Oszip Emiljevics Mandelstam: Hangverseny a pályaudvaron

Megfulladok, a föld férgektől hemzseg,
És fenn az égen egy csillag se szól,
De Isten látja, van zene fent, s reszket
A pályaudvar - múzsahad dalol.
S a hegedűs lég, melyet félbemetszett
A mozdony füttye, újra összeforr.

Hatalmas park. A csarnok kupolája.
A vas világ megint bűvölt torony.
Ködös elízium zenés torára
Méltósággal kigördül egy vagon:
Dörög a zongora, rikolt egy páva.
Lekéstem. Vége. Félek. Álmodom.

A pályaudvar üvegerdejébe
Belépek, hegedű jajong, zokog
Az éjszakai kar vad kezdetére.
Melegház: rózsa, rothadt illatok.
Üvegből ég, alatta hált egy éje
Egy drága árny. Körül tömeg bolyong…

S dereng: zenében és tajtékban ázva
A vas világ remeg – koldus keze.
És ütközöm ajtó üvegfalába.
Ott benn gőztől vakul vonó szeme.
Hová? A drága árny halott torára
Utószor szól fejünk felett zene!

*

A vers eredeti címe: Концерт на вокзале