Majd mikor Ókeanosz sebes áradatát odahagyta                                        
bárkánk, szélesutú tenger vizein tovasiklott
Aiaié szigetéhez; a házát tartja a Hajnal
ott, meg a tánctereit, s a Nap onnan lép föl az égre.
Majd, odaérve, hajónkat a parti fövenyre kivontuk,
és mi magunk léptünk ki a tenger torlata mellett.
Elszunnyadtunk, s így vártuk be az isteni Hajnalt.
És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
akkor a társakat én Kirké házához eresztve
elküldöttem az elhúnyt Elpénór teteméért.
S fákat vágva a legmagasabb partrészen azonnal,
sírva temettük el őt, a kövér könny hullt a szemünkből.
És miután a halott is elégett, s fegyvere véle,
halmot emeltünk, oszlopot is tettünk a halomra,
s jólfaragott evezőt szúrtunk be a legtetejébe.
Mindezt sorban elintéztük; Kirké maga látta,
hogy hazaértünk Hádésztól, hát ékeit öltve
jött kifelé tüstént; vele jöttek a szolgaleányok,
hoztak húst, kenyeret, pirosan ragyogó boritallal.
Majd odaállt közibénk s ezt mondta az isteni asszony:

Homérosz: Odüsszeia (Devecseri Gábor fordítása)