1. Bevezetés

Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének főhősét, Miskin herceget sajátos kommunikációs viselkedésmód jellemzi, amellyel már a mű kezdetén magára vonja az olvasó figyelmét. Miközben hétköznapi beszédszituációk keretén belül beszédbe elegyedik a többi szereplővel, észrevétlenül olyan szerepkörbe kerül, mintha „előadó” lenne, míg a többi szereplő „hallgatóvá” válik. Miskin folytonosan „színre viszi a gondolatait vagy akár élete egy szakászának történetét. Erre a többi szereplő is reagál. Miskin előadását ebben az értelemben tekinthetjük performanciának is. Az előadás-szituáció felismeréséhez szorosan kapcsolódik a dialogikus építkezés problémája. Miskin az egyes cselekményepizódokban úgy is dialogikus vagy többhangú társalgási helyzetbe kerül a többi szereplővel, hogy kérdéseket tesznek fel neki. Válaszai által képződik meg a performancia-jelenet, amely elvezet a beszédműfajok problematikájáig. Ez Bahtyin szerint azt jelenti, hogy a nyelvhasználat minden területén kialakulnak a rá jellemző megnyilatkozástípusok (Bahtyin 1986: 359). Ezt támasztja alá, hogy Miskin másképpen szólal meg, amikor vallomást tesz vagy szónokol, vagy éppen példabeszédeket mond. A performancia-jelenetek és a különféle beszédműfajok mutatnak rá arra, hogy valójában kicsoda Miskin.

2. Mitől jellegzetes Miskin kommunikációja?

A herceg a képszerű stílusával élve elbeszélésekben szemlélteti a hozzá intézett kérdésekre adott választ. Ez a képessége már a regény elején szembeötlő. A Jepancsin-család komornyikja érdeklődik, hogy ahonnan Miskin jött,[1] vajon vannak-e kivégzések? Erre a kérdésre a herceg egy saját életéből vett példán keresztül nem kizárólag a konkrét tényeket mondja el, hanem a bűn és a büntetés egymáshoz való viszonyáról is kifejti a gondolatait: „Gyilkosságért gyilkolni összehasonlíthatatlanul nagyobb büntetés, mint maga a bűn. Az ítélet alapján való gyilkolás összehasonlíthatatlanul borzalmasabb, mint a rablógyilkosság” (24).[2] Ezt megelőzően Miskin a komornyik által feltett szóbeli kérdést vizuális képbe fordítja át, hiszen egy saját maga által már látott, emlékezetében rögzült képet, egy kivégzésjelenetet ír le szavaival. Az értetlenség–megértés kettőssége a komornyik reakcióján keresztül kerül a felszínre: „A komornyik, ha nem is tudta volna mindezt kifejezni úgy, mint a herceg, azért – persze nem mindent – a lényeget mégis megértette, ezt még megilletődött arcán is látni lehetett” (uo.). Miskin előadása végén egy rövid mondatban, mondanivalójának összefoglalásaként levonja a tanulságot: „Nem, emberrel így nem szabad bánni!” (uo.).

A herceg tanítói képességének megértéséhez érdemes felidézni a Jepancsin-lányok társaságában kibontakozó beszélgetést. Adelaida képtémát kér Miskintől, amire a herceg így reagál: „Én egyáltalán nem értek ehhez. Nekem igen egyszerűnek látszik: ránéz valamire az ember, és lefesti!” (59). Ám Adelaida híján van ennek a képességnek: „Csakhogy én nézni sem tudok” (60). A tábornokné értetlensége is megmutatkozik: „De miért beszéltek talányokban? Egy szót sem értek!” (60). A herceg a boldogságáról is szól, mire Aglaja és Adelaida megkérik, hogy tanítsa meg őket, hogy kell boldognak lenni: „Akkor miért mondta, hogy nem tanult meg látni? Még majd minket is ön tanít meg rá” (61). Miskin pedig mesél svájci élményeiről és a halálra ítélt történetéről. Az említett cselekményepizód végig az értetlenség, a talány, a rejtély gondolatát sugallja, amelyet fel kell tárni, meg kell ismerni, így válik érthetővé, hogy a herceg miért szemléletesen mondja el a történeteit. Feuer Miller megállapítja, hogy Miskin monológjai után a Jepancsin-lányok nem a történet tartalmára tesznek megjegyzést, hanem arra, hogy a herceg hogyan adja azt elő (1977: 17). Erre látunk példát Adelaida reakciójában: „Ez mind filozófia […] ön filozófus, és azért jött, hogy tanítson bennünket” (61). Majd a kivégzéstörténet után a lány hozzáteszi: „Azonkívül pedig mihelyt mesélni kezd, már mindjárt nem filozófus többé” (68). A herceg a művészi képességei által kifejtett narrációs móddal tanítja Adelaidát (Feuer Miller 1977: 17). A lány nem rendelkezik a nézés képességével, ezért őt erre meg kell tanítani. Trofimov is megállapítja, hogy Miskin célja, hogy tanítson, amit a herceg nem is titkol. Monológjai, amelyben kifejti teóriáját (azaz filozófiáját), a többi szereplőnek okulásul szolgálnak (Трофимов 2001: 249).

