Suburra az ókori Róma nyomornegyedeként a bűn melegágyának számított, és olyan mély nyomot hagyott a köztudatban, hogy a kerület neve később általános értelmet nyert: az erkölcstelenség, a becstelenség és a bűnözés által uralt városrészek szinonimájaként vonult be az olasz nyelvbe. Nem véletlen tehát a szerzők címválasztása, mely megelőlegezi a regény megbotránkoztató brutalitás húrjain játszó alaphangját. Giancarlo De Cataldo, a római Esküdtszék hajdani bírája és Carlo Bonini, a Corriere della Sera, majd a La Repubblica újságírója átfogó tablót rajzol a római alvilágról. A Suburra lapjain megelevenednek a bűnözők különféle típusai a józan életű, intelligens, vezetésre termett főnököktől az utcákat uraló, a nyers erőszak eszközéhez folyamodó kokainfüggőkig, akiket érdekkülönbségeik dacára egy óriási haszonnal kecsegtető üzlet mégis képes együttműködésre sarkallni. Ez a közös nevező pedig a „Nagy Terv” néven emlegetett beruházás, a Waterfront-projekt, amit az írók teljes egészében a valóságból merítettek. 1999-ben kezdett el körvonalazódni az elképzelés, hogy Róma tengerparti részéből, Ostiából a dúsgazdag turistákat vonzó luxus jegyében egy európai Dubait vagy Las Vegast építsenek öt mesterséges szigettel, szállodákkal, kaszinókkal, bárokkal, éttermekkel, edzőtermekkel, plázákkal és a tenger melletti sípályával.

A könyvben a „Nagy Terv” szálai a korábbi neofasiszta terrorista, a Banda della Magliana nevű római bűnszervezet egykori tagja, a japán kultúrát bálványozó Szamuráj kezében futnak össze, aki szélsőjobboldali eszméket terjeszt a futballszurkoló fiatalok körében, miközben eszközként használja őket a szervezett bűnözésben. Miután egyik tanítványa, Marco Malatesta szembesíti Szamurájt az igazsággal, a kiábrándult fiatalember csendőrnek áll, és a bűnözők elleni küzdelemre teszi fel az életét. Kettejük konfliktusa az egyik fő szál, amely végigkíséri a regény cselekményét. Rajtuk kívül megismerhetjük még az olasz főváros nagy részét uraló, roma származású Anacleti családot is, akik a valóságban a Casamonica-klánnak felelnek meg, melynek tagjai még az hatvanas években kezdték meg Róma fokozatos meghódítását. A Waterfront-projekt szempontjából kulcsfontosságúnak tekintett Ostia élén pedig a „Nyolcas” néven szereplő Cesare Adami áll, aki nem ismer kegyelmet, képtelen fékezni az indulatait, a kokain jelenléte pedig végigkíséri szinte minden pillanatát, beleértve a kegyetlen gyilkosságokat is. A „Nagy Tervben” érdekeltek között feltűnik még a nápolyi Camorra, a calabriai bűnszervezet, a ’Ndrangheta, sőt a Vatikán is képviselteti magát. A megvalósításhoz viszont nélkülözhetetlen a politikai kapcsolat: egy olyan személy, aki kellő befolyással bír a döntéshozókra, hogy elfogadtassa a Waterfront-projekt megvalósulását szolgáló törvénymódosításokat. Ő Filippo Malgradi parlamenti képviselő, a képmutatás bajnoka, aki a nyilvánosság előtt a keresztény értékekről és a család fontosságáról szónokol, szabadidejében viszont jócskán megcsúfolja az általa hangoztatott erkölcsi elveket, elmerülve a kábítószerek és a prostituáltak nyújtotta kétes élvezetekben. Egy ilyen orgia alkalmával az egyik örömlány túladagolásban meghal, a botrány veszélyével fenyegető holttest eltüntetésében pedig az Anacleti családhoz tartozó Spadino lesz a politikus segítségére, majd zsarolni kezdi, ezért Malgradi Nyolcastól kér szívességet, hogy szabadítsa meg az őt sakkban tartó bűnözőtől. Spadino meggyilkolásának eredményeként elszabadul a pokol a római alvilágban. A vendetták végeláthatatlan sorozatának bandaháborúvá fajulása miatt még a „Nagy Terv” is veszélybe kerül, az egyre szaporodó holttestek pedig a Waterfront-projektre irányítják a nyomozók figyelmét, élükön Marco Malatestával, aki mindvégig Szamuráj nyomában van, hogy rendezzék azt a bizonyos több évtizedes számlát.

