Ahhoz képest, hogy Peter Sabor 2000-ben a Fanny Hill[1]  Penguin- és oxfordi kiadásait még úgy hirdeti, mint amely kiadások célja, hogy „a regényt ne marginális, underground pornográfiaként, hanem kanonikus szövegként mutassák be”,[2] a regény legújabb kiadásának (Broadview, 2018) borítóján meztelen női testet látunk (borítóterv: Lisa Brawn) és a szöveget számtalan korabeli erotikus illusztráció gazdagítja. Az 1990-ben kiadott magyar fordítás címlapja, ha lehet, még explicitebben fotózott meztelen női testet ábrázol. 

Az irodalomkritika manapság a korai erotikus, de egyben szatirikus angol regényirodalom kontextusában tárgyalja a szerzője által is megtagadott művet, többek között Henry Fielding vagy Laurence Sterne társaságában;

kétséges azonban, hogy a magyar olvasó vajon milyen élményekkel gazdagodik a Fanny Hill olvasásakor.

A regény története John Cleland és iskoláskori jóbarátja, a fiatalon meghalt Charles Carmichael közös projektjeként kezdődött húsz évvel a könyv megjelenése előtt Bombay-ban, ahol mindketten a Kelet-indiai Társaságnál dolgoztak. Később Cleland James Boswellnek mesélte el, hogy a Fanny Hillt csak azért írta, hogy barátjának bebizonyítsa, lehetséges „vulgáris kifejezések használata nélkül őszinte regényt írni egy prostituált szexuális kalandjairól”.[3]

A regény első kézirata valóban jóval a mű tényleges megjelenése előtt keletkezhetett, mivel a Fanny Hillt egy korabeli libertinus, „falloszimádó” szexklub – a Most Ancient and Puissant Order of the Beggar’s Benison and Merryland nevű társaság[4] – jegyzőkönyve a tagfelvételi rituálé részeként említi. A beavatási szertartás végén „két tizenéves lány meztelenül táncolt és mutogatta magát a gyülekezet előtt, majd (...) felolvasták a Fanny Hillt”.[5] A Beggar’s Benison Társaság a skóciai Anstruther-ben működő klub volt, amelynek alapító tagjai között volt Robert Cleland, John Cleland távoli rokona.

A Fanny Hill keletkezésének és korai fogadtatásának története nem kevésbé izgalmas, mint maga a mű. A fent említett forrásokon kívül ennél pontosabban nem tudjuk, Cleland mikor kezdte el írni a vidékről Londonba kerülő, 15 éves Fanny történetét, akiből prostituált lesz és a szex minden elképzelhető formáját megtapasztalja, de az erotikus történetet valamilyen kéziratos formában már évekkel a megjelenése előtt terjesztették. Az is közismert, hogy 

a regényt első megjelenésétől számított egy éven belül kivonták a forgalomból, szerzőjét, kiadóit, még nyomdászát is letartóztatták és obszcén tartalom miatt vád alá helyezték, és a könyv több mint két évszázadon át kiadási tilalom alatt állt.

A Gentleman’s Magazine (1789) Cleland haláláról publikált korabeli nekrológjában még a könyv címét sem említi; úgy beszél a műről, mint amely szerzője hírnevét egész életére tönkretette. 1966-ban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az Első Alkotmánykiegészítésre hivatkozva – amely többek között rögzíti a sajtó és a nyomtatás szabadságát – feloldotta a tilalmat, részben azzal érvelve, hogy

a Fanny Hill nem öncélú pornográfia, hanem a korabeli társadalmi szokásokat szatirikusan ábrázoló, s így kultúrtörténeti értékkel bíró irodalom.

 Nem sokkal később Anglia és Ausztrália is követte példáját. Azóta a Fanny Hill legálisan kiadható, könyvesboltokban értékesíthető, és manapság a Clelandet kutató irodalomkritika fénykorát éli. Számos kritikai kiadás után 2024-ben Cleland levelezése is megjelent a Cambridge kiadói sorozatban Peter Sabor, a néhai Richard Terry és Helen Williams szerkesztésében.[6] Bár pont a regény keletkezéséről sok új információt nem tudunk meg (sajnos a levelek nagy része nem maradt fenn), a levelezés értékes életrajzi információkkal gazdagítja a kutatást, sokat elárul Cleland jelleméről, anyjával való konfliktusos kapcsolatáról, pénzügyi nehézségeiről, sőt, a regény megjelenését követő bírósági tárgyalásról is találunk adalékokat.

