Az izraeli születésű osztrák író, Doron Rabinovici A földönkívüliek című regénye igazi huszonegyedik századi mű – abban az értelemben mindenképp, hogy a legteljesebb természetességgel mer határsértőnek lenni. Úgy indul, mintha Orson Welles hírhedt rádiójátékát, a Világok harcát és Arthur C. Clarke A gyermekkor vége című sci-fi klasszikusát próbálná áthangolni valaki a szociális média korára, aztán átmegy olyasvalamibe, amit talán az Éhezők viadala és a Ponyvaregény hibridjeként lehetne definiálni, utána pedig egzisztencialista holokauszt-allegóriában teljesedik ki.

A regény főszereplője és elbeszélője, Sol egy reggel barátnője, Astrid – na meg hétmilliárd másik földlakó – társaságában arra ébred, hogy az éjszaka folyamán megérkeztek a bolygónkra a földönkívüliek. Hogy hová, hányan és miként, nem lehet tudni – maga Sol nem látott egyetlen repülő csészealjat s egy árva ufonautát sem –, de a hír biztosan igaz lehet, elvégre minden médiumból ez ömlik. És ahogyan az a huszonegyedik században lenni szokott, az emberiség öntudatos, társadalmi felelősségvállalásra nem rest tagjai rögvest nekilátnak, hogy véleményidentitást alakítsanak ki maguknak az új hírek apropóján. Ennek kapcsán Rabinovici elereszt pár jól irányzott szurkapiszkát a megkérdőjelezhető hatékonyságú, de a tévéképernyőkön pompásan mutató jótékonysági akcióknak is: „...a legtöbb országban és városban munkacsoportok alakultak, amelyek egymással együttműködve szervezték a tüntetést. Rögzítették a dátumot. Popsztárok csatlakoztak. »Hangot adok a békének«, ez volt a szlogenjük. Egy dalt is írtak együtt, az volt a címe: We are all aliens. Első hallásra megtetszett. Főleg a refrén volt szép: The aliens were once children, too, ez a sor azokat is könnyekig meghatotta, akik egyébként nem voltak oda a gyerekekért.”

Az állítólagos földönkívüli-invázió másik azonnali mellékhatása a konspirációs teóriák megszaporodása, szokás szerint bevándorlóellenességgel, háttérhatalmakkal és szabadkőművesekkel: „Másnap és harmadnap egymást érték a szörnyű hírek. Az interneten számtalan összeesküvés-elmélet keringett. Tömeggyilkosságokról szóló pletykák. A NATO és a földönkívüliek szövetségéről szóló mese. Egy volt iskolatársam arról posztolt, hogy az egész mögött, még a földönkívüli hatalom landolása mögött is a szabadkőművesek állnak. Akadtak felhívások bevándorlók elleni pogromokra: ők valójában álcázott alienek. Ezzel egy időben nyilvánosságra kerültek az ilyen felhívásokkal szembeni állásfoglalások. Már senki nem tudta, mi a hír és mi a pletyka, mi az összeesküvés és mi a paranoia.”

Az idegenek aztán bejelentik – pontosabban a média bejelenti, hogy az idegenek bejelentették –, hogy a földönkívüliek egyetlen feltétele a béke fejében olyan viadalok megrendezése, amelyek győzteseire mesés gazdagság vár, a veszteseket viszont megeszik. Ami persze ismét alkalmas rá, hogy felkeltse a profitra váltható közérdeklődést: „Már senki nem tehetett úgy, mintha nem érdekelnék a viadalok. Komoly gazdasági hasznot hajtottak, a társadalom valamennyi rétegét foglalkoztatták. Az utazási irodák társasutazásokat szerveztek az egyes helyszínekre. A légitársaságok különgépeket biztosítottak a bajnokoknak, azzal szállították őket egyik forgatási helyről a másikra, meg a kiesetteket a Szigetre. A bankok átutalták a gigantikus nyereményeket. Akár a társadalombiztosítást nézzük, akár a médiát, a reklámcégeket, a tőzsdét vagy éppen az adóhatóságot, mindenki hozzájárult a viadalhoz a maga módján. Az esemény logója és a bajnokok neve baseballsapkákra, pólókra, bögrékre és golyóstollakra került. A viadalok mindenütt jelen voltak, már senki nem tudta kivonni magát a hatásuk alól.” E mindenütt jelen lévő hatásokra remek rálátása van Solnak, miután „gasztrozófiai-gasztronómiai” újságíróból a Forráspont című „kozmikus talkshow” főszerkesztőjévé avanzsál. Olyannyira, hogy nagynéha, kikapcsolt mikrofonnal, olyan információkat is megosztanak vele a földönkívüli-invázió utáni világ erős emberei, amelyek a nagyközönség előtt rejtve maradnak, például amikor az egyik államtitkár arról beszél: „Csak abban reménykedhetünk, hogy a földönkívüliek egy napon befogadnak bennünket maguk közé. A behódolás az egyetlen esélyünk. Asszimiláció mint kapituláció. Földönkívüliek és mégis emberek. Érti?”

