Lénárt-Muszka Zsuzsanna Lehetetlen választások című első, doktori disszertációjára épülő monográfiája fontos és hiánypótló vállalást tesz a magyar irodalmi közegben: behozza az afroamerikai női és feminista szempontokat egy szintén kevés figyelmet kapó tudományág, az anyaságkutatás keretei közé. Hiánypótló, mivel megkérdőjelezi az irodalomban, irodalomtudományban (és annál szélesebb körben is) tapasztalható, alapvetően még mindig férfiközpontú megközelítést, és olyan történeti-társadalmi összefüggésekre világít rá, amelyek máig meghatározzák azt, ki és hogyan lép(het) az írói, elbeszélői szerepbe. 

Bár könnyen úgy tűnhet, a rabszolgaság már a múlté, az öröksége tovább él,

akár a modernkori rabszolgaság feltételeit hozva létre.

A Lehetetlen választások széles elméleti kerettel dolgozik, amelyben a fekete feminizmus, afropesszimizmus^[1], traumaelmélet és az interszekcionalitás^[2] is helyet kap. A rabszolgaság történetét és annak a fekete anyaságra máig kiható traumáját átfogóan, társadalmi szinten is elemzi, miközben szoros olvasást és mély elemzést végez egy általa kiválasztott részkorpuszon: hat irodalmi szövegen, amelyek mind 1980 után születtek afroamerikai női szerzőktől, és amelyek valamilyen módon mind tárgyalják az anyaság korai szakaszának testi tapasztalatát, illetve megjelenítik azt a társadalmi ellentmondást, amelyben fekete anyaként a tágabb strukturális körülmények miatt a fehér társadalom által konstruált „jó anyaság” elérhetetlennek tűnik. Emellett 

az összes vizsgált szöveg felvillant egy olyan megküzdési stratégiát vagy erőt adó helyzetet, amelyben a fekete anyaság mégis önmegerősítővé válhat,

és lázadásként értelmezhető a rabszolgaság története által beárnyékolt össztársadalmi és személyes történetekben.

Az elemzett szövegek – Alice Walker: The Abortion, Sherley Anne Williams: Dessa Rose, Sapphire: Push, Danielle Evans: Harvest, Kalisha Buckhanon: Conception és Jesmyn Ward: A csontok megmaradnak – kevésbé kanonizált művek, amelyek az anyaság testi tapasztalatát vizsgálják a már eleve traumatizált fekete női test perspektívájából. Ezek a szövegek az anyaságot a rabszolgaság és annak utóélete kontextusában ábrázolják, ahol a társadalmi és családi elnyomás, a nőgyógyászati erőszak, valamint az érzelmi, fizikai és szexuális bántalmazás tapasztalata mélyen áthatja a női sorsokat. A rabszolgaság visszhangjai és a rasszizmus folyamatos traumája meghatározza a szereplők életét, miközben a szövegekben megjelenő karakterek a fekete nőkhöz és anyákhoz kapcsolódó sztereotípiákat is újrafogalmazzák, reflektálnak rájuk, és rávilágítanak a női szolidaritás fontosságára. Kevés boldog anya jelenik meg ezekben a történetekben, és gyakran az anya-gyermek kapcsolatokban is törések mutatkoznak. Ugyanakkor a szövegek nemcsak az anyasággal kapcsolatos traumát tárják fel, hanem annak gyógyító potenciálját is vizsgálják. 

Az elbeszélések a afroamerikai nők kollektív traumájának elbeszélésével megkérdőjelezik a fősodorbeli történetírást és a nyugati kultúra fehér férfi perspektívájából íródott mesternarratíváját.

Az első fejezet történelmi áttekintésében először az Amerikában alapvetően fehér anyaságra vonatkoztatható, anyasággal kapcsolatos kulturális ideológia kialakulását veszi górcső alá:  a 19. századi Amerikában megszületett a „valódi nőiség” konstrukciója, amely idealizálta a nők háztartási szerepét. A 20. század eleji pszichoanalitikus elméletek tovább erősítették ezt a tendenciát, amikor a csecsemő mentális egészségét az anyai gondoskodás kizárólagosságával hozták összefüggésbe. Ezáltal a nukleáris család modelljében a fehér nők szerepe végképp a privát szférába betonozódott; erre reagálva jött létre később a (fehér) feminizmus, amely megpróbálta átkeretezni a nők helyzetét és benne az anyaságot: ebben nagy szerepet kapott a testi önrendelkezés, a nők politikailag aktív részvétele a közügyekben, és a reproduktív, vagyis az élet fenntartására irányuló, gondoskodási terhek újraelosztása.