A Fanny Hill megjelenése összefonódik Cleland életének körülményeivel: 1748 februárjában birtokháborítás és 800 font adósság vádjával a londoni Fleet börtönbe kerül egy évre. A börtönben hat hónap alatt elkészült a regény első kötetével – ez Fanny első levele egy ismeretlen „Madame”-nak címezve – és a következő év februárjára a második kötetet (Fanny második levelét) is megírja Cleland. Ez az első verzió 1749 februárban jelenik meg, kiadói a Griffiths testvérek, Fenton és Ralph Griffiths. A második kötet érdekessége – amellett, hogy ugyanolyan pornográf tartalmú, mint az előző –, hogy utolsó fejezetében egy fogadóban egy fiatalabb és egy idősebb férfi között homoerotikus, illetve – ahogy a korban nevezték – szodomitikus találkozás történik (amit Fanny a szomszéd szobából egy résen keresztül les meg és elájul a látványtól), amit az anglikán egyház nem hagyott szó nélkül. 

A művet a tiltott könyvek listájára tették (mi több, a szószékről a szerzőt okolták az 1750-es földrengésekért), Clelandet pedig visszaküldték a börtönbe,

ezúttal már könyvének obszcenitása miatt. Érdekesség, hogy a Fanny Hill-lel szinte párhuzamosan jelent meg egy másik obszcén mű is, Thomas Cannon Ancient and Modern Pederasty Investigated and Exemplify’d (kb. „A férfiak közötti szerelemről szóló tanulmány az ókorban és a modern korban, példákkal illusztrálva”) című, mára elveszett pamfletje, amely mindössze két hónappal Cleland könyve után látott napvilágot. Ez a pamflet és a két szerző kibontakozó vitája hozzájárulhatott a Fanny Hillt övező botrányhoz.

A letartóztatásban érintett Ralph Griffiths az első angol irodalmi magazin, a Monthly Review alapítója volt. A lapot Cleland börtönből való szabadulása után indította el: Cleland „házi szerző” lett, a lap foglya.[7] Először 1749 márciusában szabadult a börtönből, valószínűleg Griffiths segítségével, akinek mindössze 20 fontért eladta könyve szerzői jogait. Nem világos, Griffiths hogyan segített neki megszabadulni hatalmas adósságától, de úgy tűnik, Clelandnek bele kellett egyeznie Griffiths feltételeibe, ami megmagyarázza, miért írt évekig a magazinba.[8]

Amikor 1749 novemberében Cleland-et ismét letartóztatták, Griffiths megkérte, hogy készítsen egy purgált változatot a regényből, amit meg is tett, mintegy harmadával csökkentve a mű terjedelmét. A következő év márciusában a Fanny Hill újra megjelent, immár cenzúrázott változatban. Ezúttal – több változtatás és jelentős rövidítés mellett – a legnagyobb felháborodást keltő, homoerotikus fejezet kimaradt a regény végéről, és a könyv új címe Memoirs of Fanny Hill (Fanny Hill emlékiratai, röviden: Fanny Hill) lett.

