„A legrosszabb, ami Önnel történne, ha művész lenne egyszer, az, hogy kicsit mindig boldogtalan lenne. A helyzet azonban még így se tragikus, legalábbis szerintem. Legboldogabb napomat sok-sok évvel ezelőtt, tizenhét éves koromban éltem meg. Anyám elé siettem, együtt akartunk ebédelni. Hosszú betegeskedés után először készült kitenni a lábát az utcára, s én szinte révületben voltam a boldogságtól, amikor befordultam a Victor Hugo utcába – ez Párizs egyik utcája –, és egyszerre csak beleütköztem egy pasasba, akinek nem volt orra. Szeretném, ha elgondolkozna ezen az eseten, sőt nagyon kérem, hogy gondolkozzon el. Rendkívül jelentős.”

J.D. Salinger: De Daumier-Smith kék korszaka (Szíjgyártó László fordítása)