Hugo von Hofmannsthal: A kínai császár beszél

Minden dolgok közepében
Lakom én, fia az Égnek.
Asszonyaim’ és fáimat,
Tavaim’ s állataimat
Keríti az első fal.
Odalent nyugosznak ősök,
Fegyvereikkel temetve,
Fején mindnek koronája,
Miként megilleti őket,
Boltívek alatt lakoznak.
Le, a világnak szívéig
Fenségem léptei döngnek.
Gyepágyamról, lábaimnak
Zöld zsámolyairól némán
Egyenlő folyók fakadnak,
Minden égtáj felé folyva
Kertemet, hogy megöntözzék;
Maga a Föld ez a kert.
Tükrözik itt állataim
Sötét szeme, tarka szárnya,
Tükrözik künn: várossürgés,
Sötét falak, sűrű erdők
És orcái sok-sok népnek.
Csillagokként nemes szolgák
Vesznek körül, neve mindnek,
Amit én adtam nekik;
Kinek-kinek az óráét,
Melyben megkedveltem őt,
Tőlem kapott asszonyuknak,
Gyermekeik seregének,
E Föld minden nemesének
Szemet adtam, testet, ajkat,
Mint virágoknak a kertész.
Ám a külsőbb falak között
Harcos seregeim laknak
S népe földműveseimnek.
Aztán új falak, s mögöttük
Ama leigázott népek,
Mind hitványabb vérű népek,
S tengernél védi a végső
Fal országom s magamat.

*

A mű eredeti címe: Der Kaiser von China spricht