Stevan Bradić: Mint a lehullott falevelek (2.)

a szavak
láthatatlan peremén túlra küldelek
le, egészen le, a cserépkályhánál felmelegített tenyereim között
átnyújtalak, a papírra a képernyőre érkezel van-e különbség
van
az olvasó elé, szemek elé, ujjak érintenek
te is megérinted őket
megérintitek egymást
ah
a kereskedelemről akartam beszélni neked, de a kompozíció meggondolta magát
bujkál
pedig tudja, hogy nem lehet megfizetni
te olvasod őt
hihetetlen
honnan szerezted ezt a tehervagont hogyan került hozzád
megfizettél érte
de az érték nem jutott el a dolgozóhoz
megrekedt a láthatatlan peremnél
ajándékoztam neked valamit, te cserébe üzentél nekem
soha nem jutott el hozzám
a fejedben
sem én
sem te
beléptél most és fetrengsz kimondhatatlanul
ezek szavak
áramütés, amely összeroppant
gomba nő
fehér szín
földalak a libikókába vésve
az egyik oldalon szempár, a másik oldalon is szempár
nézzük egymást
de nem hallak
így van-e
elorzod-e előlem a tapsot

*

A vers eredeti címe: Kao pokidano lišće (Kéziratban)