1751 márciusában Griffiths könyvkritikát publikált saját lapjában az ily módon cenzúrázott Fanny Hillről. A recenzensnek, mint egyúttal a könyv kiadójának a célja természetesen az volt, hogy megvédje ezt a megkurtított változatot, és elhatárolja a korábbi, betiltott műtől, illetve önmagától is mint társkiadótól. Griffiths sajátos módon tagadja, hogy bármi köze lenne a kétkötetes eredeti kiadáshoz, és megpróbálja a Fanny Hillt morális és tanulságos műként bemutatni, amely nyelvében nem szabadosabb, mint bármely komédia: a regény „a világnak az igazságot és a természetet mutatja be,” és bár a bűn is megjelenik benne, de „a legszebb pártatlansággal” – írja. Az egyházi tiltásra adott gúnyos reflexiójában odáig merészkedik, hogy a művet női szerző műveként hirdeti, és a Fanny Hillt fiatal hölgyeknek ajánlja prédikációk helyett: „A feltehetően hölgy szerző” – állítja – „határozott nyilatkozattal zárja a művet, amelyben kiáll a józanság, a mértékletesség (…) és a földi boldogság mellett; ezek olyan pártatlan megfontolások, melyekre gyakran inkább hallgatunk (…), mint a prédikációk ünnepélyes szónoklataira” – írja. Griffiths itt a kortárs regényeket és drámákat övező általános véleményre utal, amelyek a szerelmi életet sokkal explicitebb módon ábrázolják, ellentétben a Fanny Hill letisztult stílusával, amelyben egyetlen olyan kifejezés sem található, amely sértő lehetne az olvasó érzékenységére. Meglepődését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy ez a megtisztított változat is esetleg betiltásra kerülhet: „Ami a könyv betiltására tett legutóbbi lépést illeti, nem is értjük, mivel magyarázható”.[9] Az ismertetés konklúziójában – rivalizálva az akkor már nemzetközi hírű regényíróval, Henry Fieldinggel – még megosztja azt a hírt, hogy a szintén 1749-ben publikált, igen népszerű Tom Jonest Franciaországban erkölcstelen volta miatt betiltották.

A Fanny Hill korabeli közvetlen utóélete ugyanolyan érdekes, mint az első kiadásokról szóló beszámolók. Mint sok más ismert művet és szerzőt az 1760-as évektől a századfordulóig, ezt a regényt is antologizálták a The Beauties of sorozatban, ami jelzi, mennyire népszerű lehetett az olvasók körében. Mivel az eredeti könyv nem maradt fenn, mindezt ismét csak a korabeli újsághirdetésekből tudjuk kikövetkeztetni. Többek között a Felix Farley’s Bristol Journal 1783. december 13-i száma hirdeti az antológiát The Beauties of the Memoirs of a Woman of Pleasure; or, The History of Fanny Hill (Egy örömlány emlékiratainak gyöngyszemei, avagy Fanny Hill története; London, J. Langham, 1783) címmel. Sabor ugyanakkor rámutat, a hirdetés további érdekessége, hogy első ízben utal a szerzőre a könyv címlapján, megjegyezve, hogy a kiadvány külön értéke, hogy „J____C____d, Esq., a szerző portréjával van díszítve”[10]: 

ha meglenne a könyv ma is – egyéb korabeli ábrázolás hiányában –, az is kiderülne, hogy nézett ki John Cleland.

Megtudjuk a hirdetésből, hogy a The Beauties forrása „az eredeti kiadásból [Cleland által] javított” változat. A műről még annyit tudunk, hogy az ugyanazon kiadó által ajánlott, meglehetősen hosszú könyvlista alapján úgy tűnik, hogy J. Langham több olyan per nyomtatására szakosodott, amelyben nőket vádoltak házasságtöréssel. Ez a mű tehát ugyan elveszett, de más esetekben a The Beauties sorozat kötetei a legnépszerűbb szerzők műveinek kivonatait – sokszor ábécé sorrendben antologizálva a legfontosabbnak tartott fejezeteket, epizódokat[11] –  tartalmazzák. Így, bár az eredeti regényt két évszázadra betiltották, Cleland pornográf műve más formában bizonyára tovább élt, ebben az esetben a „gyöngyszemeknek” tartott epizódok antológiájaként.

Érdemes szót ejteni a Fanny Hill 20. századi magyar utóéletéről, azért is, mert néhány újabb információval tudjuk bővíteni a hazai recepciótörténetet. Itt is korabeli könyvhirdetések segítenek feltérképezni a kiadások körülményeit. A magyar fordítások kiváló összefoglalását Békés Pál 1991-ben a Holmi-ban megjelent tanulmányában olvashatjuk, amely a Glória Kiadó által 1990-ben megjelentetett regény apropójából, annak recenziójaként készült. Békés ír az első magyar fordításról is, amely az izraeli Haifában jelent meg 1965-ben: „Hogy pontosan ki és mit publikált ezen a címen, azt homály födi, mivel az »értékes hungarica« egyetlen honi példányát már 1981-ben ellopták az Országos Széchényi Könyvtárból”.[12] Békés az elérhetetlen kiadás miatt nem is tud nyilatkozni erről a fordításról. A haifai kiadásnak azonban létezik elektromos példánya, így mostanra elérhető a könyv.[13]

