John Milton: Elveszett Paradicsom ("...teremtés nélkül létező...")

A nagy mester halálának 350. évfordulója környékén valami személyeset akartam közzétenni. Olyasmit, ami szervesen ágyazódik az eposz szövetébe – Lucifer majd az ember lázadásának mítoszába –, egyszersmind Milton életéhez kapcsolódik. Ez a részlet a harmadik ének eleje, az első ének nagy invokációja után egy újabb invokáció, amely a Milton recepció gyakran hivatkozott és idézett helye: a vak költő szózata a fényhez mint az istenség vele egylényegű hiposztázisához.

Aztán az 56. sortól újból felvesszük a mese fonalát: Isten és Jézus a Menny magasából figyelik, amint a Sátán kitör a Pokolból, átküzdi magát a Káosz hatalmas birodalmán, és siklórepülésben vitorlázva leszállóhelyet keres a Mennyekkel egybeépített teremtett Univerzum külső burkán.

Lássuk tehát: csak vak zseni képes ilyen himnuszt írni a fényhez.

*

Részlet a III. énekből

Üdvöz légy szent fény, Menny első szülöttje.      1
Vagy az Örökkel egy-örök sugár.                             2
Szabad-e szavakba foglalni úgy,                            3
hogy ne kövessek el szentségtörést?                    3
Mert Isten fény,[1] és máshol nem lakik                     4
soha, csakis a nem megközelített                        4
fényben,[2] öröktől, így benned lakik,                      5
benned, teremtés nélkül létező                           6
ragyogó esszencia ragyogó                               6
kiáradása. Vagy hívjalak úgy?:                          7
tiszta étheri[3] áramlás, amelynek                        7
a forrásáról ki adhatna számot?                       8
Voltál a Nap és a Mennyek előtt,                      9
és Isten hangjára, mint egy palásttal,                10
bevontad[4] a formátlan és üres                             12
végtelentől[5] elhódított, sötét, mély                         11
vizekből felemelkedő világot.[6]                                  13     
Most bátrabb szárnyon térek vissza hozzád,      13
mert megmenekültem a styxi tóból,[7]                         14
bár hosszan fogva tartott a sötétség;                      15
szálltam a teljes, majd köztes homályban              16
az Örök Éjt s Káoszt megénekelve;                       18
de másféle hangszerelésre, mint                          17
az orpheuszi lant.[8] A mennyei                                17
Múzsától tanultam merni leszállni                         19
a sötétségbe, és – bár az nehéz                           20
s kivételes[9] – felemelkedni újra.                              20
     Most biztonságban térek vissza; érzem           21
királyi, éltető lámpásodat,                                    22
de te nem térsz vissza[10] már a szememhez,        23
mely hiába keresi, hol tör át                              23
hozzá a sugarad, és nem talál                         24
hajnalt, oly sűrű a hályog,[11] amely                     25
kioltotta a gömbjei világát,                               25
vagy vastag ködfátyollal vonta be.                   26
     Mégsem szűnök meg ott bolyongani,           27
a tiszta forrásnál – ahol a Múzsák                     27
laknak,[12] napos dombon, árnyas ligetben –,       28
a szent ének szerelmétől legyőzve;                 29
de főleg, Sion,[13] nálad s a virágos                      30
pataknál, mely megszentelt lábaid                    31
mossa, és trillázva folyik, ha éjjel                       31
felkeresem. És nem felejtem el                           32
azt a két másik költőt sem, akiknek                     33
a sorsa az én sorsommal egyenlő:                      33
a vak Thamyrist[14] és a vak Homéroszt                   35
– bárcsak az én hírnevem is egyenlő                    34
lehetne az övékkel –, s nem felejtem                    34
a régi prófétákat, Teiresziászt                               36
s Phineuszt.[15]

                    Majd gondolatokon élek,                  37
amelyek maguktól harmonikus                           37
mértékbe rendeződnek el, ahogy                      38
a csalogány dalol napszentületkor,                  38
s az árnyas rejteke mélyén az éji                    39
énekével játszik. Az évvel így                        40
visszatérnek az évszakok, de hozzám          41
nem tér vissza a nappal, s nem jön el          41
az este vagy a hajnal édesen,                    42
a virágok kibomlása tavasszal,                  43
a nyár rózsája, a nyájak, a csordák;          44
és nem láthatom az emberi arcot,             44
mely isteni. Csak árnyék vesz körül,         45
s örökké tartó sötétség, mely elzár           45
az emberek derűs útjaitól;                         46
az én számomra ki lettek törölve               49
a természet művei, és helyettük                49
a tudás szép könyvéért[16] általános               47
ürességet kapok: bezárt előttem                 48
a megismerés egyik kapuja.                          50
     Ezért is ragyogj bennem, égi fény,               51
és a szellemem összes erejét                          52
ragyogd át, oda ültess szemeket,                   53
és oszlass el onnan minden ködöt,                53
hogy lássak és elmondhassak halandók       54
szemének láthatatlan dolgokat.                     55

     Felülről a Mindenható Atya,                  56
a tiszta Empyreumból,[17] ahol                      57
minden magasság fölött magas               58
trónján ül, tekintetét lefelé                         58
fordította, hogy saját műveit                       59
s teremtményei alkotásait                           59
egyszerre lássa. Körülötte álltak                  60
a Mennyek összes szentjei,[18] sűrűn,              60
akár a csillagok, s kimondhatatlan                61
nagy boldogságot fogadtak magukba          62
a látásából. Egyetlen fia,                             64
dicsősége sugárzó képe ült                       63
a jobbján.