Ez a fordulat előrevetíti: Rabinovici nem fog megelégedni azzal, hogy egy szatirikus regényben alaposan átgondolt, kőkemény kritikával illesse a posztmodern világ médiavezéreltségét, valamint azt, amikor a társadalmi szerepvállalás kimerül a véleményidentitás-választásban és a választott identitás által megkövetelt mantrák agresszív ismételgetésében. A regény hamarosan még mélyebb rétegekbe merül alá, és félreérthetetlen holokauszt-allegóriává válik, mégpedig akkor, amikor olyan helyzetet teremt Sol számára, amelyben az egyéni felelősségvállalásnak valóban tétje lesz az „aki megment egy életet, egy egész világot ment meg” talmudi gondolatának értelmében. Sol és Astrid szomszédja, Elliot ugyanis önkéntes viadornak jelentkezik. Ez akár Éhezők viadala-utánérzésnek is tűnhetne, ha nem nemesítené egy ügyes szerzői bravúr a regény popkulturális utalásainak egyik legszebb példájává azáltal, hogy a fiatalembert éppen úgy hívják, mint a kisfiút, aki Steven Spielberg sci-fi klasszikusában rejtegeti E. T.-t, a földönkívülit – szintén ama bizonyos Talmud-idézet erkölcsi imperatívuszának jegyében. Végül pedig ennek a cselekménycsavarnak köszönhetően merészkedik a regény olyan mélységekig, ahol az írónak válaszadás helyett a megfelelő kérdéseket kell feltennie. Például ilyeneket: „Astrid úgy kötött különbékét a viadalokkal, hogy csak Elliotra gondolt. A többi bajnok már nem érdekelte. Elliot azért döntött a részvétel mellett, mert szerinte ez volt az egyenes út. Az én döntésem az volt, hogy tudósítok az ellenállás formáiról, amihez nem kellett különösebb civil kurázsi. Elliot és én, noha gyökeresen különböző módon, de mindketten azt a megoldást választottuk, hogy a probléma része leszünk, ha már a megoldást nem ismertük. Nem volt kiút. Én úgy viselkedtem, mint a civil, aki azért megy szanitécnek a háborúba, mert nem akar gyilkolni, ezzel azonban nem helyezi kívül magát a csatatéri logikán. Elliot pedig frontharcos lett, mert ezt hősiesebbnek találta. És nem volt igaza?” És ugyan miért ne idéznénk ide azt a részt is, amelyben a már említett államtitkár ekképpen érvel: „Az ellenállás ellentmond a józan észnek. Mert mi történik, ha lázadunk? A földönkívüliek elleni háború az emberiség végét jelentené.”

Innen pedig – és Doron Rabinovici többek között ettől nagy író – egyenes út vezet ahhoz, hogy A földönkívüliek a tudományos-fantasztikus zsánermű, a holokauszt-allegória, valamint az egzisztencialista regény különös házasságának egyszeri és alighanem megismételhetetlen sikertörténetévé váljék. A végkifejletből nem hiányzik az áldozatok és a kollaboránsok különválasztásának kérdése sem, amelyet a magyar szépirodalomban legutóbb Szántó T. Gábor Keleti pályaudvar, végállomás és Gyurkovics Tamás Migrén című regénye dolgozott fel remekül, a 2022-es könyvhétre megjelent alkotások között pedig Bárd Károly Számonkérés a holokausztért – Tettesek, áldozatok, bírák című kötete elemzett alapos, jogi és vallásfilozófiai aspektusokat is felvonultató tanulmányaiban. Mindez Rabinovicinál abban a házmesteri kérdésben kulminálódik, amely így szól: „Ne értsen félre – mondta a férfi, aki távollétünk alatt egyszerűen beköltözött a bérleményünkbe, és amikor visszatértünk, kénytelen volt elhurcolkodni –, de hogyhogy nem ölték meg magukat?”

Bővebb, Kertész Imrétől David Grossman művein át Yishai Saridig terjedő merítésű tanulmányt igényelne annak felfejtése, hogyan válik a holokauszt emlékezete a kortárs irodalomban lehetőséggé arra, hogy legkiválóbb íróink az egyéni lét és a társadalom működésének legaktuálisabb kérdéseit fejtegessék, ezáltal hozzátéve a maguk részét ahhoz, amit Kertész a holokauszt kultúrájának nevezett. Doron Rabinovici A földönkívüliek című regényének nagy bravúrja, hogy ezt olyan nyelvezettel és eszköztárral teszi, amely magától értetődő természetességgel boronálja össze a tudományos-fantasztikus irodalmat a társadalomfilozófiával, a posztmodern média kritikájával, valamint a francia egzisztencialisták legjobbjait idéző kérdésfeltevésekkel.

Doron Rabinovici: A földönkívüliek. Fordította Nádori Lídia. Magvető, Budapest, 2021. 256 oldal, 3499 forint.