Rastko Petrović: Húsz tiszta verssor

A száj még pocsék a nagy nevektől,
A múlt papírtól és szennyestől bűzlik: 
Íme, én forró kenyeret rágok a bátor bajtársakkal;
Ó, e forró korong, hogy vonszol egyre mélyebbre
A test titokzatos létébe!
Íme: az Újszövetség
utolsó kézfogásainak nyomai;
Íme minden test barna, kövér és fehér;
Íme a sokféle (sorban a milliárdig) állapotai!
E kéz bámulatos bölcsessége szinte már szörnyű –
Az agyam képtelen uralkodni minden mozdulatán
(Nem, az izmok kalandját szabotálja a szellem!).
És azok a kikötőkbe hajlított bordák;
A csípő titokzatos jelenléte;
Remegés! Tele a terem, s éjjel csillag a csípő éjszakája,
A kézfogások estje!
Azok a kezek, bevont zászlók, lábak: az utak raktárai.
Egy fensőbb akarattal rakosgatom össze e betűket:
Az Újszövetség éjszakája:
Ezért hirdetlek annyira este én a Világ Tanújaként!
Barátaimnak,
a korčulai tengerészeknek,
főképpen Matej Jurkovićnak.

*

A vers eredeti címe: Dvadeset neprikosnovenih stihova.