Lénárt-Muszka könyve ugyanakkor arra is világosan rámutat, mennyire más kulturális narratívák, uralkodó ideológiák és sztereotípiák övezik az afroamerikai nők anyaszerepét: egy olyan történelmi korban, amelyben a fekete nők gyakran embernek sem számítottak, saját testüket és gyermekeiket sem birtokolhatták, valamint pusztán a rabszolgatartók gazdasági haszonszerzése miatt volt fontos, hogy anyává váljanak, egészen más problémákkal kellett megküzdeniük, mint a fehér anyáknak. Gyermekeik jogilag is a rabszolgaság örökösei lettek, 

az anyák pedig folyamatosan, még várandósan is ki voltak téve a nemi erőszaknak, a kényszer-gyerekvállalásnak és a testi kizsákmányolásnak.

Az anyaság számukra nemcsak érzelmi vagy társadalmi tapasztalat volt, hanem a tényleges túlélés kérdése is – saját maguk és gyermekeik számára egyaránt. A fekete anyákat érintő rendszerszintű egyenlőtlenségek pedig a rabszolgaság eltörlése után is fennmaradtak. Egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük továbbra is korlátozott, magasabb köztük a csecsemőhalandóság és az anyai halálozás, miközben nagy számban élnek gazdasági bizonytalanságban, és gyakran alulfizetett gondozói munkákat végeznek. A társadalom sokáig úgy tekintett rájuk, mint akik nem alkalmasak anyának – ezt a képet a rabszolgaság idején elszakított családok valósága táplálta, később pedig különböző sztereotípiák erősítették meg. Az a kettős elvárás, hogy gondoskodjanak mások gyermekeiről, miközben sajátjaikról nem tudnak, máig visszaköszön a fekete anyaságot övező előítéletekben.

A szociokulturális kontextus áttekintését részletes irodalomtörténeti áttekintés követi, amelyben Lénárt-Muszka bemutatja, hogyan alakultak a fekete történetírók és különösen a fekete női történetírók önábrázolásai (ha egyáltalán voltak ilyenek), a rabszolgaság idejétől egészen az 1980-as évekig, amikor – Toni Morrison és Alice Walker nevéhez is kapcsolhatóan – a fekete női irodalom kezdett megszilárdulni a kánonban, miközben még mindig egyfajta köztes térben létezik.

A tanulmánykötet elméleti kerete, mint már említettem, több tudományterületet is megmozgat. A fekete feminizmus és az anyaság kérdését a rabszolgaság történeti és kulturális örökségén keresztül vizsgálja. Bemutatja, hogyan alakította át a rabszolgaság intézménye a „nő” és „anya” fogalmát, és miként vált a fekete anyai test a gazdasági kizsákmányolás és fehér felsőbbrendűség fenntartásának eszközévé. Az elméleti keretben helyet kapnak a traumaelméletek, az interszekcionalitás, valamint az anyaságkutatás perspektívái, amelyek a fekete női tapasztalat sokrétűségét és politikai természetét hangsúlyozzák. A kötet épít a fekete feminista kritika hagyományára, amely az irodalmi és társadalmi reprezentációk elemzését az elnyomás és ellenállás dinamikájában értelmezi.

A történeti-elméleti bevezetést aztán a monográfia műelemzésre és szoros olvasásra épülő része követi. Nem teljesen világos, hogy miért pont a fentebb már említett hat szöveg válik vizsgálat tárgyává, ám az elemzések során számos közös pontot lehet találni köztük. A Dessa Rose rabszolgatematikájú, míg a kilencvenes években játszódó Push a rabszolgák által írt irodalom hagyományát idézi meg és a szociális intézményrendszerek hiányosságára mutat rá. A The Abortion és a Harvest a terhességmegszakítás kérdésével foglalkoznak, míg a Conception szintén a reproduktív jogok témájába illeszkedik, nyíltan tárgyalva a faji kérdéseket. A kötet utolsó elemzett műve, A csontok megmaradnak, amely 2005-ben játszódik, a reproduktív jogok történeti lenyomatát mutatja be anélkül, hogy expliciten tárgyalná a rasszizmus évszázados örökségét. Az összegzés feltárja a művek közötti tematikus kapcsolódásokat, megvizsgálja a fekete anyaság lehetőségeinek és lehetetlenségeinek kettősségét, és folyamatosan visszakapcsolódik a korábban felvázolt elméleti kerethez.

