Lucía Rivadeneyra: Legyezők (1.)

I.

A tenger asszonya várja, kit vetnek
partra az álmok. Szirének sorstársa.
Énekével szárnyas halakat igéz.
Sziklák közt kéri, hogy szeressék, vonzza
a só és a vízbefúlás veszélye.
Ha hívja a vég, megpihen tutaján.

II.

A levegő asszonyának szoknyája
forgószelet rejt. Selyem és lenvászon
fergeteg az ő fegyvere és pajzsa.
A szél nem legyőzi, hanem becézi
és izgatja; illat- és sóhajorkánt
csal ki belőle. Nem számít a veszély,
sorra pusztít árbócot és hátszelet.
Csókokkal halmozza el
a bőrt, mely felemészti.

III.

A nő, aki továbbáll
homályos álmokban él,
aszfaltra vájt nyomokban
és a harangok messzi énekében.
Párnája alá elrejt
egy marék babérlevelet,
bokáján csillogó lánccal kérkedik.

IV.

A kovászból kelt nő vérbeli tigris.
Sárba ragadt férfiak után kutat.
Az életteli prédát,
egy csapás elég, darabokra tépi.

V.

A nagyváros asszonya
izgalommal itatja át az utcát.
Ajka édes a bortól.
Délutánonként két ásítás között
végigsimít tökéletes mellein.
Ismeri a kaptárt, s benne a mámort.
A nagyváros asszonya
igyekszik nem mutatni,
hogy a zűrzavarban leli örömét.