„Tekintete az arcára közelítő kamerára szegeződött, és valamit mondott, bár olyan nyelven, amit senki sem értett. Egy pillanatig az egész nő mintha ragyogott volna, halántéka, álla, amelyet az egyik férfi válla félig eltakart, sugárzott, foga természetfölötti fehérséggel fénylett. Aztán húsa mintha levált volna a csontjairól, és lehullott volna annak a névtelen bordélynak a padlójára, vagy mintha szétmállott volna a levegőben, sima és tiszta csontvázat hagyva maga után, amelynek nincs se szeme, se ajka, halálfej csak, mely váratlanul mindenen nevetni kezd.”

Roberto Bolaño: 2666 (Kutasy Mercédesz fordítása)