Pedro Flores: Houdini

Így hívták otthon anya édesapját.
Csak sokkal később tudtam meg miért:
mindig, amikor csinált egy gyereket, felszívódott;
nagyanya egy hatalmas, békés víztartály volt,
amelyből megmenekült az utolsó pillanatban.
Houdini egy nap visszatért,
összes vagyona egy rádió és a rákja,
de a régi színház megnyílt a tiszteletére.
Gyerekei hangoskodva narancsot ettek a földszinten,
s a páholyban nagyi szemmel tartott mindent,
távcsövén keresztül kibabrált a zöldhályoggal.
Megbilincselve elmerült a tartályban
és dobpergés közepette hölgyeim és uraim
itt termett, ebben a versben, csuromvizesen,
maga után hagyva egy szakajtónyi gyereket s egy öregasszonyt,
aki megtapsolja a lét folyékonyságát.

*

A vers eredeti megjelenési helye: El don de la pobreza, Colección Poesía de la Diputación de Cáceres, 2019.