A legerőteljesebben talán a rabszolgaság alatt játszódó Dessa Rose elemzésében érhető tetten az, hogy mi ezeknek a szövegeknek a tétje: a fekete női tapasztalat hitelesítése és a narratíva visszaszerzése. Shirley Anne Williams könyve a rabszolgasorba taszított anyai test rendkívüli megaláztatásának és kínzásának következményeit firtatja, miközben azt a folyamatot rajzolja fel, amelynek során a főszereplő saját narratívájának szerzőjévé válik. A regény két valós történet összevonásán alapul, amelyek a rabszolgaság idején ellenálló nőkről szóltak. Középpontjában egy fekete nő története áll, akit egy fehér nő segítségével sikerül felszabadítani. A történet felforgató potenciálja abban rejlik, hogy a fekete nők gyógyulásához vezethet, ha visszaveszik azt, ami dehumanizálni hivatott őket: nemcsak a történetüket, hanem a testüket, a gyermekeiket és a közösségeiket is. Dessa gyógyulás felé vezető útját ugyanazok a tényezők keretezik, mint a traumatizációját, a regény pedig azt vizsgálja, hogyan találja meg azokat az anyai gyakorlatokat, amelyek a traumát felülírva elősegítik a gyógyulást. A regény rávilágít azokra a narratívákra, amelyek a fehér, rasszista közönség érdekeit szolgálják, és ezzel elhallgattatják vagy eltorzítják a rabszolgák valódi történeteit: egy másik szereplő éppen arra akarja használni a főhőst, hogy segítségével bestsellert írhasson a rabszolgalázadások sikeres leveréséről. Dessa testének fájdalmas emlékei és a szülés során megélt borzalmak a társadalmi és gazdasági rendszerek által kényszerített anyaságot ábrázolják, amely a fehérek igényei szerint alakul, miközben az anyaság szeretetteljes aspektusát is bemutatja például a szoptatás által megélt kapcsolódáson keresztül. A fekete és fehér nő barátságának bemutatása az empátia határait feszegetve rávilágít az elnyomottakkal való fehér „azonosulás" korlátaira is.

Dessa végül a gyógyulás és a narratív kontroll visszavételének folyamatában találkozik egy támogató közösséggel, amely lehetővé teszi számára a visszaemlékezést, a fájdalmas emlékek feldolgozását és a trauma elmesélését. A gyógyulás folyamatában az anyaság, a közösségi kapcsolatok és a fekete női identitás kulcsfontosságú szerepet kapnak. Dessa történetének átadása (különösen gyermekeinek) a túlélés és az ellenállás egyik formája, amely segíti a fehér felsőbbrendűség elleni küzdelemben és a fekete anyaság értékének megerősítésében. A regény tehát 

egyszerre festi fel erősen a fekete anyaság lehetetlen és kilátástalan helyzetét, és ad eszközöket a narratíva visszavételéhez.

A Dessa Rose elemzéséhez hasonlóan a többi irodalmi szöveg is kilátástalan: halállal, traumával, intézményi és/vagy családon belüli erőszakkal teli helyzetekből indulnak ki. Itt fontos megjegyezni, hogy a szoros olvasásban is folyamatosan jelen van egy tágabb társadalmi perspektíva, amely történeti, gazdasági okokra is visszavezetve, komplex módon elemzi a női főszereplők reménytelennek tűnő helyzetét. Az összes elemzett műben megtalálható azonban a lázadás gesztusa, a gyógyulás és a remény mozzanata, még ha nem is szabadítja fel maradéktalanul a főszereplőt, hiszen ez strukturálisan lehetetlen. Azonban a kapcsolódás egy közösséghez, természetfölötti erőhöz vagy épp saját anyaságához – legyen ez akár gyermekéhez való kapcsolódás, akár egy abortuszról meghozott döntés – valahogyan mégis a szabadság és az önmegerősítés gesztusává válik. A düh egészséges megélése és társadalomformáló ereje minden egyes elemzett szövegben fontos szerepet játszik, miközben olyan kulturálisan összetett jelenségek bemutatásához vezet el, mint a petesejt-adományozás rasszizmussal átszőtt gyakorlata,^[3] a fekete anyák számára elérhetetlen egészségügyi ellátás, vagy éppen az, hogy egy természeti katasztrófa, például a Katrina hurrikán, milyen egyenlőtlenül sújtja a társadalmilag és gazdaságilag kiszolgáltatott csoportokat (például egy tinédzsert vagy egy fekete anyát A csontok megmaradnak című regényben).

