I.

„Bolond vagy, mindig azt csinálod, amihez épp kedved szottyan” – vakkantott Marie a férjére, és azzal a gesztussal legyintett, ami azt jelentette, felesleges tovább szidalmaznia.

Jaromír éppen a hatvanöt éves hátát görnyesztve hajtogatott bele gondosan három inget a régi, kockás bőröndbe. Elgondolkozott, vajon milyen idő lesz a következő két hónapban a világ másik oldalán. Meleg vagy hideg lesz az ősz? Nem hitt az előrejelzéseknek, úgyhogy inkább becsomagolt még egy rövid ujjú inget, egy széldzsekit és egy pulóvert is.

– Ha a hegy nem megy Mohamedhez – vonta meg a vállát, de nem nézett a feleségére, mert tudta, hogy a sóhaja örömtelinek hangzott. Megbánta, hogy megszólalt, de mivel nem szívhatta vissza a szavait, próbált vigasztalóan dünnyögni: – Mondtam, hogy gyere velem.

– És ki gondoskodik a kertről, a házról és a kutyáról? – morgott Marie. A szája sarka, amely egy perce leereszkedett és elernyedt, most megfeszült a rátörő dühtől. Harci állásba helyezkedett. – Kirabolják a házunkat. A leszedetlen alma megrohad a kertben. A kutyát idegenekhez vinnéd?

Jaromír ugyan képes lett volna megoldani az összes problémát, amit elé gördített, de tudta, hogy nem erre megy ki a játék. Legalább annak örült, hogy a felesége nem szomorú. Megharagudott, ami jobb tudatállapot volt, mint a sértettség – így itt hagyhatja két hónapra. Figyelmen kívül hagyta a siránkozását, és elindult a fürdőszobába a borotvájáért.

Amikor kinyitotta a mosdó feletti kis szekrényt, az ajtó, amelynek a ragasztása egy ideje szétvált, éhes pofaként tátogott. Elfelejtette megcsinálni, és az elutazása előtt már nem lesz rá ideje, gondolta. Eldöntötte, hogy a visszatérése után lát neki a javításnak. Rájött, hogy reggel még borotválkozni fog, úgyhogy a helyén hagyta a borotvát, becsukta a szekrényt, és visszament a szobába.

Annak idején megtiltotta magának, hogy a feleségére haragudjon. Tisztában volt vele, mennyit tett érte a házasságuk évei alatt. Amikor az esküvő után közös lakásba költöztek, azonnal mindennek gondját viselte – bevásárolt, főzött, takarított. A szülést követően gondoskodott a lányukról, később óvodába és iskolába hordta, otthon maradt vele, ha megbetegedett. Ő munkába járt, és pénzt keresett – a felesége nem várt tőle többet. Valójában egészen szabad életet élt.

Eljöttek az együttélés azon évei, amelyekről inkább megfeledkezne. Elmúltak azok az idők, amikor összeszoktak, próbáltak berendezkedni. A lányuk megnőtt, már nem igényelt annyi törődést. Ő és Marie is a munkában töltötték az idejük nagy részét, pénzt kerestek, valamennyit meg is spóroltak. Mindenük pont megvolt, gond egy szál se. A mozdulatlan időben viszonylag jól éltek, de mivel egyúttal untatta is őket, úgy döntöttek, szórakoznak egy kicsit – Marie a fürdőszobát felújító csempéssel, ő pedig a méteráruboltos eladóval, a kis göndör hucul nővel, aki olcsó parfümtől illatozott. Csak rövid felfrissülésről volt szó, ami egyiküknél sem vezetett tovább. Megrázták magukat, és visszatértek egymáshoz. A sekély, parttalan pillanatok, ahogy minden más is az életben, végül elmúltak. Amikor nyugdíjba vonultak, sokkal érdekesebb időszak vette kezdetét, legalábbis számára.

Először ő hagyta ott a munkáját. Mindig is várta ezt az időszakot. Első nap, amikor nem dolgozott, felhozott a pincéből egy műbőr tokot. Kinyitotta, és gyöngéden elővett belőle egy gitárt. Alatta gumival összefogott, zacskóba csomagolt szövegek feküdtek. Tizenhét évesen írhatta őket, s most olyan gondolatokra lelt bennük, amelyek mindvégig vele voltak.