A következő történettel Miskin azt szemlélteti, hogyan volt szerelmes: Adelaida kérdésére kifejtett választ ad. Feuer Miller hangsúlyozza, hogy ez az elbeszélés a főhős bemutatására szolgál, amelyet az olvasó könnyen Krisztus tevékenységéhez tud kötni. Marie alakja egy számkivetett Mária Magdolnára emlékeztet, akit a Krisztushoz hasonló Miskin vált meg (vö. 1977: 18). Azon kívül, hogy a herceg elmondja, mit jelent számára a szerelem, elbeszéléséből értesülünk a svájci gyerekeknél alkalmazott történetmondói képességéről is: „Mindent elmondtam nekik, semmit sem titkoltam előlük” (69). Viszont a gyerekek szüleinek nem tetszik Miskin narrációs képessége: „Szüleik és rokonaik mind megharagudtak rám, mert a gyermekek végül nem tudtak meglenni nélkülem, és folyton köröttem tolongtak, és végül is a tanító lett a legfőbb ellenségem” (uo.). Azáltal, hogy Miskin beszámol a Jepancsin-lányoknak, hogy hogyan kommunikált a gyerekekkel, egyrészről Aglaja, másrészről az olvasó szívét is megnyeri (Feuer Miller 1977: 18). Mesztergazi hangsúlyozza, hogy a herceg tudatosan veszi magára a gyerekek tanítójának feladatát. A tanítással a kicsik csábítójának szerepét tölti be. E történet végén fogalmazza meg küldetésének célját: „Most megyek a felnőtt emberek közé; lehet, hogy én semmit sem tudok, de az bizonyos, hogy új élet kezdődik” (77). Küldetéstudata pedig meghatározza az egész regény cselekményfonalát (Местергази 2001: 312). Ennek alapján mondhatjuk, hogy Miskin e történettel a lányok kérdésére válaszolva szemlélteti, hogy miben is áll az ő küldetése. Azért, hogy a körülötte lévők megértsék, Miskinnek újra és újra meg kell fogalmaznia gondolatát és formát kell adnia az elhivatottságának. Mindez új megvilágításba helyezi a svájci előtörténet és a főtörténet viszonyát, azaz a regény egészével való kapcsolatát. Svájcban Miskin a gyerekek tanítója, így tanítói performancia-képessége jelenik meg, amit a regényszöveg értelmez is, amikor hangsúlyozza, hogy a felnőttek másképpen értelmezik tanítását. Kijelöli majd a küldetését, miszerint azért jön Oroszországba, hogy most a gyerekek helyett a felnőtteknek mint közönségnek legyen a tanítója.[3]

[1] Miskin Svájcból érkezik, ahol epilepsziás rohamait kezelték. A regény címe mégsem arra utal, hogy őrült lenne. Az „idiot” szó értelme visszavezethető a görög nyelvben a különálló ember jelentésre (Ушаков 1935: 1134). Ez megfigyelhető Miskin kommunikációjában, ugyanis sokszor hallgat, ám ennek ellenére is a cselekmény középpontjában marad. A regényszövegben az „idiot” szó mellett a „jurogyivij” is szerepel a főhőssel kapcsolatban, amelynek jelentése: Krisztusért szent balgatagság (Havasi 2008: 25). Miskin azért válhat központi szereplővé, ugyanis a „[…] a jurigyivijek küldetésének döntő eleme a leleplező, bűnökkel szembesítő szerep, az emberek és általában a társadalom erkölcsi tisztasága feletti aggodalom” (uo. 29).

[2] A Félkegyelmű magyar fordítását a dolgozat egészében Dosztojevszkij 1976 alapján idézem. Az idézetek után zárójelben a lapszámok állnak, saját kiemelésekkel. 

[3] Miskin herceg tanítói képessége a kalligráfia-jelenetből is kiviláglik, amikor a XIV. században élt Pafnutyij apát aláírását másolja le. Mondhatjuk, hogy a herceg az aláírás másolásával és annak értelmezésével tanítja a többi szereplőt: a betű mint jel értelmét magyarázza, amely az általa újraértelmezett történetben válik világossá. Ezáltal Miskin interpretálásra is készteti környezetét.