A első magyar kiadásról az izraeli helyi magyar napilap, az Új Kelet tudósított hirdetéseiben. A fordítás két okból is készülhetett: 1964-ben megjelent az első hollywood-i filmadaptáció (rendezte Russ Meyer), és Amerikában, Massachussetts államban elkezdődött a Fanny Hill kiadásáról szóló per. Az Új Kelet mindkét eseményről tudósított. 1964 szeptemberében kissé meghökkentő hirdetést találunk a magyar fordítás megjelenéséről: „Jön a Fanny! Fanny Hill, a világ leghíresebb könyve rövidesen Izráelben is kapható lesz magyarul”.[14] [11] 1965 márciusában már a megjelent könyvet hirdeti a lap: „Fanny Hillt akarja olvasni? Iratkozzon azonnal be a „Modern kölcsönkönyvtárba”, Haifa, Herzl u. 29”.[15] Ugyanebben a hónapban szintén a már megjelent regényt hirdeti a lap: „A Fanny az utcára került! 2.40.ért mindenütt kapható”.[16] Valószínű tehát, hogy ezt az első fordítást 1965-ben adták ki. A mű címe: Fanny Hill: egy örömlány emlékiratai. A borítón nagy betűkkel reklámozza a kiadó, hogy ez az első magyar fordítás.

Békés – a haifai kiadás hiányában – nem tud nyilatkozni a szövegről és a fordítás minőségéről. Az 1990-ben kiadott újabb Fanny Hillt azonban megalázó kritikával illeti. Arra tippel, hogy az Ismeretlen fordító „bizonyára a nemzetközi ponyvapiacon erősen meghúzott kiadások valamelyikét vette fordítása alapjául” [17], mert még a cenzúrázott változathoz képest is sovány a magyar szöveg: ráadásul – Békés szerint – a szexjelenetek maradtak, a narratíva egyéb fontos elemei kimentek a magyar változatból, zanzásított ponyva lett belőle.[18] 

Még egy magyar fordításról ír, amely a Magvető Könyvkiadó gondozásában, Rakovszky Zsuzsa fordításában jelent volna meg,

de a Glória Kiadó-féle „keresztül-kasul húzott és igen gyöngén fordított” Fanny Hill megjelenése elvette az újabb fordítás elől a lehetőséget.[19]

Békés vélelmezi, hogy a Glória Kiadó Fanny Hillje nem független fordítás: „A recenzens nem szabadulhat az eszközök hiányában bizonyíthatatlan gyanútól, hogy a Glória Kiadó produktuma a titokzatos haifai kiadás utánnyomása. Ezt a gyanút erősíti, hogy a kiadványon semmilyen formában nincs föltüntetve se fordító, se szerkesztő, ami még az új szennyhullám korlátlan szabad harácsolásra épülő világában is szokatlan”.[20]

A digitalizált példány ismeretében biztosan állíthatjuk, hogy Békés helyesen gondolta: a Glória Kiadó valóban egyszerűen átvette a haifai kiadás szövegét. Formailag kicsit átalakult a szöveg, a dialógusok és bekezdések jobban tagolódnak, de a fejezetek szokatlan számozását például megtartják. A helyesírást korszerűsítették, a külföldi szedés miatti nyelvi hibákat javították, a neveket egy-két helyen angolosították, ill. magyarosították: például a regény elején Davis Eszter Esther-re módosul, a Themse folyó Themzére, de például Foebe és Márta nevét megtartja az újabb szöveg. A haifai kiadás címlapján egy meztelen nő fekete sziluettjét látjuk. Az újabb kiadás – a Glória Kiadónak dolgozó James B. Kraus tervezésében – borítója ötletesen először kulcslyukon keresztül láttatja a lapozás után életnagyságban megjelenő meztelen női alak fotóját. Az erotikus hatást tovább erősíti a lila színben halványlila papírra nyomtatott szöveg. A szöveg maradt, de az új és szokatlan címlapterv és nyomtatás egészen más vizuális látványt nyújt.