Marie vele ellentétben addig dolgozott, amíg csak tudott. Amíg el nem küldték pihenni, amíg ki nem rúgták, és amíg fel nem vettek a helyére egy fiatal, tapasztalatlan lányt – amit nem felejtett el minden adandó alkalommal elpanaszolni. – Csak nem fogod agyondolgozni magad, jogod van megpihenni – próbálta vigasztalni Jaromír. – Több időnk lesz egymásra – kereste a jót a változásban. A felesége azonban rémült volt. Elképzelte a céltalan és elkeseredett tengődést a városi lakás falai között. Aztán rájött, hogy a nyaralóra tudja fordítani az energiáját, amit egykor úgy örököltek, többször is megpróbálták eladni, sikertelenül, úgyhogy megmaradt közös életük félig elfeledett ráadásának. Az utolsó munkanapján azonnal a nyaralóba ment a munkából. Kiürítette a padlást, lenyírta a füvet, felásta az ágyásokat, megmetszette a fákat, és a fejébe vette, hogy tyúkokat fog tartani, zöldséget termeszteni, gyümölcsöt és lekvárt fog befőzni. Csak azután tért valamelyest vissza bizonytalan és ingatag elégedettsége, amikor az egyik kötelességet lecserélte a másik kötelességre. A sok dolog miatt, amin együtt átmentek, Jaromír most hajlandó volt elnézni a felesége rossz pillanatait.

II.

Az egyetlen, ami a kedvét rontotta, az a tény volt, hogy a lányuk, Karolína külföldre költözött. A kortársaihoz hasonlóan először csak kirándulni, világot látni ment a tengerentúlra. Eleinte képeslapokat küldött lelkes üzenetekkel, és a telefonban mindig megígérte, hogy majd mesél, ha hazaért. A visszatérésről szóló telefonos ígéretek egyre ritkultak, a jövővel kapcsolatos hallgatások szaporodtak. Egyik este felkészítés nélkül bejelentette, hogy férjhez ment Kanadában. – Apu, ez nem volt igazi esküvő, csak meg akartam szerezni az állampolgárságot – győzködte az apját, amikor Marie, az anyja letette neki a telefont, és megtagadta, hogy tovább beszéljen vele. Jaromír hallgatta a lányát, miközben rémülettel töltötte el, ahogyan az távolodott tőle. De nem volt mit tenni. Mariét annál többet ölelgette ezekben a napokban.

Karolína igazat mondott. Egy éven belül elvált a férfitól, akit sohasem láttak. Egy ideig tanult, majd munkát talált egy kertészeti cégnél, és szerelmes lett.

– Most tényleg férjhez megyek – telefonált vidáman –, az esküvő otthon lesz – ígérte. Egy hónappal később valóban elhozta a zömök és szőrös kanadait, az arca olyan volt, mintha egy Marlboro cigaretta reklámjából lépett volna ki. Marie megkönyörült Karolínán. A nagycsalád előtt elhallgatta az előző esküvőjét, és úgy adta férjhez a lányát, ahogy illik és szokás.

Ekkor volt otthon utoljára. Egy évvel az esküvő után teherbe esett, és született egy lánya – Jaromír akkor rávette a feleségét, hogy együtt repüljenek a tengerentúlra. Az első unokájuk születésekor hagyta megpuhítani magát. Amikor Karolína másodszor esett teherbe, és világra hozta a második lányunokájukat, Marie már hallani sem akart az utazásról. – A gyerekeknek kell a szüleik után utazgatniuk, nem számít, milyen messze élnek – állította konokul.

Jaromír telefonált a lányával, később számítógépen beszélt vele webkamerával, úgyhogy nemcsak hallotta, hanem látta is őt és az unokáit. Két év után elkezdett fészkelődni. Nézegette a légitársaságok kínálatát, és kiderítette, hogyan lehet kanadai vízumot szerezni. – A lányunkról van szó, mi mást tehetnénk, mint hogy összecsomagolunk és utánamegyünk? – győzködte Mariét. A felesége azonban hajthatatlan volt: – Mi lesz, ha megbetegszünk, vagy nehézségeink lesznek? Nem nyúlhatunk a megtakarításainkhoz.

