12

szeretem a tornatermek hűvös csillogását
a levegő nyújtott nyakkal néz be az ablakon át
fentről mint távoli gleccser
és a bőr alatt az izmok szétterülnek mint növények gyökerei
a bokszoló szabályos légzését figyelem s eszembe jut
a sovejai fűrésztelep délutáni zakatolása
naptól barna combok mozdulnak a szél szoknyáiban
s a tekintet megáll és újraindul mint az úszó karja lába
a csönd éles tiszta csomókba gyűl súlyzóként várja hogy fölemeljék
a korlát rúdjai a végtelenben összecsókolóznak
nők hasizma feszül sáskaugrások
ívelnek a levegőben zászlók országhatárok
elindul és hullócsillagként zuhan a trapéz
csöndes léptek kanyarognak hullámok és liánok
és kezedben érzed a kötél rostjait simák mint a holdfény
vörös butéliákat látsz felkínálkoznak neked akár a dzsemesüvegek
a falakból kinőnek az egészség szárnyai és beburkolnak
felfrissül az idő ugrásra készen áll ott rejtőzik az óra belsejében
a mosolyok megrepedeznek mint a gipsz most következik
az órák lavinája a napig tágul gyűrűk ízületek
fecskék könnyed röptét követed
a felszabadult test megtöri a mozgás rendezett felvonulását
a lapockák mint déli tengerek vad fénnyel világítanak
a hullámok taréja lépteket s tengeri csigákat vet ki a partra
a karok árapálya megbillenti a vitorlarudakat
vállak domborodnak mint a kagylók héja

13

íme tükrök is vannak itt nagy teniszpályák
ábécéskönyvek a homoktengerben kibontott hajú napok
keblek teniszlabdák csókolóznak a levegőhálók fölött
a szavak bokrok közt rejtőzködő fürjek késik a köszöntés
a lélegzetvétel kihagy ott feszül az ajkakon akár egy híd a kárpátok gerincén
minden szökkenés egy újabb hűvös alagút a pupillákban
az álom lakatjait zörrenti meg a közeledő éj
a teniszütők elegánsan biccentenek fejükkel
ahogy hercegnők köszöntik a népet májusi ünnepekkor
a kavicsok közül pára emelkedik a tekintetek könnyű esőként követik a lépteket
a szandálok íveket hajlékony vonalakat virágoznak a szemhéjakba
fűzfák evezőként mozduló karok metszik át a láthatár vizét felkavarják
s a hangok habja elvegyül a pillanat kristályaival
a szemek olyanok akár a kutak feliratai
a térdek hűvösségén csusszannak tovább
a mozgás madarai fuvolát formázva röppennek elő a nyak fészkéből
hullámzik a test hívása nedves
emelkedő combok magasra nőtt kesernyés gyomnövények
egymásnak ütköző mellkasok bárkák s az égbolt repedésein keresztül
a csillagok betyártekintetekkel figyelnek
a fenyőfák nedvektől duzzadó ágai flintákat lóbálnak
a homlokok abroszként bontják ki a fény anyagát
az ágak pusmognak a szél lehámlik a kezekről mint öreg fák kérge
a csuklók már az álmot hívják mint egy rácskerítést
a sétányok lábujjhegyen lopakodnak az erdő széléig
az éjszaka felhelyezi lakatjait az égre és most a teniszpályák
olyanok akár a magány halastavai
a játékosok elmentek magukkal vitték az ütőket s a mozdulatokat
egyedül nézed ahogy a falevelek labdákat képzelnek maguknak
s ahogy fiatal lányok nyomát őrzi még a levegő
esthajnalcsillagba íródott apró betűkkel az ajkuk bokájuk
válladon érzed az árnyékok s a hajfürtök csókját
az éjszaka magasba emeli vízhintáit
a dombok is magukra öltik szőlősáljukat
s a hold áttetsző fénybe vonja a folyók izmait
messziről a viharok harangja illatokat röpít erre
és megleled a föld nevetésének a lépcsőfokait
egyre lejjebb egyre lejjebb a mélyben szikráznak a csendek
az emlékek ott vonítnak benned mint a faluszéli kutyák
az ősz kísérteteket küld minden ösvényre
az ég erdőkbe burkolja sebeit
s az alkonyat egy hegedűvonó most erdély szíve fölött