               Isten a Földön először              62
az első őseinket nézte, még csak            65
az egyedüli kettőt az egész                     65
emberiségből, ott, abba a boldog            66
kertbe helyezve, amint az öröm              66
s a szerelem örök gyümölcseit                67
szedik; a szakadatlan örömét,                  68
hasonlíthatatlan szerelemét                       68
a boldog magányban. Aztán a Poklon         69
nézett végig, s a köztes szakadékon,          70
hogy siklott a Sátán a Menny falánál,          71
az Éj pereme innenső felén,[19]                       71
az illékony, borongós levegőben,              72
és fáradt szárnyakkal kívánkozott            73        
a Világ kinti, üres felszínére,                     74
amely levegőbe vagy óceánba                 76
(bizonytalan, hogy melyikbe) ölelve           76
égbolt nélküli földnek tűnhetett.       75

      Isten, megpillantva őt a magasból,          77
ahonnan lát múltat, jelent, jövőt,                   78
előre látva szólt az Egy Fiához:                     79
     – Nézd, egyszülött Fiam, milyen harag     80
hajtja az ellenségünket, akit                          81
nem képesek a helyén tartani                      84
az elrendelt határok, a Pokol                      81
összes rácsai, a ráhalmozott                     82
láncok, még a szélesen tátogó                 84
végső mélység sem;[20] kétségbeesett         83
bosszúra tör, láthatóan, amely                  85
a saját lázadó fejére száll majd.                86
És most, áttörve minden akadályon,         87
a Mennytől nem messze repül, a fény        88
külső övezetén, egyenesen                         88
az újonnan megteremtett Világ                   89
s az odahelyezett ember felé,                    90
hogy megpróbálja elpusztítani                    91
erőszakkal, vagy valami hamis                    92
csellel – ez még rosszabb – megrontani.     92
Meg fogja rontani, mert a hízelgő                92
hazugságát meghallgatja az ember,           93
és könnyedén megszegi az egyetlen         94  
parancsot, a hűségének egyetlen              95
biztosítékát. Így bukik el ő                         95
és az összes hűtlen leszármazottja.         96
Ki a hibás? Ki, ha nem ő maga?               97
A hálátlan. Tőlem volt mindene,               97
amije lehetett, jónak, igaznak                   98
alkottam, képesnek rá, hogy megálljon,    99
de szabadnak a bukásra; s ilyennek         99
alkottam az égi hatalmakat,                     100
szellemeket, akik megálltak és                101
akik elbuktak. És akik megálltak,             101
megálltak a szabad akaratukból –           102
szabadon álltak meg, vagy buktak el.     102

*

Jegyzetek: 

[1] Vö. 1 Ján 1.5: „Isten világossság”. (A jegyzeteket Péti Miklós készítette.)

[2] Vö. 1 Tim 6.16: „megközelíthetetlen fényben lakozik” (Simon Tamás László fordítása).

[3] Az éther az antik, középkori és kora újkori kozmológiákban az univerzumot a Hold szféráján túl betöltő elem.

[4] Vö. Zsolt 104.1–2: „Uram, Istenem, milyen nagy vagy, / ragyogást és fenséget öltöttél magadra. / Mint palást vesz körül a fény” (Simon Tamás László fordítása).

[5] A Káosztól, amely Milton univerzumában a teremtést előtt létező terület, s amelyből (az Elveszett Paradicsom cselekményében) Isten a világot teremtette.

[6] Vö. 1 Ter 1-3: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság” (Revideált új fordítás).

[7] A Pokolból.

[8] Orpheusszal szemben Milton elbeszélője nem kívánta elbűvölni az alvilág uralkodóját.

[9] Vö. Aeneis 6.126–129.

[10] Milton 1652-ben lett teljesen vak.

[11] Az eredeti a drop serene kifejezést használja, mely a gutta serena latin orvosi szakkifejezés angol fordítása. Gutta serena volt a gyűjtőneve minden olyan vakságnak, melynek oka ismeretlen volt és a szemgolyók külső vizsgálatával nem volt megállapítható. Milton három szonettben (19., 21., 23.) és a Samson Agonistes című tragédiában is megindítóan vall a vakság lesújtó tapasztalatáról.

[12] Az ókori Görögország Helikón hegyén, mely itt az egész antik irodalom szimbóluma.

[13] Sion hegye, a zsoltárköltészet szimbóluma.

[14] Mitikus trák költő, aki, miután azzal kérkedett, hogy legyőzi dalban a Múzsákat, büntetésből megvakult.

[15] Mitikus trák király, aki, miután felfedte az istenek akaratát jóslataiban, büntetésből megvakult.

[16] A természet és az egész teremtett világ.

[17] Az Elveszett Paradicsomban (és a régi kozmológiákban) az univerzum legfelső része, a tűz birodalma, a Mennyország.

[18] Az angyalok.

[19] Azaz: a teremtett világ és a Káosz határán.

[20] A Káosz.