– Mégiscsak a lányunk – tartott ki az álláspontja mellett Jaromír, és nem értette, hogy nem jutnak dűlőre Mariével egy ilyen alapvető dologban. Végül, és ebben megegyeztek, kivette a pénz egy részét, és egyedül repült.

III.

Két csodálatos őszi hónapot töltött Torontóban. A kertes házat az elővárosban, ahol a lánya a családjával élt, azonnal megszerette. A kis szobában, amit kapott, kipakolta a dolgait: a polcra tette Marie bekeretezett fényképét, a falnak támasztotta a gitárt, az éjjeliszekrényre tette a könyvet és az ébresztőórát. A bőröndöt betolta az ágy alá. Figyelte, hogyan él a lánya családja – látta a kora reggeli óráktól a házban szaladgáló gyerekeket, Karolínát, aki mindig szeretett sokáig aludni, és most fáradtan tántorgott a konyhában. A sebtében reggeliző és reggel nyolckor munkába induló Gerard-t. A gyerekekkel való délelőtti játékot, a bevásárlást, az ebédet, a délutáni nyugalmat, a sétát, majd a várakozást, hogy Gerard hazaérjen a munkából. Közös vacsora, a gyerekek lefektetése…

Este elalvás előtt beállította az ébresztőórát, és másnap reggel hatkor felkelt a gyerekekkel. Karolínát visszaküldte aludni, csinált reggelit, és egész délelőtt játszott az unokáival. A Karolína főzte ebéd után, ami a felesége főztjét juttatta eszébe, meggyőzte a lányát, hogy igyon vele egy kávét a teraszon. Beszélgettek, és összehasonlították a gyerekkori emlékeit az itteni és mostani életével. Rendkívül sok hasonlóságot találtak.

Amikor úgy érezte, a terhükre lehet, bezárkózott a szobájába, és gitározott. Az unokái bejártak hozzá. Résnyire nyitották az ajtót, belestek, és beslisszantak. Táncoltak, énekeltek, és a cseh szavakat angol akcentussal ejtették. Egyik délután a parkban sétálva kis lyukat fúrt a földbe, és megtanította a lányokat golyózni. A fél világon át hozta ide őket egy kis vászonzsákban. Marie annak idején mindent kidobált, amire már nem volt szükségük, ő viszont megmentette, mint Karolína gyerekkori emlékét. A guruló, pattogó golyókban az eliramló életüket látta. Próbált mindent megjegyezni, a lehulló leveleket, az unokái mosolygó arcát. Anne-Marie a feleségére emlékeztette, a törékeny Rebeca-Josephine önmagára. Ezeket az emlékeket hazavitte magával.

IV.

– Hát hazajöttél végre, te vén bolond? – üdvözölte Marie két hónap után nyersen, de megkönnyebbülten, hogy újra itthon van. – Szörnyen, szörnyen bolond vagy – szidta le még este, amikor lefeküdtek egymás mellé az ágyba. Szorosan mellé feküdt. – Tudod, mennyi munka van a kertben? Meg kell metszeni a fákat, felásni az ágyásokat… – sorolta, miközben a takaró alatt megszorította a kezét. – A füvet is egyedül kellett lenyírnom.

Jaromír megszorította az ujjait, és hümmögve bólogatott. Nem mondta el a feleségének, hogy visszafelé úton a repülőn megállt a szíve. Megremegett, beakadt, és néhány végtelen másodpercre megállt. Bepánikolt, görcsösen a karfába kapaszkodott. Félt, hogy ebből már nem vágja ki magát. Aztán mégis levegőt vett – és megint jó volt minden.

– El kellett mennem. Nem volt elég, hogy a fényképeken láttam vagy a telefonban hallottam őket. Meg kellett őket fognom, ölelnem, időt tölteni velük… Legalább egy kis időre – magyarázta. És még mielőtt elaludt volna, a lehunyt szemhéja alatt előhívta a pattogó agyaggolyók képét.