Katie Farris: Az élet erdejében állva

Az élet erdejében állva:
egyik kezemben csirkehúslevessel teli
olcsó alumínium edény, a másikban
címek nehéz könyve. Ó, egyszer egy temetőben
bolyongva annyira elveszettnek éreztem magam, hogy nem tudtam
megszólalni (egyik élő sem ismeri a nyelvtant).
Senki sem tudta megmondani, merre van a sír,
ezért végignéztem az összes nevet. Egy súlyos
madár verdesett a szárnyaival valakinek
a síremléke felett.

Néhányan még a halálunkban is pazaroljuk
az időnket, például madárpiszkot gyűjtünk a sírköveinkre.
Sokan sosem találjuk meg, amit keresünk, és csak azért imádkozunk,
hogy rábukkanjunk a nevünkre, mielőtt esni kezd; aztán amikor
már biztosan jó irányba tartunk, elered a zápor,
és minden, aminek a vénáink mélyén eddig nem volt neve
fluoreszkálni, fluoreszkálni kezd.

*

A vers eredeti címe: Standing in the Forest of Being Alive (kéziratban)