"Lehullt esőből villámot fogan a tölgy:  
Egyik másik után zuhan a mélybe
Elhagyatottan, tudom, mi elől,

Ám azt nem, hogy hova – szalad le félre
Mellettük a hintó – semmi nyomát
Nem lelni, pusztán hullámhabja tér le

Óceán dühöngő mélyére, sorol át
Tévelygő idős asszony és öreg,
Rázza bosszantó szélben ősz haját,

Majd bekerülve a táncba, követ
Ernyedő tagjaival fényt, amely
Nem más, csak árnyból font szövet."

Percy Bysshe Shelley: Az élet diadala (Lengyel Zoltán fordítása)

A teljesebb versrészlet itt olvasható.