Sok házban éltem,
de egyik sem volt az enyém.
A harmadik költözés után már mindegy volt,
egy lehetetlen betegség miatt megfájdultak a végtagjaim,
karjaim magasabbra nőttek, mint a fák,
tenyereim bedagadtak,
hol gyorsabban, hol lassabban futottam,
hogy megelőzzem a mellettem lévőt,
és magam mögött hagyjam, mielőtt megtenné.
– Pszichiátriai zavar –
mondta a tunéziai pszichológus,
akit megszerettem, és akit egy ideig szintén a házamnak tekintettem,
de ez a két szó megrepesztette,
és végül le is bontotta a házat.
Sok szöveget olvastam, és mindegyiket a házamnak képzeltem,
Például a Folyékony tükröket – ami az őrültek háza volt,
és benne felejtettem az első szerelmem.
Aztán a Karamell és a költők című lapot,
és az Íjakat.    
Mérnöknek tanulok,
és földrengésekre szakosodom,
hogy megtanuljak jó alapokkal rendelkező házakat építeni,
amik kiállják az időjárásváltozást és más váratlan dolgokat.
A gyerekeim árkokat ásnak nekem, és azt mondják, pihenjek,
de az árkok nyomot hagynak a bőrömön,
akár egy mezőn,
madarak köröznek felette, és felfalják a magjaimat,
miután mindent beborított a víz.
Most egy szövegben építek magamnak házat,
ablakai és erkélyei
galaxisokra és csillagokra néznek.
Miután befejeztem,
Amgad Naszir írásait festem a falaira,
aki megtanított különbséget tenni
a képzelet és a tudás között,
hogy erős legyen a házam,
még akkor is, ha illúziókra épült.
Aztán lovak hátára teszem,
hogy kivágtassanak a mezőkre a házzal,
a házzal,
ahol megpihenhet a lábam.

A szöveg eredeti címe és megjelenési helye: بيتي,, megjelenés alatt