Radu Vancu: Kaddis Radnóti Miklósért (1. Részlet)

*

Meséljétek hát el dalocskáim amikor Fanni
végigsimított tenyerével a tömegsíron & az

beleremegett Amikor kezébe vette az első földrögöt
& mi mind reszketni kezdtünk Zoli a szűz azt mondta Én

már el is mentem Egy csont sem nevetett még
soha úgy Mint amikor két kézzel kezdte el kikaparni

a tömegsírból & nekem pedig beleharsogott szívembe a bűntudat
hogy ott heverek most élve alatta Hogy egyszer csak itt a halál

már nem egyéb csak valami ami átmenetileg összekoszolja
egy lány körmeit Meséljétek el dalocskáim hogyan pucolta

nagy nyugalommal körméről a földet a holttestem mellett &
várta hogy száradjon a sárga notesz amibe átszivárogtam &

amibe bele fog költözni ő is Nem akart mellém jönni
piszkos lekopott körmökkel & az ég ragyogó volt &

gyomorforgató Meséljétek el dalocskáim hogy
olyan volt az ég akár egy szépre festett köröm ami

sohasem kaparta a földet valaki fölött akit szeretett

*

Roppant keveset lehet erről írni. Eleve, elképesztően keveset lehet írni bármiről egyáltalán.

Ennek ellenére lenyűgözőnek találom, hogy mégis összegyűlt több ezer valódi könyv a több ezer (valószerűtlen) év alatt.

Hogy mégis sikerült ezt-azt kipréselni a koponyában & a mellkasban tátongó űrből.

Ha az irodalom valóban csodálatos, akkor nem azért, mert feltárja – hanem mert megálmodja az embert.

*

A mű eredeti címe: Kaddish