A Suburra nem könnyű olvasmány, ám szó sincs bonyolult nyelvezetről, sőt a párbeszédekben kifejezetten gyakoriak a trágárságokkal tűzdelt tőmondatok, amit a hitelességre való törekvésnek tudhatunk be. A mű stílusa alapvetően alpári, néhol pedig kifejezetten nehezen emészthető, mivel a valósághűség szolgálatába állított képszerű ábrázolásmód időnként meghaladja a szükséges mértéket: érthetetlen például, miért kell mondatokon keresztül taglalni, milyen érzés egy férfi számára a szexuális aktus utáni vizelés. A regényben tehát válogatott kegyetlenségek és perverziók kerülnek terítékre, ezért a Suburra sokkal inkább a mélyen gondolatébresztő, az összefüggésekre hangsúlyt helyező irodalmi alkotások, mintsem a kellemes kikapcsolódás könnyed élményét nyújtó olvasmányok közé sorolható. Legfőbb értékét az adja, hogy olyan valós szereplőket és eseményeket vonultat fel, akik és amelyek az elmúlt években meghatározó szerepet játszottak Róma sorsának alakulásában. Szamuráj karakterét Massimo Carminati ihlette, a Waterfront-projekt egyik legfőbb politikai támogatója pedig Róma 2008 és 2013 közötti polgármestere, Gianni Alemanno volt, aki 2011-ben mutatta be az Ostia teljes átalakításával járó tervet. Ez még Silvio Berlusconi érdeklődését is felkeltette, olyannyira, hogy egy sajtótájékoztatón kijelentette, szívesen töltené nyugdíjas éveit Róma turistaparadicsommá alakított tengerparti részén. Ám a Waterfront-terv végül nem valósult meg, 2014-ben pedig Gianni Alemannót és Massimo Carminatit letartóztatták a „Mafia Capitale” („Fővárosi Maffia”) fedőnéven elhíresült nyomozás keretében. A regény záróakkordjaként Szamuráj csuklójára bilincs kerül, s bár Massimo Carminati szintén megjárta a börtönt, Alemannóval ellentétben őt szabadlábra helyezték.

A Suburra 2013-ban jelent meg Olaszországban, így joggal tűnhetett úgy, hogy a két szerző szinte látnokként jósolta meg a Róma jövőjét meghatározó eseményeket, illetve a várost uraló bűnszervezetek, a politikai szféra és a közigazgatás egyes szereplői között kialakult együttműködést, a korrupció legmélyebb bugyraiba kalauzolva az olvasót. 2015-ben La notte di Roma („Róma éjszakája”) címen napvilágot látott a folytatás is, melyben De Cataldo és Bonini tovább szőtték a Suburra történetét, amit Stefano Sollima megfilmesített, majd 2017-ben a Netflix sorozatot is gyártott belőle. A film azonban csak nyomokban emlékeztet az alapjául szolgáló irodalmi alkotásra, több főszereplő teljesen kimaradt belőle, míg egyes mellékszereplőket főhősökké léptettek elő, vagyis mind szó szerint, mind átvitt értelemben vérszegényre sikerült a regényhez képest, amely a szavak erejével is nagyságrendekkel rémisztőbb képet fest a Róma jövőjét veszélyeztető bűnözésről és korrupcióról, a szűnni nem akaró borzongás, döbbenet és undor hármasának hatása alatt tartva az olvasót. Aki egyszer kézbe veszi De Cataldo és Bonini művét, majd alámerül Róma rejtett valóságának világába, soha többé nem fog ugyanúgy tekinteni az Örök Városra, mint a Suburra előtt.

Giancarlo De Cataldo – Carlo Bonini: Suburra. Fordította: Laszkács Ágnes. Budapest, Agave, 2020.