Kínai abszurd, mágikus realizmus és „a kockázat társadalma”
Kínai abszurd, mágikus realizmus és „a kockázat társadalma”

Jü Hua A hetedik nap című regényében a főszereplő Jang Fej egy reggel arra ébred, hogy alighanem meghalhatott, hiszen idézést kapott a temetkezési szalonba, ahol saját temetői nyughelyét válthatja meg, miközben fizetési felszólítások sokasága várja.

A kafkai abszurd felütés nyomán – hiszen Jang Fej története Gregor Samsáéhoz hasonlóan igen sajátosan indul – a főszereplő „halála első napja” (7) azzal telik, hogy társadalmi pozíciójához illő, anyagi lehetőségeire szabott szolgáltatáshoz jusson, máskülönben a temetetlen holtak birodalmában találja magát. „Már a halált sem engedheti meg magának az ember!” (20) – mondja a váróteremben egy sorstárs, ezzel nemcsak a könyv mágikus realizmusának meseszerű elemeire, hanem az avantgárd alkotás társadalomkritikai rétegeire is rámutatva.

Egy hét leforgása alatt Jang Fej utazást tesz a túlvilágon, melynek során előtűnnek (addigi) életének főbb szereplői (nevelőapja, Jang Csin-piao, nevelőanyja, Lin Jüe-csen, és egykori felesége, Li Csing), a várótermi „emlékezés nyugalmában” (248) pedig újabb és újabb epizódok derülnek ki a születésekor egy vonat mosdójából a szerelvény alá eső (!), nevelőapja által magához vett, majd az urbanizált kínai világba sodródó főszereplő mindennapjaiból.  

Idővel a kisfiú és nevelőapja története mellett további egymásra utalt és ellentmondásos, sajátos odi et amo viszonyban álló karakterpárok bontakoznak ki a halál, illetve a szerző szavaival az „örök elválás utáni” találkozások (247) formájában. Ilyen a szépséges Liu Mej (illetve „digitális énje”, Egérlány) és nincstelen élettársa, Vu Csao, vagy a prostituált Li és az őt bántalmazó rendőr, Csang Kang közötti konfliktus, melyek legfeljebb a hetedik napra simulhatnak el vagy lényegülhetnek át: egy idealizált, a társadalmi visszásságokon túli, azok ellenpontjaként is felfogható világban. Ahol „nincs szegénység és gazdagság, nincs szomorúság és fájdalom, nincs harag és gyűlölet” (260).

„Bolyongok élet és halál határán” (70), vallja a főhős, tanulságos temetetlensége pedig akár homéroszi (Íliász XXII–XXIV. ének) előzményekre is emlékeztethet. Az e határmezsgyén megélt szürreális ködképek – hogy ezúttal csak néhány emlékezetesebb mozzanatot emeljek ki a cselekmény szálainak és konkrétumainak indokolatlan leleplezése nélkül –, olykor érzelgősek-patetikusak, mint Jang Fej és Jang Csin-piao múltja, vagy ábrándosan szentimentálisak, mint a Liu Mej rokonszenvét fenntartani igyekvő Vu Csao erőfeszítései. Máskor sablonosan abszurdak, mint Liu Mej öngyilkosságának indítékai vagy a prostituált Li karakterével történtek. Megint máskor tragikusak-összezavaróak, mint a közkórházból eltávolított huszonhét halott csecsemő epizódja, amely egy pillanatra még Márquez Száz év magányának egy bizarr, komor jelenetét is az olvasó eszébe juttatja. .

Ami elénk tárul az egyetemes irodalmi párhuzamokat is felvonultató, de a kínai fikció hagyományait is továbbvivő könyv lapjain, az távolról sem Cao Hszüe-csin A vörös szoba álma című regényének premodern, vagy Pearl Buck Édes anyaföldjének és Lin Jütang Elmúló pillanatának modernizálódó és szakadatlan (polgár)háború sújtotta, esetleg Jung Chang Vadhattyúk című regényének vérvörös-vérzivataros Kínája. Sokkal inkább egy hiper- vagy posztmodern, társadalmi szövetében is jelentősen átalakult, elidegenedett, egyes aspektusaiban távolról a nyugati berendezkedésekre is emlékeztető, individualizálódó, kockázatalapú miliő. Más szóval, ami egyebek közt megelevenedik a könyv lapjain, az Kína egy új arca, vagy az új Kína arca – a maga társadalmi értékeivel és árnyoldalával.

