„A Stasi iratanyagát kezelő hivatal mintegy 6000 folyóméter aktát (20 millió oldalt) semmisített meg 2010-ben. Becslések szerint a vasfüggöny felszámolása előtt 4500 személy próbált a keleti blokkból Nyugatra menekülni a bolgár határon át. Nagyjából százan vesztették életüket” – indul a Berlinben élő, lengyel származású írónő, Magdalena Parys nagyszabású regénye, A mágus, amely az úgynevezett „Berlin-trilógia” második része. Ez a tény szolgált apropóul a könyv megírásához – azt azonban már most hangsúlyozni kell, hogy maga a történet végig fikció, „elejétől a végéig csak a szerző képzeletében játszódott”.

Sok szálon futó, összetett regény A mágus, melynek története Nyugat-Berlintől Lengyelországon át a bolgár határig ível, és időben is nagy távot ölel fel, a hetvenes évektől egészen a kétezer-tízes évekig eljutva. Műfajilag egyszerre családregény, történelmi regény, krimi és thriller, sőt, akár az úgynevezett NDK-irodalom körébe is sorolhatjuk (értem ezalatt azokat a könyveket, amelyek immár tabuk nélkül beszélnek Kelet-Németországról, az emberek rettegésben tartásáról, a menekülési kísérletekről és a Stasiról, mint Lutz Steiner Krúzója vagy Maxim Leo Volt egyszer egy NDK-ja). Cselekménye nem lineáris, időben és térben is ugrál, de végül minden szál értelmet nyer, és minden összeér.

A berlini újságíró, Gerhard baljósnak induló és végzetes kimenetelű szófiai utazásával veszi kezdetét a történet, Bulgária ezenkívül csak a retrospektív részeknél lesz a cselekmény helyszíne. A thrillerbe illő szófiai üldözős-gyilkosságos-titkosküldetéses jelenetekkel szinte egy időben Berlinben is csak erős idegzetűeknek való esemény történik: a hírhedt romaházban (melynek illegális lakóitól még ujjlenyomatot sem lehet venni, de a jól bevált európai sztereotípiáknak megfelelően minden bűncselekménnyel meggyanúsíthatók) a vécén ülve, kezek nélkül, lábai közt egy lavórt szorongatva, saját nyelvéből kötött nyakkendővel a nyakában holtan találják Frank Derbachot (bár csak jóval később derül fény a hulla személyazonosságára), aki a Gauck-hivatalban dolgozott, és akit mind a Stasi hajdanvolt nagykutyái, mind a Stasi bűnei után kutatók a maguk emberének tartanak. Gerhard és Frank mellett Buckhard Seidel a triumvirátus harmadik tagja, akinek archívumában fontos és kényes iratok rejlenek. Hármójukat pedig a bolgár határon történt gyilkosságok kötik össze, melyeknek egyrészt Seidel fiai, másrészt a történet szempontjából kulcsfontosságú, és mindenek mozgatórugójául szolgáló lengyel aktivista, Piotr Boszewski is áldozata lett.

A brutálisan meggyilkolt Derbach ügyében kezd el hát nyomozni a kutyáját gyászoló, alkoholproblémákkal küzdő szuperzsaru, Thomas Kowalski és felettese, Waldemar-Buldog Tchapieski Oberinspektor; utóbbinak – és itt már kezdenek összekuszálódni a szálak – köze van Boszewskihez és annak halálához is. Nyomozásuk igen hamar titkossá válik, illegalitásba szorul, hivatalosan ugyanis a főfelügyelő segédje és egy titokzatos szőke férfi vezetik azt.

