely szürke volt, mint por a fehér falon.
Lent, magányosan állt a sík flamand földön,
És mögötte a magas karcsú fák aprók voltak az ég alatt.

Úgy nézett ki
A homályos ablakain át, mint kisírt női szemek.

Nincs ott senki, akit ismernék,
Soha nem ültem a tűzhelyénél, soha nem léptem át küszöbét,
Soha nem nyitottam ajtaját,
Soha nem álltam ablakánál, hogy betekintsek,
Mégis, szemei így szóltak:
„Flandria négy városát láttad:
Ostendét, Brugge-t és
Antwerpent, sorsának árnyékában,
És Gent kedves városát,
De egyik sem marad meg úgy az emlékeidben,
Mint ahogyan én.„

Annyira élénken emlékszem,
Hogy éjjel, éjjel
Nem találok nyugalmat itt Angliában.
Felkelek hát, és útnak indulok:
De nem Flandria városaiba,
Nem Ostendébe, a tengerhez,
Nem Brugge-be, vagy Antwerpenbe,
Sem Gent kedves városába,
Hanem a mezőkön át valahová,
Ahol a magas, karcsú fák
Aprók az ég alatt –

Ha újra láthatnám a házat,
Amely mellett elhaladtunk aznap.

*

A vers eredeti címe: After the Retreat