A Békés Pál által Ismeretlennek nevezett fordító az Országos Széchényi Könyvtár és az Akadémiai Könyvtár elektromos katalógusa szerint is Breuer Péter. Kérdés, hogy fordítóként vajon mi lehetett a szerepe, ha a szöveg egy az egyben át lett emelve. Breuer nevét nem találjuk egyik kiadásban sem. Rakovszky Zsuzsa fordítása nem jelent meg (és a Digitális Irodalmi Akadémián sincs feltüntetve sem a fordításai, sem a kéziratai között).

Békés Pál kritikája helytálló: a haifai, és nyomában a Glória Kiadó Fanny Hillje valóban hiányos és „zanzásított” fordítás; a fordító vagy nagyon szabadon értelmezte és alaposan megkurtította a forrásszöveget, vagy valóban – utalhatnak erre az önkényesen bevezetett, számozott fejezetek – valamely rövidített, átírt eredetiből készülhetett a magyar változat. Fontos részletek, például a szexuális találkozások előtörténetei és a filozofikusabb, Fanny saját élettörténetére reflektáló gondolatok kimaradnak a magyar verzióból, és így tényleg Kámaszútra jellege lesz az eredetileg egész más szellemben megírt regénynek. Az utolsó jelenet, a homoerotikus találkozás sincs benne a szövegben. Bizonyos bekezdések ellentmondóak, kontextusukból kiragadva értelmetlenné válnak. Ilyen például a második levél elején található Harriet alakjának bemutatása: „Most Harrietre került a sor. Kevés asszony versenyezhetett az ő szépségével. Magas volt és minden mozdulata maga volt a megtestesült báj. Apró, de formás teste szoborra emlékeztetett”.[21] Ha a Broadview kiadás szövegét nézzük, a három mondat helyett hosszú, 15 soros bekezdésben írja le Harriet alakját: amit a fordító „apró, de formás testé”-nek fordít, az Cleland szövegében nem a termetre vonatkozik: „Such was the simmetry [sic!] of her small, but exactly fashion’d limbs”.[22] Sajnos emellett félrefordítások is előfordulnak több helyen, ami megint csak a szöveg koherenciájának a kárára megy, érthetetlenné teszi a szereplők származásának magyarázatát (mint például Louisa bemutatkozásában) és zavaró az is, hogy többször is „asszony”-nak nevezi a fordító például Harrietet (igaz, egy bekezdéssel később lánynak), miközben tudható, hogy fiatal, kitartott lányokról szól az epizód. 1990-ben némely mondat már erősen anakronisztikusan, humorosan hangzik. Az egyik „lovagjával” a Temze folyóban való közös fürdőzést például így meséli el második levelében Fanny: „Úgy álltunk most egymással szemben, hogy a víz csak nehezen ért a köldökünkig, majd ellenkező nemünk jeleit szorítottuk egymáshoz. Lovagom ujjaival kinyitotta a kaput, de még az oda betóduló víz sem tudta az ott dúló tüzet eloltani”.[23] Persze ez a „virágnyelv” éppen, hogy nagyon is jól visszaadja az eredeti stílusát, hiszen Cleland/Fanny maga is szabadkozik stílusa miatt: „Ugyanakkor hadd mondjak el egy bocsánatkérést, amivel tartozom önnek, amiért talán túlságosan is élvezem a képes nyelvi stílust; bár ez biztosan sehol sem lehet elfogadhatóbb, mint olyan témában, amely annyira a költészet területe, sőt, maga a költészet, tele mindenféle képzeletbeli virággal és szeretetteljes metaforákkal, még akkor is, ha a természetesen adódó kifejezések, a divat és a hangzás miatt, szükségszerűen tiltottak lennének”.[24] Ugyanakkor az archaikus/képes nyelvi stílussal nem fér össze a nagyon modern kötetdizájn.

