A Tintagomba felütése egy jellegzetes skandináv krimit sejtet, a bűnügyi cselekményszál azonban néhány oldal után megszakad, és csak négyszáz oldallal később bukkan fel újra. Helyébe lép egy lassan hömpölygő, szövevényes coming-of-age-történet barátságról, családról, szerelemről, művészetről és politikai szélsőségekről, melyben azért továbbra is hemzsegnek a megfejtésre váró rejtélyek. Kirajzolódik egy generációs regény, amely egészen az 1980-as évekbe röpít vissza bennünket.

A regény egyes szám első személyű narrátora a kamaszlány Rosa, aki Dánia második legnépesebb városában, Aarhusban nő fel. Tizenkét éves, amikor először találkozunk vele, az ő szemével látjuk a történéseket. Gombákra specializálódott biológus anyjával, Hellével él. Biológiai apjának kilétét homály fedi, s bár három lehetséges apajelölt is van, Rosa egyikükkel sem találkozott. Nagyanyját leszámítva a tágabb családját sem ismeri, mert – valamiféle homályos oknál fogva – nem tartják a kapcsolatot. Anyja és nagyanyja tűz és víz: Helle két lábbal áll a földön, erősen baloldali nézeteket vall, nyitott és szabad szellemű, elkötelezett a közösségi eszmék, az egyenlőség és a demokrácia mellett, és ahhoz a hippigenerációhoz tartozik, amelyik – többek között – fellázadt a hagyományos családmodell ellen. Nagyanyja ellenben igazi úriasszony, akit felvet a pénz, konzervatív szemmel szemléli a világot, és soha nem fojtja magába az érzéseit. Minél magasabbra csapnak körülötte a hullámok, annál inkább elemében érzi magát. Rosa nagyapja még a kislány születése előtt meghalt autóbalesetben, legalábbis ezt mondták neki. Van viszont egy Krudt nevű pótapja, aki művész, korábban Hellével randizott, de most egy Peter nevű fickóval jár.

Rosa fordulatokban bővelkedő történetében titkok, félreértések és tisztázások láncolatán keresztül elevenedik meg az 1980-as évek Dániájának családi, társadalmi, politikai és művészeti élete. A valós történelmi eseményekkel megspékelt, első ránézésre meglehetősen kaotikus és széttartó cselekményszálakat az ő személye fogja össze. Aktivista anyjával ellentétben Rosát hidegen hagyja a politika – ennek ellenére mégis egyik pillanatról a másikra szó szerint a politikai csatározások kellős közepén találja magát. Szabadon járkál az egymással homlokegyenest ellenkező, olykor kifejezetten radikális és szélsőséges nézeteket képviselő csoportok között, és leleményesnek kell lennie, ha mindezt titokban akarja tartani. Kapcsolatban áll a gimnazistákból álló Konzervatív Ifjúsággal és az illegális házfoglalókkal. Egy konzervatív sráccal jár, és beleszeret az egyik házfoglalóba. A legjobb barátnője egy török lány, és életre szóló barátságot köt egy szkinhed sráccal. Amikor aztán kezdenek elszabadulni az események, amelyek folyamatosan felülírják a korábbi feltételezéseket, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy semmi sem egészen olyan, mint amilyennek korábban látszott. A történetet átszövik a titkok és a meglepetések, de nem csak Rosa őrzi féltve a titkait, sok mindent eltitkolnak előle is, mert „a titkok azok a gátak az életben, amik megakadályozzák az igazság brutális szökőárját abban, hogy mindent megsemmisítsen” (347).

Miközben Rosa Aarhus utcáit járja, felfigyel a városban gombamód szaporodó graffitikre, és hamarosan megszállottan gyűjteni kezdi az aarhusi alkotásokat, majd maga is rajtahagyja kézjegyét a falakon. Krudt segítségével elmélyül a street art-kultúrában, és egy rövid londoni látogatás után minden addiginál szenvedélyesebben veti bele magát az utcai alkotások világába. Állandóan résen van, hiszen a művek olyanok, akár a gombák: egyik pillanatról a másikra bárhol felbukkanhatnak. Helle, aki a könyv szerzőjéhez hasonlóan annak idején biológiát tanult az egyetemen (Gazan egyik kutatási területe ráadásul éppen a gombák élete volt), folyton arról regél a lányának, „hogy a gombák micéliumai intelligens hálózatot alakítanak ki a föld alatt” (92), és ezzel hatékonyabbá teszik a kommunikációt a növények között. Rosa is úgy érzi, hogy része „egy titkos hifahálózatnak” (92), amely képes az információcserére: „máskülönben hogyan lehetne magyarázni, hogy mit sem sejtve képeket ragasztottam fel Aarhusban házfalakra, miközben mások pontosan ugyanezt csinálták Londonban, anélkül, hogy egyetlen szót is váltottunk volna?” (92) Az újabb és újabb alkotások üde színfoltjai a városnak. Sérülékenységük és mulandóságuk ellenére Rosát lenyűgözi a belőlük áradó erő, szemtelenség és humor.

Miután Rosa betölti a tizenötödik életévét, bő húsz évet ugrunk előre az időben. Rosa ekkor már elismert művészettörténész, és a névtelenségbe burkolózó híres utcai művész, Tintagomba műveire specializálódott. De nem azért ered a Budapesttől Chilén át Dél-Koreáig mindenhol felbukkanó Tintagomba-alkotások nyomába, hogy felfedje az alkotó kilétét, sokkal inkább a lenyomat érdekli, amelyet a művész maga után hagyott. A művek önálló entitások, anonimitásuk pedig a műalkotás meghatározó része. Minden, a művész kilétének kiderítésére irányuló próbálkozás csak tönkreteszi az alkotást. Rosa Tintagomba miatt utazik Berlinbe is, amely sok szempontból gyermekkori városára emlékezteti. Ahogy azonban egyre több személy bukkan fel a múltból, és egyre több rejtély kerül felszínre, mind szövevényesebbé válik a történet is – ráadásul a berlini kutatóút alatt újabb sötét családi titkok kerülnek napvilágra, amelyek fenekestül felforgatják Rosa életét.

Legvégül persze az utolsó puzzle is a helyére kerül, összefutnak és elvarródnak a cselekményszálak. A könyv mindent tálcán kínál olvasójának. Fény derül a féltve őrzött családi titkokra, tisztázódnak egy rejtélyes haláleset körülményei, kiderül, ki Rosa apja, és ki rejtőzik a Tintagomba művésznév mögött. S ha mindez nem volna elég, a regény utolsó lapján újabb meglepetés vár ránk: megtudjuk, mi indította Rosát arra, hogy papírra vesse a memoárját, és kinek szánja azt. Az olykor erőltetettnek tűnő csavarok és bonyodalmak ellenére Sissel-Jo Gazan második magyarul olvasható regénye – Sulyok Viktória fordításának is köszönhetően – összességében kifejezetten szórakoztató olvasmány, magyar szemmel is érdekes korrajz az 1980-as évek Dániájáról, és nosztalgikus lenyomata egy sokszínű és ellentmondásokkal teli világnak.

Sissel-Jo Gazan: Tintagomba. Fordította Sulyok Viktória. Budapest, Jaffa, 2020.