Ezzel párhuzamosan a zsidó Herz villájának és éttermének állandó vendége bizonyos Christian Schlangerberger, Németország egyik vezető politikusa, aki éppen azt próbálja kideríteni, ki küldözget neki zsarolásképpen fotókat a hajdan a bolgár határon meggyilkolt emberekről. (A Seidel – Gerhard – Frank Derbach-hármas pont ilyen fényképeket igyekszik eljuttatni a megfelelő helyekre, és kideríteni ezekről valamit, de az akció gyakorlatilag mindhármuk életébe kerül.) Az eddig elhangzottak a regény csavaros krimi-thriller mivoltát támasztották alá, itt azonban elérkeztünk egy nagyon fontos momentumhoz. Az említett fényképeken ugyanis nem a menekülés közben agyonlőtt szerencsétlenek a lényegesek, hiszen azt addig is mindenki tudta, hogy a Stasi emberei sokak szökését akadályozták meg ily módon. Az érdekes az, hogy a Stasi után kutakodó trió felfedezi a képeken, hogy egy magas rangú német politikus is tagja a kivégzőosztagnak. Ezzel pedig fény derül arra, hogy a Stasi volt tagjai bizony vezető tisztséget tölthetnek be a rendszerváltás utáni Németországban, illetve fordítva, bebizonyosodik az ország mai vezetőinek ügynökmúltja. Ennek kimondása pedig komoly tabudöntésnek számít, és ez az aktus máris kiemeli Magdalena Parys regényét a krimi-thriller populáris műfajából.

A mágus minden egyes karaktere rendkívül jól, alaposan megformált, de mind közül kiemelkedik a tévés sztárújságíró, Dagmara Bosch (Boszewska) figurája, aki a regény középpontja, tengelye, mert minden más szereplőhöz kapcsolódik valamilyen szállal. Dagmara tizenéves korában került Lengyelországból Nyugat-Németországba – itt nehéz nem észrevenni az életrajzi hasonlóságot a szerző és a főhősnő között. Már önmagában ez a lépés is óriási identitásválságot okoz: megérkezik egy tinilány az elmaradott, elnyomás alatt álló Vadkeletről a szabad, felvilágosult Nyugatra. A dolog pikantériáját az adja, hogy Dagmara apja a bolgár határon meggyilkolt Piotr Boszewski (bár ő csak jóval később szembesül halálának körülményeivel), nevelőapja pedig az a Gerhard, aki Boszewski ügyében próbál fényt deríteni az igazságra. Kezdetben Dagmara inkább hangsúlyosan német, felvilágosult, liberális (ennek legékesebb példája, amikor egy lengyel tévéműsorban óriási felsőbbrendűségtől fűtve próbálja helyre tenni a maradi, konzervatív helyieket), majd ahogy halad előre a cselekmény, és ismeri meg saját és családja történetét, kezd visszaváltozni lengyellé. Más szóval, miután nagy nehezen Boschsá vált, szép lassan visszavedlik Boszewskává. Mindezek miatt pedig valahol családregény is Magdalena Parys könyve, hiszen a történet legfontosabb szála Piotr Boszewski történetének, Dagmara számára pedig saját múltjának a felderítése. Ezzel párhuzamosan és ebből kifolyólag zajlik a Stasi-ügyek felderítése, ami pedig a történelmi regény irányába billenti a művet.

A hithű feminista Dagmara Bosch-Boszewskát és a megrögzött macsó Thomas Kowalski felügyelőt a származás kapcsolja össze, mivel utóbbi is lengyel. Véletlenszerűen, de annál természetesebben, automatikusan kezdenek lengyelül beszélni egymással, amitől mindketten meg is rettennek, hiszen ezzel személyiségüknek és identitásuknak egy olyan szegmense kerül elő, amelyet már rég elfeledettnek hittek. Tchapieski főfelügyelő pedig (akinél neve alapján ugyancsak elég gyanús a szláv származás) atyai jóbarátként áll Dagmara mellett, és igyekszik úgy feltárni az igazságot, hogy saját felelőssége ne kerüljön napvilágra. Mindeközben a háttérben – de a cselekménnyel összefüggésben – titkos ügynökök és a Schlangenberger gengsztereiből álló csoportok játsszák játszmáikat, kergetik-lövik-ölik egymást.

Magdalena Parys műve jól megírt regény, kiváló próza, ami talán különösen fontos abban a posztmodern (utáni) korban, amikor már évek óta a regény halálát szokás emlegetni. A sok szálon futó, sokszereplős regény koherens tud maradni, s végül a mozaik minden egyes kockája helyére kerül. A mágus minden fejezetét nagyon jól megválasztott mottó nyitja; Bulgakovtól Sztálinon és Putyinon át Humphry Bogartig a lehető legkülönfélébb szerzőktől találunk idézeteket. Az egész regény mottója pedig nem véletlenül John F. Kennedy igen találó mondata: „Ich bin ein Berliner”.

Magdalena Parys: A mágus. Fordította Pálfalvi Lajos. Budapest, L’Harmattan, 2021.