A szoros olvasás ugyanakkor nemcsak társadalmi, hanem poétikai összefüggésekre is rámutat. A műelemzések világossá teszik, hogy a rabszolgaság, az anyaság és az ezekhez kapcsolódó égető társadalmi problémák azért tudnak hitelesen megjelenni, mert plasztikus, erős irodalmi eszközökkel ragadják meg őket a tárgyalt szerzők (ilyen például a hurrikán és az anyaság párhuzamba állítása A csontok megmaradnakban), lehozva ezeket a személyes tapasztalat szintjére.

Az eddigieket összegezve Lénárt-Muszka arra az állításra jut, hogy a miközben a fekete anyai tapasztalat egyre láthatóbbá válik, a fekete nők irodalmában és művészetében egyre inkább megjelenik a fekete anya testének és tapasztalatainak kontrollja – mindezt azonban a már említett okok miatt nem feltétlenül lineáris, folyamatos fejlődésként érdemes elképzelni.

A fekete nők gyakran a lehetetlenség és lehetőség kettősségét tapasztalják meg, miközben folyamatosan törekednek a társadalmi előítéletek leküzdésére. A fiatal fekete anyák tapasztalatai, különösen a szociális és gazdasági helyzetük, kulcsfontosságúak az elbeszélhető és elbeszélhetetlen trauma határvonalainak feltérképezésében. Narratíváik végső soron nemcsak ellenállást képviselnek, hanem egy olyan új, kompetens és boldog fekete anyaképet is formálnak, amely lehetővé teszi a fekete női test és tapasztalat megerősítő és pozitív ábrázolását.

A monográfia fontos erénye saját innovatív jellege. Magyarországon az irodalomtudomány területén nemcsak az afroamerikai anyaság, hanem általában a (feminista) anyaság is ritkán kerül fókuszba. Ezért is különösen jelentős ez a sürgető társadalmi kérdéseket tárgyaló, alapos elméleti felszereltséggel rendelkező, aktivista nézőpontot is alkalmazó kötet. Bár a szerző ritkán fogalmazza meg nyíltan a saját álláspontját, és a komplex elméleti keret elriaszthatja a nem szakmabelieket, a szoros olvasást végrehajtó fejezetek kifejezetten olvasmányosak, és lehetőséget nyújtanak a személyes kapcsolódásra is. Ez az úttörő könyv fontos hézagot tölt ki, és új távlatokat nyit: az emancipáció felé vezető út egy jelentős lépésének tekinthető.

Lénárt-Muszka Zsuzsanna: Lehetetlen választások: Kortárs afroamerikai anyaszövegek és a rabszolgaság utóélete. Balassi Kiadó, 2024.

 *

 Jegyzetek:

^[1] Az afropesszimizmus ebben a kontextusban az afroamerikaikat érintő egyenlőtlenségek tudományos megértését, illetve ezen egyenlőtlenségek hosszú távú hatásaival való szembenézést jelenti.

^[2] Az interszekcionális megközelítés egy eszköz arra, hogy a különböző okok miatt elszenvedett hátrányos megkülönböztetést (pl biológiai nem, bőrszín, szexuális orientáció miatti diszkrimináció) nem egymástól különálló identitásokként, hanem egymásra rétegződve, rendszerben tudjuk vizsgálni.

^[3] Itt a Harvest című novellában megjelenő gyakorlatra utal a szerző, miszerint egy örökbefogadást tervező (általában fehér és jómódú pár) nem nyitott arra, hogy egy fekete nő petesejtjét ültesse be, így a főszereplő anyagilag alulmarad fehér egyetemista társaival szemben, akik petesejt-donációból tartják fenn magukat. A tárgyalt jelenség világosan megmutatja azt a hozzáállást is, amelyben egy fekete test addig (volt) értékes, amíg közvetlen gazdasági hasznot hajtott a rabszolgatartóknak; számos elemzett irodalmi szövegben és a tanulmánykötetben is megjelennek azok a gyakorlatok, amelyek a fekete nők reprodukcióra való képességét korlátozták (pl fogamzásgátlásra való rábeszélés vagy beleegyezés nélküli orvosi sterilizáció).