A „legújabb” magyar fordítás mindössze a korábbi fordítás újbóli közzététele, a Glória Kiadó – lehet, kihasználva az 1965-ös kiadás elérhetetlenségét – jelöletlenül emelte át a haifai kiadás szövegét. Ráadásul a magyar szöveg nem is nevezhető az eredeti Fanny Hill teljes fordításának, mondhatni pornográfiát csinált az erotikából, ami azért is szomorú, mert 1990-ben már több jó kiadás is elérhető lett volna, és John Cleland a 18. századi regénykutatás fontos szereplőjévé vált. A Fanny Hill az angol erotikus irodalom történetének legkorábbi és egyben egyik legfontosabb műve. Ahogy az Új Kelet fogalmazott 1965-ben: „Fanny Hill, a világ leghíresebb könyve”.

 *

Jegyzetek:

[1] A mű eredeti címe Memoirs of a Woman of Pleasure („Egy örömlány emlékiratai”).

[2] Peter Sabor: „From Sexual Liberation to Gender Trouble: Reading Memoirs of a Woman of Pleasure from the 1960s to the 1990s”. Eighteenth-Century Studies, 2000/4, 561-78, 565.

[3] Lásd John Cleland: Memoirs of a Woman of Pleasure. Szerk. Richard Terry és Helen Williams. Peterborough, Broadview, 2018, 14. A továbbiakban: Broadview.

[4] David Stevenson: The Beggar's Benison: Sex Clubs of Enlightenment Scotland and Their Rituals. East Linton, Tuckwell Press, 2001. 

[5] Idézi Williams and Richards in Broadview 14; lásd még: Sabor 564; Békés Pál: „Egy pornográfus a fény századából (John Cleland: Fanny Hill. Egy örömlány emlékiratai)”. Holmi 1991/5, 667-72, 668). Sabor Cleland levelezésére hivatkozva egyéb forrásokból is megerősíti, hogy Cleland legalábbis a regény első részét már 20 éves kora előtt megírta (564).

[6] Lásd The Cambridge Edition of the Correspondence of John Cleland. Eds. Peter Sabor, Richard Terry, Helen Williams. Cambridge, Cambridge UP, 2024.

[7] Lásd Hal Gladfelder: Fanny Hill in Bombay. The Making and Unmaking of John Cleland. Baltimore, The Johns Hopkins UP, 2012, 144.

[8] Lásd Gladfelder: I.m., 51.

[9] Lásd Monthly Review, 1749-1750/2, 431-32, 432.

[10] Felix Farley’s Bristol Journal, Dec. 13, 1783. Burney Newspapers Collection, Gale Document Number GALE|Z2000330231.

[11] Vö. Daniel Cook: „Authors Unformed. Reading ‘Beauties’ in the Eighteenth Century”. Philological Quarterly, 2010/2-3, 283-309.

[12] Békés: I. m., 671. A haifai kiadás: John Cleland: Egy örömlány emlékiratai. Haifa, A. T., 1965. A fordító ismeretlen.

[13] Ezúton is köszönöm Kiséry András segítségét a regény digitalizált változatának elérésében.

[14] Új Kelet,1964/4912, 2. Arcanum Digitális Tudománytár.

[15] Új Kelet,1965/5062, 2. Arcanum Digitális Tudománytár.

[16] Új Kelet,1965/5065, 23. Arcanum Digitális Tudománytár.

[17] Békés: I. m., 671.

[18] Uo., 673.

[19] Uo., 672.

[20] Uo., 671.

[21] John Cleland: Egy örömlány emlékiratai. Budapest, Glória, 1990. Ford. Breuer Péter, 136.

[22] John Cleland: Memoirs of a Woman of Pleasure. Ed. Richard Terry and Helen Williams. Broadview, 2018. 166.

[23] Cleland: Egy örömlány emlékiratai (1990). 179. Az eredetiben: „as we both stood in the water, no higher now than the pit of our stomachs, and which did not hinder him from feeling, and toying with that leak that distinguishes our sex, and it so wonderfully water-tight: for his fingers, in vain dilating and opening it, only let more flame than water into it, be it said without a figure” (Broadview, 243).

[24] Lásd Broadview 246. - Saját fordítás (H. G.).