A temetkezési szalonban az eredeti családjától elszigetelten felnövő, felnőttkorában a személytelen vállalati-irodai élet monotonitását is megtapasztaló, elvált főszereplő egy olyan társadalmat hagy hátra, amelyben ugyan a gazdaság roppant mértékben fejlődik, de látványosak a szociális egyenlőtlenségek is. E nézőpontból Jang Fej életútja már-már klisés, ugyanakkor nagyon is elgondolkodtató. Feltárja a főszereplő gyermek- és ifjúkorának elhagyatottságát, nevelőapja, a vasutas Jang Csin-piao rosszindulatú betegségének megfizethetetlen egészségügyi kezelését, Egérlány és barátja turbulens kapcsolatát (mely előbbi mobiltelefon miatti (!) öngyilkosságába torkollik), és mindennek a fogyasztói társadalmi kritikai vetületét. A szociális színtér további, e könyvben inkább érintőlegesen feltűnő rendellenességei a krónikus lakhatási problémák (136), a hatósági provokációk (28-29) és a rendőri brutalitás (186-187), a posztgraduális braindrain (108), vagy a vállalkozások indításához elengedhetetlen korrupció (181). 

Felhőkarcolók, gyorséttermek, forgalmi dugók, reklámfények, ügyfélsorszám, VIP-részleg. Arra, hogy napjaink Kínájának szépirodalmi reprezentációjával van dolgunk, abból jöhet rá a könyv tágabb összefüggéseit nem ismerő olvasó, hogy egyesek Csing-kori hagyományos öltözéket, mások modern Mao-zubbonyt vagy öltönyt viselnek a temetkezési szalonban (14).

Utóbbi, tipikusan kínai díszletek híján a megjelenő közeg, azaz a kínai nagyváros a maga módján, ám mindenképp távolról Jean Baudrillard kultúraelméleti gondolkodó hiperreális, amerikai tapasztalatok által ihletett, Boscht átértékelő Poklának portréjára is emlékeztethet, amelyben „az emberfeletti, ionoknak és elektronoknak szentelt sivatagi övezet embertelen” hatást kelt.

Hasonlóképp, a könyv egyes aspektusai egy pillanatra eszünkbe juttatják a mai kapitalizmus kockázatalapú, a szociológus Ulrich Beck által leírt ontológiáját is, amelynek „alteregója” a vállalkozó, kockáztató egyén. E megközelítés szerint a posztmodern individuum egyre kevésbé számíthat általában a közösségi szolidaritás mechanizmusaira, ami valamelyest igaz talán Jang Fejre és A hetedik nap más szereplőinek sorsára is – természetesen a könyv Nyugat-Európától számtalan egyéb tekintetben alapvetően különböző vonása mellett is.  

A kínai mesés fikció (zhiguai, magyar átírással: cse-kuaj) olyan különleges jegyeinek, mint a megelevenedő holtak világa, e posztmodern, jelenkori közegbe való ültetése A hetedik nap egyik fő erénye. Jü Hua gondolkodása azonban ennél is szélesebb körben, létbölcseleti mélységekben és magasságokban mozog, amit csak fokoz a mű társadalomszemléleti dimenziója. Ez utóbbi vonal, illetve a „meseszövés” ugyan olykor sablonos elemeken nyugszik (pl. vidék-város szembeállítás, vállalati szféra, elidegenedés) – ám épp a maga szociológiai keretezése miatt a kínai avantgárd színterén valószínűleg hiánypótló, ráadásul roppant elgondolkodtató kötet jelent meg magyar nyelven, Zombory Klára fordításában.    

 

Jü Hua: A hetedik nap. Zombory Klára fordítása. Budapest, Helikon, 2019.  

A kritika szerzőjéről
Iványi Márton (1984)

Arab filológus, digitális médiakutató.