"A XVIII. század végének, a forradalmi korszaknak a német filozófiai kultúrája teljesen kivételes helyzetben jött létre. Német állam nem létezett, az ideológiai hatalmat az elbizonytalanodott evangélikus és (sokkal kisebb mértékben a) katolikus egyház próbálta képviselni, az egyes fejedelemségek és királyságok eltérő irányú reformkísérletei (a francia forradalom lelkesítő vagy megfélemlítő hatására) a formailag hűbéri-zsarnoki rendszerek tekintélyét, stratégiai céltudatosságát föllazították, tehát a kulturálisan egységes németséget és az ekkor hallatlan presztízsű radikális gondolatot az értelmiség képviselte csak. Se az ancien régime, se az új polgárság nem volt elég erős. Mind az államot, mind a polgári társadalmat a „kultúra” helyettesítette vagy képviselte, s ez akkora fölvirágzást teremtett Kanttól Marxig, amely csak a görög ókor legdicsőségesebb periódusához mérhető."

(Tamás Gáspár Miklós)

Az esszé teljes terjedelmében itt olvasható.