Knut Hamsun: A gyűrű

Egyszer láttam egy mulatságban egy fiatal nőt, szerelmesen. A szeme kétszeresen kéklett, kétszeresen csillogott, és egyáltalán nem tudta elrejteni az érzéseit. Ki volt a szerelme? Az úrfi ott az ablaknál, a ház fia, egy egyenruhás, oroszlánhangú férfi. Ó, istenem, a lány szinte felfalta szemével a fiatalembert, és milyen nyugtalanul ült a széken!

Amikor este hazamentünk, azt mondtam neki – mert annyira jól ismertem őt:

Milyen ragyogó szép az idő! Jól érezted magad az este?

És hogy teljesítsem a kívánságát, lehúztam az eljegyzési gyűrűt az ujjamról, és így folytattam:

– Íme, a gyűrűd: túl szűk lett nekem, szorít. Mi lenne, ha megnagyobbíttatnád?

Ő kinyújtotta a kezét, és ezt súgta:

– Add ide, talán tágabbra vetetem.

Én pedig odaadtam neki a gyűrűt.

Egy hónappal később újra találkozom vele. Meg akartam kérdezni a gyűrűről, de nem tettem. Nem kell még sietni, gondoltam, hadd legyen több ideje, mint egy hónap.

Ő pedig lesütötte a szemét, és azt mondta:

– Igaz is – a gyűrű. Rosszul sült el, elkevertem valahol, elvesztettem.

És ezek után várta a válaszomat.

– Haragszol emiatt? – kérdezte aggódva.

– Nem –  feleltem.

Ó, istenem, hogy megkönnyebbült, amikor azt mondtam, hogy nem haragszom!

Aztán eltelt egy egész év. Újra a régi helyekre vetődtem, és egy este megint a jól ismert úton találtam magam.

Ő jött szembe velem, a szeme háromszorosan kéklett, és háromszorosan csillogott, de az ajka túl vastag és sápadt lett.

Már messziről kiabált:

– Itt a gyűrűd, az eljegyzési gyűrűd! Újra megtaláltam, szerelmem, és megnagyobbíttattam. Most már nem szoríthat téged többé.

Néztem az elhagyott nőt, a vastag, sápadt ajkát. Majd a gyűrűre pillantottam.

– Sajnos – feleltem mélyen meghajolva – nincs szerencsénk ezzel a gyűrűvel. Most már túlságosan is bő.

*

A mű eredeti címe és a fordítás alapjául szolgáló kiadás megjelenési helye, ideje: Hamsun, Knut: „Ringen”, Samlede verker Bind 17. Gyldendal, 2007, 111–114. o.